Tápai Szabina: Először is egy kis bevezetővel kezdeném! Nagyon köszönöm a kérdéseket, örülök, hogy érdeklődtök!

Sajnos, ahogy a kérdéseket olvastam, kellett szembesülnöm ismét azzal, amit a légióskodás alatt már tapasztaltam! A mi kis országunkban annyira bezárkózva és negatívan élünk, hogy az valami hihetetlen! Mindig örömmel veszem az építő jellegű kritikákat, szó sincs arról, viszont azt nem szeretem, hogy egyes emberek úgy mondanak véleményt, hogy nem tájékozódnak!

Értem ezt arra, azt hiszem, otthon nagyon keveset foglalkoznak a légiósokkal, nem járnak utána pontosan, hogy mit, hogy is csinálunk mi, idekinn! Hallomásokból pedig olyan történetek születnek néha, amin - ne haragudjatok, de - csak mosolyogni lehet. Pedig ha valakit nagyon érdekel, rengeteg olyan honlapot talál az Interneten, ahol pontos információkkal szolgálnak. Például Franciaországban sok statisztikai, és csak a kézilabdával foglalkozó oldal van, ahogy minden országban. A Dániában töltött egy év alatt nagyon sokat tanultam a kézilabdáról, az életről és önmagamról. Rengeteg kitartás és akaraterő kell ahhoz, hogy valaki egy idegen közegben, a családjától, szeretteitől távol is megállja a helyét. Megtanultam egy új játékrendszerben játszani, rengeteg új embert ismerhettem meg, egy teljesen új gondolkodásmódot. Azt hiszem, valamelyest sikerült elsajátítanom a dán nyelvet is. Nem adnak el a piacon, az biztos!

De a legfontosabb, azt hiszem, hogy most ismertem meg igazán önmagamat. Úgy érzem, az élet már nem tud olyan dolgokat elém állítani, amit ne tudnék leküzdeni! Magyarországon egy kis burokban élünk, sokszor nem is látunk tovább!

Bíráltatok azért, hogy miért játszom külföldön, és miért nem otthon! Az álmaim között szerepelt, hogy egyszer kipróbálhassam majd magam a dán bajnokságban. Nem gondoltam, hogy ilyen fiatalon kapok rá lehetőséget, de úgy voltam vele, ezt meg kell ragadnom! Ha pedig már egyszer elhatároztam, akkor nem akartam csak Dániánál megállni. Mi a jó külföldben? Amellett, hogy új dolgokat tanul az ember, új játékstílust sajátít el, tehát a szakmai fejlődésen kívül nagyon fontosnak tartom még: rengeteg más szemlélettel találkozol, azt hiszem, az intelligenciám is sokat fejlődik, nem másodlagos, hogy nyelveket tanulok, ami aztán a későbbiekben is hasznomra válhat, az embernek néha kell a kézilabda utáni életére is gondolnia. Most úgy érzem, azt hiszem, ha egyszer hazamegyek játszani, még egyszer már nem fogok újra belevágni a légióskodásba. Szerencsés dolog ez most, mert ha már esetleg komoly párkapcsolatom, családom lesz, nem szeretném őket rángatni. De ez még a jövő zenéje! Magánéletről most nem szeretnék beszélni.

Franciaországban nagyon jól érzem magam. Nagyon családi a hangulat, talán egy kicsit a fehérvári éveimhez is tudnám hasonlítani. Egy boldog kis család. Beilleszkedéssel, hál’ Isten, nem voltak problémáim. Nagyon remélem, hogy egy sikeres évvel a hátam mögött beszélgetünk majd nyáron. Azt tudom mondani, Tápai Szabina nagyon jól érzi magát a bőrében, új ambíciókkal, célokkal harcol azért, hogy otthon is ismét elismerjék!

Lost-Man: Mint ETO-szurkolónak, fájt, hogy nem lett a csapatom EHF-kupa-győztes, de ugyanazt tudom írni, mint Kenyeres Fanninak: vigasztalt, hogy legalább magyar csapat nem engedte ezt. Azon a visszavágón Te voltál az egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékos. Mi lehet az oka , hogy azóta nem sikerült olyan szinten játszanod? Dániából is olyan hírek jöttek, hogy kevés lehetőséget kaptál a bajnokságban. Tudni fogsz-e még olyan szinten kézilabdázni, hogy nemzetközi sikereket ostromló csapatban kapj jelentős szerepet a francia bajnokságban, vagy utána?
Tápai: Azt hiszem, hogy a Fehérváron töltött hat év alatt rengeteg dolgot tanultam a kézilabdáról, nagyon sok jó edzővel dolgozhattam együtt, de visszatekintve, talán a vége felé kicsit befásultam, ezért is döntöttem a váltás mellett! Dánia, azt hiszem, minden kézilabdázó pályafutásának az álma. Nem mindenkinek adatik ez meg. Teljesen más módszerrel dolgoznak, mint otthon. Rengeteg új szisztémát és rendszert sikerült elsajátítanom, és ezt folytatom, most Franciaországban is. Azt hiszem, ha Tápai Szabina egyszer újból magyar klubban fog játszani, a szurkolókat sok új dologgal fogja megörvendeztetni! Azt is látni fogják a bizalmatlanok, hogy igenis volt értelme a külföldön töltött éveknek. Nem hiszem, hogy el kéne engem temetni, még csak huszonhárom éves vagyok, és még egy jó pár évet fogok a pályán tölteni!

jococia: Megtudhatja a nagyérdemű szurkolói tábor is maga Tápai Szabinától, hogy mi is a valódi oka, hogy egy nevesincs csapathoz igazoltál, egy amúgy is elég langyos bajnokságba? Azok ellenére, hogy döntéseddel nagyon nem értek egyet, sok sikert kívánok Neked Franciaországban, légy boldog, nem csak új csapatodnál, de a magánéletben is! És ha majd bátorkodsz valamivel nagyobb kihívásokkal szembenézni, akkor visszavárjuk a régi játékost, akinek vezérletével egy magyar csapat EHF-kupát nyert!
Tápai: Lehet, hogy nem a legnevesebb csapathoz igazoltam, viszont egy dolgot bizton állíthatok: könnyen beszél úgy mindenki külföldről, hogy nem látja például az itteni, vagy a dániai csapatokat! Nagyon szívesen lejátszanék egy mérkőzést az otthoni csapatok bármelyikével. (Kivételt képez ez alól a Győr, mert azt hiszem, ők magasan a legerősebb játékerőt képviselik otthon). Nem utolsósorban pedig egy olyan edzővel dolgozhatok együtt, aki a legnagyobb szakemberek közé tartozik itt, Franciaországban, Laurent Bezeau-val. Éppen azért nem játszom most otthon, mert új kihívásokat kerestem, és ez az, csak egy fél évig csinálja utánunk ezt bárki! Azt hiszem, ezt mondhatom az összes sportág légiósa nevében.

vrt: Néhány évvel ezelőtt, amikor még bőven junior korú voltál, EHF-kupát nyertetek a Cornexivel, és Te a csapat egyik legjobbja voltál. Az egyik legnagyobb ígérete voltál a sportágnak, szinte mindenki biztos volt benne, hogy néhány év múlva stabil válogatott játékos leszel... Sajnos nem így történt, valami nem igazán sikerült. Most már elnézést, de egy "neve nincs" francia csapatban játszol, ahonnan igen nehéz kitűnni. Mi történt Veled? Biztos, hogy jól döntöttél? Én személy szerint nagyon szeretném, ha újra a "régi" Szabinát láthatnám. Még mindig nagyon fiatal vagy, és remélem, és kívánom Neked, hogy bizonyítani tudj magadnak, és nekünk, szurkolóknak is!
Tápai: Azt gondolom, semmit se csinálnék másképp, mint ahogy azt már említettem! Nagyon jó úton haladok, hogy újra a régi Szabinát láthassák a pályán az emberek, és nagyon jó formában érzem most magam. Visszatekintve a múltra és a válogatottságra, az utánpótlás válogatottakban, azt hiszem, mondhatom, oszlopos tag voltam, de aztán valamilyen oknál fogva nem kaptam arra lehetőséget, hogy akár a felnőtt válogatottban is kamatoztathassam tudásomat abban az időben, amit Te is említettél. De azt hiszem, huszonhárom évesen még nem késtem le semmiről, gőzerővel dolgozom, és azon leszek, hogy Mátéfi Eszter szövetségi kapitány szemében is feltűnést keltsen a játékom és a fejlődésem!

sanyesz: Miután elhagytad előző csapatodat, nem gondoltál arra, hogy esetleg itthon folytatod, vagy nem is kerestek itthonról? Mi a kedvenc kajád? Otthonosan érzed magad a konyhában, vagy ez nem a Te világod? :-)))
Tápai: Mivel elég korán elkerültem a szülői háztól, rá voltam utalva, hogy megtanuljak főzni, ami nem is esett nehezemre, és mostanra már otthonosan mozgok a konyhában. (Még ha ez esetleg hihetetlenül is hangzik!) Vendégeim szerint van is hozzá érzékem. Szeretek főzni. Kedvenc ételem: igazából mindenevő vagyok. Imádom az olasz konyhát (megismerve már a franciát is). Mióta kiköltöztem Franciaországba, megfigyeltem, hogy sokkal kevesebb húst fogyasztok, inkább a tengeri herkentyűket, halakat részesítem előnyben. Az igazolásommal kapcsolatban: tavaly egyáltalán nem szerettem volna még hazai klubot választani, a kíváncsiság és a további kihívások hajtottak.

jococia: Nem gondolod, hogy valamit nagyon elrontottál a kézilabdázó pályafutásodban? Ha véletlenül igenlő a válasz, mi lenne az, amit a tanulságokból okulva és visszapörgetve az időt talán ma másképpen csinálnál?
Tápai: Semmit se csinálnék máshogy! Csodálatos hat évet töltöttem Fehérváron, de szükségem volt a váltásra.

yocca: Ha Franciaországban lejár a szerződésed, haza igazolsz, vagy folytatod a légiós életet?
Tápai: Nem tudom még, hogy mit hoz a jövő. Egyéves szerződés köt ide, a szezon második felében meglátom, hogy milyen ajánlatokat kapok külföldről és otthonról. Most nem zárkózom el annyira a magyar kluboktól, mint tettem azt tavaly. Ha a szívem hazahúz, majd hazamegyek! :-)

atomlab: Milyenek az első benyomásaid a csapattal kapcsolatban? Mennyiben különbözik a dán és a francia klubkézilabda? Értek-e pozitív, illetve negatív élmények? Sikerült-e átállni a "mindent betartok" dán életérzésről a kicsit lazább franciára? :) Tervezed-e blog indítását, vagy kértek-e fel ilyesmire? Szerintem sokan kíváncsian olvasnák!
Tápai: Ha minden igaz, hamarosan elindul majd a hivatalos honlapom, és ott friss információkkal fogunk szolgálni minden kedves érdeklődőnek, kézilabda szeretőnek. Köszönöm, nagyon jól érzem magam! „Mindent betartok” - szerintem összekevered a dánokat a németekkel. Dániában nagyon laza minden, ha öt perccel edzés előtt érkezel, teljesen normális, nincsen nagy vasfegyelem, mégis eredményesek. Lazán veszik az életet, egy-egy vesztes meccs után nem bánkódnak napokig, hanem mennek tovább. Levonják a tanulságokat, és mindig próbálnak javítani. Csak a pozitív dolgok kapnak hangsúlyt.

jococia: Mesélnél nekünk kicsit arról az időszakról, amikor Dániában légióskodtál? Hogyan kerültél ahhoz a csapathoz? Ki ajánlotta neked? Ők kerestek fel? Ha igen, miért pont Rád esett a választásuk? Te milyen tervekkel utaztál oda, s mi valósult meg belőlük? Szerinted miért nem számítottak egy idő után rád? Mi volt a dán csapat vezetésének hivatalos magyarázata ezzel kapcsolatban, ha egyáltalán volt ilyen? Mely játékossal(okkal) kellett harcot vívni, hogy bekerülj a kezdőcsapatba? Mennyi játéklehetőséget kaptál egyáltalán, hogy bizonyítsd tudásodat? Végül megtudhatjuk, milyen érzésekkel távoztál onnan? Még egyszer köszönet, hogy feltehettem kérdéseimet egy olyan játékosnak, aki egyik kedvencem volt, amíg Magyarországon kézilabdázott!
Tápai: Nem kerestem semmilyen lehetőséget abban az évben, vártam az ajánlatokat, mint mindig, de nem szerepelt a terveim között külföld. Viszont megkeresett a Randers, ami miatt komolyan elgondolkodtam és, úgy voltam vele, ha most nem vágok bele, lehet, egész életemben bánni fogom. Lehet, nem kapok még egyszer ilyen lehetőséget az élettől, hát belevágtam! Katrine Freulunddal szerepeltem egy poszton, szerintem őt nem kell bemutatnom egy kézilabda szerető embernek sem, többszörös dán válogatott, olimpiai bajnok, BL-győztes, sorolhatnám. Az egész csapat válogatott játékosokból állt, mégis valamiért nem sikerült úgy ez a tavalyi évünk, mint ahogy azt a klub szerette volna. Sajnos otthon nem igazán van tisztában senki a külföldi bajnokságokkal. Rengeteg klasszis játszik kint, a világ legjobb játékosai. Majdnem minden csapatban két egyforma sor van. Itthon sok csapatnál van egy kezdő- és egy cseresor, sok játékos végigjátszik egy egész meccset, de Dániában folyamatosan forgatják a csapatot, nem biztos, hogy akkor, és azért cserélnek le, mert esetleg hibázol. Eleinte bizony furcsa volt ez is, mint sok más dolog, de megszokja az ember!

Drogos: Előre is elnézésedet kérném, mert keményen foglak bírálni, és nem szeretném, ha megsértődnél! Négy éve még azt nyilatkoztad, hogy "még messze vagyok Görbicztől" (handball.hu) - nem szó szerint, de a lényeg ez volt. Most hogy érzed, közelebb kerültél? Szerintem ez a szakadék nagyobb lett, és nem pusztán Görbe világklasszisa miatt. Valljuk be őszintén, hogy a dániai "kaland" - nem kifejezetten élcsapathoz mentél - sokkal inkább anyagi, mintsem szakmai megfontolásból történt! DE!!! Az vesse Rád az első követ, akit a pénz ne motiválna kisebb/nagyobb mértékben! Szerintem gondolkodtál azon, hogy ismét itthon játszanál, de a kirakatcsapatban (ETO), és mondjuk azt, hogy a két nagyobb potenciálú (nemzetközi szinten IS) együttesnek - mindenki arra a kettőre gondol, melyikre akar - nem szerepeltél a terveiben, és EZÉRT döntöttél úgy, hogy elmész "majdnem mindegy, hogy hova", hasonló - esetleg kicsivel több pénzért. Jól mondom?
Tápai: Egyáltalán nem vagyok az a sértődős típus, ha a szemembe mondja valaki a kritikát, és nem a hátam mögött teszi ezt! Szóval köszönöm. Viszont nem értek veled egyet! Azt gondolom, nagyon sokan szeretnének külföldön játszani, viszont nem mindenkinek adatik meg. Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen külföldön, és elismerjék a játéktudását is, nagy kitartás, akaraterő szükséges! Nagyon meglepő, de nem ismernek túl sok magyar játékost külföldön. Nagyon sokan alkalmatlanok a légióskodásra, vagy egyáltalán meg sem merik próbálni, mert félnek a kihívásoktól. Én bátran vágtam ebbe bele, és nagyon hálás vagyok a sorsnak ezekért a lehetőségekért. Ha azt gondolod, menekülés volt, akkor szintén tévedsz! Gondolj bele, nagyon szerettek engem Fehérváron, mindenem megvolt, amire vágytam. Ha akartam volna, Magyarországon maradok, de mindig is nagy álmom volt, hogy egyszer a dán bajnokságban játsszak majd. Ha akkor, valami miatt nem ezt választom, azóta is bánnám! Rengeteg dolgot tanultam az életről, önmagamról, azt hiszem nincs olyan dolog, amihez ne lennék elég erős, hogy leküzdjem. Azt hiszem, hogy a Dániába való igazolásom okát már megválaszoltam párszor. Ebben a szezonban pedig egyáltalán nem szerettem volna még hazamenni.

Simon Nikolett: Mit remélsz az idei szezontól?
Tápai: Jó formában érzem magam! Nagyon remélem, hogy sikerül ezt egész évben szinten tartanom és a céljaimat elérni.

Zöld Péter: Sacre coure v. Moulin rouge? Louvre v. kozmreikus?
Tápai: Tavaly volt szerencsém pár napot Párizsban tölteni, de rengeteg a látnivaló, és nem mindenre jutott időm. Notre Dame, Diadal ív, Tour Eiffel, természetesen nem hagyhattuk ki a Champ Elysees-t sem. Rengeteget sétáltunk a folyóparton! A felsoroltak kimaradtak, kivéve a Louvre-t, viszont ami késik, nem múlik, el fogok látogatni a Bazilikához, a Moulin Rouge-t is szívesen megnézném, óriási show-kat rendeznek. Az utolsóról viszont még nem hallottam, ne haragudj!

Molnár Eszter: Tudom, hogy mindenkinek ott kell játszani, ahol a legnagyobb hasznára lehet a csapatának. Ha mégis lenne egy álomszerű helyzet, hogy bárhol szerepelhetnél, melyik lenne a kedvenc posztod? Irányító, átlövő? Esetleg szélső vagy kapus?
Tápai: Kedvenc posztom az irányító, de jól érzem magam az átlövő poszton is. Serdülő koromban, és előtte, még az idősebb korosztályokban általában szélső poszton játszottam. Ma már nem igazán tudom magam ott elképzelni. De ha valamiért az edzőm ezt a feladatot bízná rá, azt is igyekeznék maximálisan megoldani. A kapuba? Ááá, nincs az az Isten! Azt nem nekem találták ki, és már kissé el is lennék késve vele!

Sándor Attila: Összességében, hogy érezted magad Asprovaltán? Az egyik barátom olvasott nemrég egy cikket, amiben szintén a tengeri herkentyűket magasztalod. Ennyire bejön Neked ez a konyha? :)
Tápai: Asprovaltan voltam a nyáron nyaralni Apukámmal és egy nagy baráti társasággal, akikkel már régóta közös nyaralásokat szerveznek. Egy ideje én már külön nyaraltam, vagy barátokkal, vagy az aktuális párommal. Ezen a nyáron viszont épp egyedülálló voltam, és adódott ez a lehetőség, ami nekem épp kapóra jött! Mellesleg nagyon jó kis társaság. Több család, akikkel mindig nagyon jól szórakozom. Érdekes, szórakoztató emberek. A tengeri herkentyűk pedig, igen, a kedvenc ételeim közé tartoznak!

Petyus: Miért tetszik neked a 4-es mezszám, mert eddig minden csapatodnál a 4-es szerepelt a mezeden?
Tápai: Mielőtt Fehérvárra kerültem, a 9-es mezszámban játszottam, mert nagy példaképem volt Kökény Bea. Viszont a Cornexiben sajnos foglalt volt ez a szám, és ahogy az szokás, ami maradt-alapon a 4-es számot osztották rám. Miután Virincsik Anasztázia abbahagyta aktív pályafutását, nekem adta volna a 9-est, de addigra annyira megszerettem a 4-es számot, hogy már nem váltottam. Mellesleg azért sem, mert kiderült, hogy az anyukám is a 4-es mezben játszott annak idején, és neki nagyon nagy boldogságot okozott, hogy bár az elején még véletlen, de később szeretetből ebben játszottam, és azt hiszem, nagyon sok szerencsét hozott. Mikor a váltás mellett döntöttem, úgy gondoltam, 44 dupla szerencse, és egy kis számmisztika is volt benne. Most a 42 is egy kényszerhelyzet volt, mert 24-es szerettem volna lenni, de az foglalt volt, így felcseréltem a számokat. Ja, és egy érdekesség, Franciaországban a 4-es házszám alatt lakom, úgyhogy már babonából is jól kezdődik a szezon.

zqgp01: Szabina, amikor eljöttél Dániából, vagyis amikor bejelentetted, akkor az volt a "hivatalos" indoklás, hogy a gazdasági válság miatt nem kívánt a Randers külföldi játékosokat tovább foglalkoztatni. Én viszont már novemberben hallottam, hogy el akar Téged adni a Randers - akkor azért még a válság nem nagyon "szedte az áldozatokat"... Megtudhatjuk a távozásod valódi okát?
Tápai: Szeretek őszinte lenni, és most is ezt teszem! Ha jól megfigyeled a játékosmozgást, ahogy azt nyilatkoztam is ezelőtt, Dániából rengeteg légiós távozott, mert kisebb lett a klubok költségvetése. Különben pedig, ha fogalmazhatok így, a rosszban a jó, hogy mindenféleképpen a terveim között szerepelt, hogy a dán és magyar ligán kívül más ország bajnokságában is játszhassak. A világválságot talán pedig nem kell bemutatnom senkinek, jól érzik ezt nagyon sokan Magyarországon!

atomlab: Mit csinálsz a szabadidődben? Kivel tartod a kapcsolatot? Hogyan zajlik egy "sportmentes" napod?
Tápai: A családomra mindig, és mindenben számíthatok. Szerencsés vagyok, mert nyugodtan mondhatom, hogy van egy második családom is, akikkel szintén szoros kapcsolatot ápolok. Franciaországban Lőw Andival minden nap beszélünk, de tartom a kapcsolatot Doros Ákossal, Őri Edinával, és természetesen Szabó Edinával! Az otthoniak közül pedig Vaszari Virággal. Lőwke, Viri és én régóta nagyon szoros barátságban vagyunk. Szabadidőmben felfedezem az érdekes látnivalókat. Egy 200.000 fős város Brest, úgyhogy van bőven látnivaló! Na és persze az óceán - sokszor előfordul, hogy csak kiülök a sziklákra, és hallgatom az óceán morajlását. Nagyon imádom!

schweizi: Nekem személy szerint az egyik nagy kedvencem vagy (ezen egy rosszul sikerült idény nem oszt...), és nagyon hiányzik a játékod a magyar bajnokságból. Hogyan ítéled meg, látsz rá esélyt, hogy egy-két éven belül ismét magyar csapatban, és végre (egy komoly formajavulást követően) a válogatottban láthassunk játszani? A magyar kézilabda szerintem igényli az egyéniségeket. Mit szólsz a Szabó Edina, majd később a te távozásoddal elinduló fehérvári süllyedéshez?
Tápai: Mindenféleképpen látni fog még a magyar közönség engem otthon játszani, de hogy mikor, az a jövő zenéje, nem zárkózom el semmi elől. Azt megígérhetem, hogy sok új dolgot fogtok tőlem látni, és remélem, még rengeteg örömet fogok szerezni az országom szurkolóinak! Fehérváron mindig nagy munka folyt, szerintem nincs ez máshogy most sem. Remélem, sikerül egy jó szezont produkálniuk!

Gabcikaa: Szabadidődben szoktál valamilyen más sportot űzni, vagy esetleg élőben megtekinteni? Hobbyd? Kit tartasz ma a világ legjobb kézilabdázójának? És a régiek közül?
Tápai: Igen, nagyon szeretek más sportokat kipróbálni! Az idei nyár nagy favoritja a Kangoo-zás volt! Edzésen rendszeresen szoktunk focizni, néha kosarazni. Próbáltam már a teniszt, kajakozást, kerékpártúrán is részt vettem már. Télen szeretek korizni. Nicola Karabatic számomra a világ legjobb kézilabdázója, és nagyon remélem, hogy sikerül is élőben látnom őt ebben az évben. Elég sok sportot figyelemmel kísérek, mindig másik a favorit, de kedvelem a jégkorongot, a footballt, férfi kézilabda, kajak-kenu :-) De például, ha bármilyen világesemény van, és magyarok versenyeznek, azt szívesen nézem, legyen szó bármely sportról!

Petyus: Melyik a kedvenc sportszermárkád, amely már bizonyított Nálad strapabírásban?
Tápai: Cipőben eddig a Puma és az Adidas, ami nekem bevált a kézilabda pályán, sportruházatban, viszont ez attól is függ, hogy mire gondolsz, az edzéseken, vagy a civil életben!

Petyus: Mióta hordasz szemüveget, vagy kontaktlencsét?
Tápai: Körülbelül 3-4 éve vettem rá magam, hogy elkezdem viselni, mert elkezdett romlani a szemem. Már gyerekkoromban is volt problémám vele, és úgy láttam helyesnek, jobb a megelőzés.

Petyus: Komolyan eljött ide Franciaországból, azért, hogy írjon nekünk? Ez szép tőle, ha így van.
Tápai: Sajnos a hazautazásra nem volt időm, mivel hétről-hétre bajnokik vannak, de innen a távolból is szívesen válaszolok a kérdéseitekre! Valószínűleg novemberben sikerül legközelebb hazalátogatnom.

shreki: Úgy latom, a szőkeség nálad csak álca. :-)
Tápai: Igen, próbálok tenni az ellen, hogy ne skatulyázzanak be a szőkék sorába. Egyébiránt most épp barna vagyok. Néha nem árt egy kis változatosság! :-)

shreki: Milyenek a francia pasik? ;-)
Tápai: Nem igazán foglalkozom a pasikkal. Persze nem járok csukott szemmel, de most nincs időm és energiám se egy kapcsolatra sem. Csak a kézilabdával szeretnék foglalkozni. A magánéletem most másodlagos.

Petyus: Általában mennyi a nyugalmi pulzusszámod? Állítólag a sportolók pulzusa az átlagosnál alacsonyabb nyugalomban. Ez igaz?
Tápai: Hűha, na látod, ez most egy fogós kérdés, nem tudom sajnos! Inkább egy orvost kellene erről megkérdezned! Esküszöm, mindjárt előkeresem a pulzusmérőt, és megmérem a mostanit, ha ennyire kíváncsi vagy! :-) A jelenlegi pulzusom 72!

Tápai Szabina adatlapja:

Mezszám: 42
Klub: Brest Arvor 29 (francia)
Születési dátum: 1986. január 30.
Magasság/súly: 175 cm/66 kg
Posztja: irányító-átlövő
Születési helye: Kiskunhalas
Előző klubjai: Kiskunhalas (2001/2002), Fehérép (2002-2008), Randers (2008/2009)
Eredményei: EHF-kupa-győztes (2005), bajnoki 4. (2003, 2005, 2007), Magyar Kupa-döntős (2006).

Kérdezd Tápai Szabinát!

© handball.hu