Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Autogramot ne kérjünk tőlük"

2009. október 4. 13:32 © handball.hu

A handball.hu az ungvári Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzések után a BL-címre törő FCK edzőnőjével, Anja Andersennel, valamint a Ferencváros trénerével, Elek Gáborral beszélgetett.

"Autogramot ne kérjünk tőlük"
Anja Andersen: A legfontosabb számunkra az újabb két pont bezsebelése volt, emellett pedig az, hogy feljavítsuk a védelmünket, és gyakoroljuk a támadást. Egy edző sohasem lehet tökéletesen elégedett a csapatával, ezzel persze én sem vagyok másképp. Kemény együttesnek tartom az FTC-t, amelynek több fiatal tehetség szerepel a keretében. Szerintem a magyar bajnokságban már idén is szépen fognak menetelni, mert sok lehetőség rejlik bennük. A jövő héten a KIF Vejen ellen játszunk dán bajnoki mérkőzést, számunkra ez most a legfontosabb. Amikor két éve átvettem az FCK irányítását, azt terveztük, hogy a második évben megnyerjük a dán bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is. Azt hiszem, jó úton haladunk.

Elek Gábor: A mérkőzésen nem játszottunk rosszul, a jövőre nézve biztatóan szerepeltünk. Abszolút nem vagyok azonban elégedett a hitünkkel. Megint tisztességesen helyt álltunk, de már kezd elegem lenni, hogy a fejekben nem tudunk rendet tenni, a megbeszélt dolgokat nem tudjuk értelmezni, nem tudjuk visszaadni a pályán. Gondolok itt például arra, hogy ne játsszuk be a labdát kéz- és fejmagasságba, mert azonnal elveszik. Ez azt eredményezte, hogy huszonnégy eladott labdánk volt ezen a mérkőzésen, ebből kaptuk azt a rengeteg indításgólt. Komolyan foglalkozni fogunk azzal, hogy gondolkodó játékosaink legyenek a pályán.

Természetesen a lányok tisztelték az ellenfél kézilabdázóit, akiket legtöbbjük eddig még csak a tévében látott, de azt kértem tőlük, hogy azért ne kérjünk tőlük meccs közben autogramokat. Az első félidőben Amariei szétlőtt minket, azután már olyan nagy problémát nem okozott, mert segítettek minket azzal, hogy lecserélték. A játék képe alapján a tizenegy gólos különbség kicsit túlzónak tűnik, persze a negyvenedik perctől már a Békéscsaba ellen tartalékoltam. A három mérkőzés abszolút szolgálta a szerdai, ellenük vívandó derbire való felkészülésünket, hiszen most minél több játékra volt szükségünk. Fiatal, sokra hivatott társaság vagyunk, de még dolgoznunk kell.

Az FCK a BL főtábláján

© handball.hu, Ungvár

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi