Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Decemberben a csúcsra érhetnek

2009. november 17. 15:40 © handball.hu

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség világbajnoki beharangozó sorozatának következő állomásán a már aranyesélyesként is számon tartott Románia szövetségi kapitánya, Radu Voina szólal meg.

Decemberben a csúcsra érhetnek
Szülővárosának, Segesvárnak a sportcsarnoka az ő nevét viseli. A most ötvenkilenc éves Radu Voina játékosként ezüstérmet szerzett az 1976-os montreali olimpián, és kétszeres bronzérmesnek is mondhatja magát (1972 és 1980). Sőt, mi több, a román nemzeti együttes tagjaként 1974-ben világbajnok lett. Miután több férfi csapatot és Románia férfi válogatottját is irányította, nevezték ki őt a román női csapat élére, amely közvetlenül ezelőtt, a pekingi olimpián hetedik helyen végzett. Voina - Gheorghe Tadici utódaként – egy sikeres csapatot kezdett formálni, mely a 2008-as macedóniai Európa-bajnokságon már ötödik helyezést ért el. Annak következtében, hogy a gárda összetétele nem sokat változott Peking óta, Voina lányait az idei kínai vb egyik arany-várományosaként tartják már számon.

2005-ben Románia ezüstérmet szerzett a szentpétervári világbajnokságon, ahol a döntőben a házigazda Oroszországgal szemben maradt alul. Az országban most nagyon bizakodóak ezen siker megismétlésével kapcsolatban. Voina nemcsak a nemzeti együttes, hanem a román bajnok Valcea vezetője is egyben.

- A szakértők többsége úgy gondolja, Románia a kínai vb egyik favoritja – Ön is osztja ezt a véleményt?
- Nagyjából azonos a csapatunk az elmúlt világversenyek összeállításával, de nem tudom, önmagában ez a tény elég-e ahhoz, hogy esélyesnek kiáltsuk ki magunkat. Erős teljesítményt kívánunk nyújtani, de előre nem lehet megmondani, hogy ez elég lesz-e az elődöntőbe kerüléshez, vagy esetleg egy érem megszerzéséhez. Várnunk kell még, és majd meglátjuk, hogyan is nyitjuk a világbajnokságot – ezt követően visszatérhetünk majd az érem kérdésére.

- Mik azok a fő tényezők, melyen változtatniuk kellene a vb-ig?
- Egyik nap világszintű teljesítményt mutatunk, míg a következőn nagyon rosszul játszunk – muszáj lesz ezen túllépnünk, és nagyobb stabilitást nyújtanunk.

- Amennyiben nem a csapatát tartja az esélyesnek, mit gondol, melyik nemzet szerzi meg az aranyérmet?
- Norvégia még mindig favoritnak számít, annak ellenére is, hogy jelentősen megváltozott a csapat. Mindegyik válogatott – beleértve Romániát is – nagy tisztelettel viseltetünk a norvégok iránt. Azonban meglepetések előfordulhatnak: Németország, Oroszország és az én alakulatom is ott lehet az érmekért folytatott harcban.

- Mit gondol, milyen szerep juthat a házigazda Kínának?
- Habár hazai pályán játszanak, nem tudom, előnyt jelent-e ez nekik. Nem hiszem, hogy nagy meglepetéssel szolgálnának. Más csapatoknak jobb játékosai és esélyei vannak.

- Gheorghe Tadici utódaként mik azok a dolgok, melyeket másképp tesz, mint elődje?
- Erről nem szeretnék beszélni. Nagyon tisztelem az ő munkáját és az elért eredményeit.

- Ön egyszerre vezeti a román nemzeti csapatot, és a hazai bajnoki éllovas Valcea együttesét – ez Ön szerint előny, vagy inkább hátrány?
- Nehéz ezt megmondani. Talán előny, hogy tizenkét válogatott játékos erősíti a klubomat. Talán viszont hátrány, hogy ezek a lányok minden nap velem vannak. Majd a kínai vb-n elért eredményünk megadja a választ.

- A jelenlegi keretre kívánja építeni a 2012-es londoni olimpián induló csapatát?
- Nem, addig még mindenképpen változtatni fogunk. Néhány tapasztalt játékosunk biztosan vissza fog vonulni a válogatottságtól az idei világbajnokságot követően – pontosan ezért is nagyok az ő elvárásaik, célkitűzéseik erre a világversenyre. 2012-ben egy némileg ettől eltérő együttessel fogunk harcba szállni, de csak az idő lesz a megmondhatója, ki is lesz akkor a csapatunkban.

- Románia jól ismert a sikeres ifjúsági és junior alakulatairól. Ez az Önök munkájának egyik titka?
- Sajnos nem. A jövő nem fest ilyen fényesen. Nézze, az, hogy a nyári junior Eb-n a korosztályos válogatottunk a tizennegyedik helyen végzett, egyfajta vészjelzésnek is tekinthető. Jópár dolog változott az utánpótlás programunkban, és a korábbiakhoz képest nem vagyunk már olyan erősek.

- Sok élvonalbeli román kézilabdázó dolgozik és játszik külföldön. Mostanában azonban sokan hazatérnek. Ez is pozitív dolog?
- A 2005-ös vb-ezüstérem megszerzését követően sok kulcsjátékosunk jött haza külföldről. Nekik a mentalitásuk változott meg. Romániában maradtak, még a gazdasági válság ellenére is. A Brassó – a Valcea legfőbb riválisa – már nem rendelkezik éljátékosokkal, mióta pénzhiánnyal küzd. A hazai bajnokság szempontjából ez nem jó, hiszen nem maradt odahaza konkurenciánk, és a gyenge bajnokság rossz a válogatottnak is.

- A kulcsjátékosuk egyike a mindössze huszonegy éves Christina Neagu, aki a világ egyik legnagyobb tehetsége. Képes lehet ő a női kézilabdázás legnagyobbjai közé odaérni?
- Amennyiben úgy halad előre, ahogyan azt idáig is tette, a világ egyik legjobb játékosává válhat. Még nagyon fiatal, és napról-napra fejlődik a tudása. Ő a fiatalabb lányaink vezére, és a jövőben a csapatkapitányunk is lehet.

- Még egy utolsó kérdés a klubjával kapcsolatban: az Oltchim megnyeri idén a Bajnokok Ligáját?
- Mindenképpen célunk a döntőbe jutás. Ha pedig már egyszer eljutsz a döntőig, akkor már nyilvánvaló, hogy meg is akarod azt nyerni. Azonban ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Sokkal kiegyensúlyozottabb játékot kell ehhez játszanunk.

Folytonosság és kemény munka
„Több érzelemmel és lelkesedéssel”

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi