Tamás maradna a HNKC-ban
2009. november 11. 12:14
A Hódmezővásárhelyi NKC csapata a múlt héten igazolta le az anyagi gondokkal küszködő újonc Hunnia KSK-tól a junior válogatott jobbszélsőjét, Tamás Krisztinát. A játékos szerződése a szezon végéig szól.

Krisztina nyolcévesen kezdett kézilabdázni a főváros XVI. kerületi együttesében, innen került előbb a Spartacushoz, 2007-ben a Dunaújvároshoz, utána a Hunniához, múlt héten pedig az ASA-Consolis HNKC-hoz. A lányok kedvesen fogadták, nem okozott problémát a beilleszkedés. Az edzésmunka mennyiségével és minőségével elégedett, az első „vásárhelyi" bajnokiján, Fehérváron nyújtott teljesítményével azonban csak részben: "Maximalista vagyok, kézilabdázhattam volna jobban is, és biztos lesz is még jobb a produkcióm. A helyzetkihasználáson akad javítanivalóm. Igyekszem úgy játszani, hogy beváltsam a hozzám fűzött reményeket".
A sportággal hosszú távú tervei vannak a civilben sportmenedzsernek tanuló Tamás Krisztinának: "Jövőre Dél-Koreában rendezik a junior korcsoport világbajnokságát, azon szeretnék részt venni a válogatottal, későbbi cél a felnőtt címeres mez. Az ASA-Consolisról eddig csakis pozitív tapasztalatokat szereztem, szívesen maradnék Vásárhelyen."
Forrás: Imre Péter (www.delmagyar.hu), Lőkös Zsolt (www.hnkc.eu)
Tamás Krisztina Vásárhelyen