Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

A labda gömbölyű

2009. november 14. 9:06

Még két tétmérkőzés vár a DVSC-KORVEX együttesére a 2009-es naptári évben, s mindkétszer a Dunaújvárosi NKSE lesz a csapat ellenfele. Az esztendő utolsó hazai tétmeccsére szombaton délután hat órakor kerül sor.

A labda gömbölyű
Természetesen a győzelem reményében lépnek pályára a debreceni lányok, ám nem szabad sétagaloppra számítani, hiszen az újvárosiak egyre inkább belelendülnek. Legutóbbi két meccsükön négy pontot szereztek, hazai pályán gyűrték le a Veszprémet, előtte pedig idegenben győztek a Hódmezővásárhely ellen. A mozgalmas múlt hét után (Kiskunhalason és Olomucban lépett pályára a csapat) most kicsit nyugodtabb napokat élnek át a debreceni lányok, hiszen végig hazai környezetben készülhetnek a Dunaújváros ellen. Ami az olomuci KEK-találkozót kihagyó sérülteket illeti: Slakta Petra már együtt készül a többiekkel, így ő pályára is léphet, Mörtel Renáta azonban minden bizonnyal kihagyja a meccset.

Bakó Botond vezetőedző számára nem csak a meccs miatt lesz emlékezetes a szombat. Ezen a napon térhet haza a kórházból ugyanis kedden született kislánya, Bakó Hanna Gréta, valamint a boldog édesanya, Mónika.

Az évzáró bajnoki után már csak egy Magyar Kupa-mérkőzés vár a debreceniekre: a nyolc közé jutásért ismét a Dunaújváros lesz az ellenfél, ennek a találkozónak azonban még nincs meg a pontos időpontja. A Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos játéknapja december 28. Elképzelhető, hogy ekkor utaznak a debreceni lányok a Duna-parti városba, hiszen a továbbjutás egy (idegenbeli) meccsen dől el.

A dunaújvárosiak számára örömteli, hogy a védelem egyre inkább összeállt a Hódmezővásárhely, valamint a Veszprém elleni találkozón, s ez jelentősen megkönnyítette az egyébként jól védő Győri Ágnes dolgát is, így ezúttal is abban bíznak, hogy stabil védekezéssel, valamint jól átgondolt, türelmes támadójátékkal sikerül meglepni a bajnoki tabella második helyezettjét. Amennyiben ezt végre tudják hajtani Baloghék, úgy lehet esélyük egy viszonylag szoros eredmény elérésére. És a labda, mint tudjuk, gömbölyű.

Forrás: www.dunaujvaros.com és www.dvsckezilabda.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi