Milyen volt az Európa-bajnokság színvonala?

Alekszej Gumjanov: A junior Európa-bajnokságok színvonala mindig magasabb, mint a hasonló korosztályos világbajnokságoké, ami nem csoda, hiszen Európában van a legtöbb jó csapat. Itt nem volt egyetlen olyan meccs sem, amit könnyen vehettünk volna.
Irina Nyikityina: Két év alatt két vb-n és két Eb-n is részt vettem, de ez a mostani volt a legnehezebb. A tavalyi világbajnoki aranyéremért sokkal kevesebbet kellett küzdenünk, mint a mostani Eb-bronzért. Tavaly Macedóniában voltak olyan meccsek, ahol szinte pihentünk; például a katari csapat ellen, akik nadrágban, és hosszú ujjú ingben léptek pályára.
Anna Szeny: Az Eb-ken egyértelműen magasabb a színvonal. Csak egy olyan meccsre emlékszem, ahol egy nyilvánvalóan gyengébb csapattal játszottunk – még a csoportban, a lengyelek ellen.

Mennyire voltak elégedettek a rendezéssel?

Nyikityina: Három városban is játszottunk, de ez nem volt zavaró. Csak az ide-oda buszozás, talán… Győrre emlékeztem még a korábbi Lada-meccsekről, de a másik két város neve már kiment a fejemből… Az egyik, valami SZ-betűs, hát, abba még a nyelvem is beletört…
Szeny: A szervezés szörnyű volt. Három különböző helyen voltak a meccsek, és ezek a folytonos utazgatások, mit mondjak, nem nagyon tetszettek… Például az első mérkőzés előtt beestünk Győrbe, aztán utána még tovább kellett buszoznunk Pápára, hogy a szerbekkel játszhassunk. Húsz órát utaztunk azelőtt a meccs előtt, képzelhetik… Emiatt szerintem a meccseken is fáradtabbak voltunk… A városok viszont tetszettek. Éppen karnevál volt azon a héten, úgyhogy egyből bele is vetettük magunkat a forgatagba…

Elégedettek az elért harmadik hellyel?

Gumjanov: Amióta hazaértem, folyton ezt a kérdést teszem fel magamnak… Ha egy csapat hozzászokott ahhoz, hogy mindig döntőt játszik, akkor a bronzérem nem különösebben boldogító érzés… Viszont - bár mi vagyunk a korosztályos világbajnokok – két éve az U17-es Eb-n ezek a lányok csak negyedikek lettek, ezért ha úgy vesszük, bizonyos értelemben véve előreléptünk. És azért ne felejtsük, hogy nehéz helyzetben voltunk. Az egyik kulcsjátékosunk, Hmirova júliusban a felnőtt válogatott edzőtáborában megsérült, és ezért nem tarthatott velünk. Mahnyova, a tavalyi bajnokság legjobb jobbszélsője is ugyanezért kényszerült otthon maradni, sajnos… Éppen a széleken lehettünk volna jobbak is.
Nyikityina: Amikor hazaértem, a Ladától elmaradt a szokásos üdvözlés, hogy bronzérmesek lettünk… Valószínűleg azért, mert Toljattiban ennél komolyabb eredményekhez szoktak.
Szeny: Szerettünk volna nyerni, mint világbajnokok, valahol furcsa is lett volna, ha nem az aranyéremért utazunk az Eb-re, de végül a bronz sem olyan rossz eredmény… Ezért aztán jó emlékeim vannak a tornáról, ha nem is a legjobbak. És a legfontosabb, hogy sérülés nélkül megúsztam.

A németekkel kétszer is játszott a csapat – milyen emlékeik vannak ezekről a meccsekről?

Gumjanov: A csoportmérkőzés előtt tudtuk, hogy nehéz lesz ellenük, ezért úgy készültünk arra a találkozóra, mintha élet-halál lett volna… Ez volt a baj: az első félidőben a lányok túlizgulták a helyzeteket; szünet után összeszedtük magunkat, de már nem tudtuk utolérni őket, és kikaptunk. Nem voltunk elég fegyelmezettek, és fejben sem voltunk ott igazából… A bronzmeccsen aztán pont ezekben tudtuk őket felülmúlni – ott már figyeltünk minden passzra, és mindenki pontosan végrehajtotta az edzői utasításokat is… Hozzá kell tennem, hogy a bronzmeccsre nem volt könnyű összeszedni magát a csapatnak, a magyaroktól elszenvedett elég nagy vereség után mindenki a padlón volt. Ám elbeszélgettünk egymással, és a lányok többször megnézték önállóan – úgy, hogy az edzői stábból senki nem volt velük – a németek elleni első találkozót, így aztán sikerült egy nap alatt visszajönnünk… És azt hiszem, jobban is akartuk a németeknél a harmadik helyet…
Szeny: A német csapat egy automata, egy gép. A csoportmeccsen ezt a gépet nem tudtuk legyőzni: sokat futottak, nagy gólokat lőttek a kilencesről, és a kapusuk is odatette magát. Viszont a játékukban semmi fantázia nem volt, mindent teljesen mechanikusan csináltak. A bronzmeccs előtt, alapos videózás után alkatrészeire szedtük őket, láttuk, hogyan működnek, utána már a pályán nem volt velük semmi probléma… A hollandok elleni mérkőzés a középdöntőben sokkal jobban megviselt: azon a meccsen egy piros lap miatt nem játszhatott Irina Nyikityina, és a mérkőzés előtt nem sokkal odajött hozzám Alekszej Gumjanov, és azt mondja: „Szeny, te vagy az új irányítónk…” Majdnem sokkot kaptam… A pályán aztán, emlékszem, mindig gondosan bemondtam a többieknek a figurát, és utána rögtön megindultam egymagam a kapu felé gólt lőni…

Miért nem sikerült nyerni az elődöntőben a magyarok ellen?

Gumjanov: Lehet, hogy jobb lett volna, ha a norvégokkal játszunk a döntőbe kerülésért. Legalábbis ebben az esetben nem lett volna nyomás a csapatunkon a játékvezetők részéről. A bíráskodásról ugye vagy keveset, vagy semmit, de az tény, hogy hazai pályát fújtak a magyaroknak. Azt nem mondom, hogy a bírók esélyt sem adtak nekünk, de egyértelműen részrehajlóak voltak. Méghozzá nem is szimplán, hanem inkább részrehajlók a négyzeten vagy a köbön. Mondjuk, az is igaz, hogy nem tudtuk belőni a helyzeteinket, és ami a legrosszabb: a játékunknak semmilyen karaktere nem volt ezen a meccsen. A kapusteljesítményünk is zéró volt.
Nyikityina: Őszintén szólva, fogalmam sincs, miért játszottunk azon a találkozón ilyen rosszul. Persze a házigazdák ellen mindig nehéz játszani, de utána a norvégok le tudták győzni őket a döntőben. És azt sem mondhatom, hogy a magyarok elleni meccsen baj lett volna a játékvezetéssel…
Szeny: Én nem fognám ezt a vereséget a bírókra… Ők persze nem voltak velünk jóindulatúak, de mi is úgy játszottunk, hogy közben éreztük: nem fog ez menni. Utána megnéztük videón a mérkőzést, és az volt az érzésünk, mintha senki nem is akart volna közülünk nyerni azon a meccsen. A kilencesről abszolút nem tudtunk gólt lőni, és a pályán mintha mindenki teljesen egykedvűen vette volna tudomásul az eredmény alakulását… Egy idő után észbe kaptunk, fel akartunk végre zárkózni, de akkor már a játékvezetők is ott voltak, ugye… Mégis összességében magunknak köszönhetjük a vereséget.

A magyar csapat azért legyőzhető ellenfél…?

Szeny: De még mennyire! Nemhogy legyőzhető: tízzel is meg tudjuk őket verni! Csak legközelebb fejben úgy kell előtte felkészülnünk, ahogy ilyenkor kell…

Források:
Alekszej Gumjanov (az U19-es válogatott szövetségi kapitánya): Независимая спортивная газета, № 34 от 01.09.09
Irina Nyikityina (a Lada Toljatti irányítója): Волжская коммуна, 28.08.2009
Anna Szeny (a Kubány átlövője): Независимая спортивная газета, № 35 от 08.09.09


© handball.hu