Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Szerdán hatkor nekivág a Loki is

2009. szeptember 2. 7:13

A Veszprém ellen kezdi meg a 2009/10-es szezont a DVSC-Aquaticum együttese. Az újoncot szerdán délután hat órakor fogadja a csapat.

Borbás Rita
Borbás Rita
Véget ért a felkészülési időszak, szerdától élesben a bajnoki pontokért megy a játék. A DVSC-Aquaticum két hónapot gyakorolt az új bajnokságra, ám közel sem volt egyszerű Bakó Botond vezetőedző feladata. Sérülések, és Hornyák Dóra junior válogatottbeli kötelezettsége miatt ugyanis egyetlen edzőmérkőzést sem tudott teljes csapattal lejátszani a Loki, sőt, az is ritka volt, amikor csak négyen hiányoztak a szakmai stáb által megálmodott optimális keretből.

A bajnoki rajton már ott lehet az alakulatban az új szerzemény, a balszélső Szalai Babett, akinek a szereplése azért is lehet különösen fontos, mert Juhász Gabriella térdsérülése miatt a nyitányon még biztosan nem szerepelhet.

"Elég hosszú a kispadunk, ami főleg addig jelent majd nagyon sokat, amíg nem vagyunk teljesen összeérve" – nyilatkozta a Naplónak Bakó Botond, a DVSC-Aquaticum nőikézilabda-csapatának szakvezetője, aki utolsó gondolatával már utalt a fennálló problémákra.

Taktika és stratégia

– Nagyon sok minden hátráltatta a munkánkat, sajnos a felkészülésünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna; sérülések, válogatottbeli elfoglaltságok és a késői igazolások nem tették lehetővé az optimális ráhangolódást, ami azért lett volna nagyon fontos, mert egy teljesen új csapat jött össze a nyáron a Lokinál. A korábbi sérültjeink közül többen 60-70 százalékos állapotban vannak, de fordulóról-fordulóra jobbak, erősebbek lesznek. Taktikai és stratégiai téren két-három hetes lemaradásunk van, ami azért nagy baj, mert az első négy fordulóban már nagyon komoly mérkőzések várnak ránk. Az összeszokottság hiányát akarattal lehet, és kell is pótolnunk a bajnokság ezen szakaszában.

Érmes remények

A DVSC-Aquaticum szerdán megkezdi a bajnoki menetelést, a Loki 18 órától az újonc Veszprém alakulatát fogadja a Hódosban – a találkozót a Hajdú Online-on (www.haon.hu) élőben követhetik figyelemmel a szurkolók.

"Bármilyen állapotban is van a csapat, óriási küzdőszellemben, és nagy tempót diktálva le kell győznünk a Veszprémet. Fontos, hogy sikerrel vegyük az első akadályt, mert az önbizalmat adhat a folytatásra" – fogalmazott a debreceni mester, aki kitért a bajnoki esélyekre is. "Az előző évekhez hasonlóan a Győr most is kiemelkedik a mezőnyből, míg a Loki, a Fradi, a Békéscsaba és a Vác küzd majd a legjobb négybe kerülésért. Érdekes lehet a Hódmezővásárhely és a Fehérvár szereplése is, azaz izgalmas évad vár ránk és a szurkolókra."

Szabó Valéria
"Egy nagyon jó szellemű, fiatal társaság alkotja a jelenlegi Lokit, ráadásul igen erős az állomány, kifejezetten jó játékosokból áll a csapat. A legfontosabb célunk, hogy minél hamarabb összeérjen a gárda, mivel ebben nagy lemaradásunk van még; tavaly lényegében az összes felkészülési tornán szinte teljes kerettel vettünk részt, idén viszont igencsak foghíjas csapatokkal vettünk részt a meccseken.

Ha minden ideálisan, a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor teljesíteni tudjuk az elvárást, és megszerezzük az ezüstérmet" – nyilatkozta Szabó Valéria, a Loki csapatkapitánya.

Forrás: www.dvsckezilabda.hu és www.haon.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi