Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Most már megverjük Norvégiát"

2009. augusztus 21. 22:35 © handball.hu

A junior Eb-döntőbe jutó magyar válogatott három játékosát, valamint szövetségi kapitányát szólaltatta meg a handball.hu.

"Most már megverjük Norvégiát"
handball.hu: Láttad a lányokon azt a felszabadultságot, amiről a mérkőzés előtt beszéltél?
Róth Kálmán: Igen, mégpedig olyan jellegűt, amely a védekezésben nagyon komoly fegyvertényt jelentett. Támadásban pedig lényegesen bátrabb dolgokat mutattunk, mint az előző meccseken.

handball.hu: Úgy tűnik, hogy Zácsik egyre inkább felveszi a csapat ritmusát…
Róth: Ez elsősorban abból adódik, hogy viszonylag kevesebb mérkőzést játszott, mint a többiek, hiszen a felkészülés más szakaszában érkezett közénk. Egyre jobban formába lendül, egyre inkább megismeri a társait.

handball.hu: Van rá esély, hogy az Európa-bajnokság után komolyabb klubok is felfigyelnek a lányokra?
Róth: Nagyon bízom benne, hiszen a magyar kézilabdának az lenne a jövője. Van ebben a csapatban két-három olyan lány, akik talán már magasabb rendű feladatokra is alkalmasak lehetnek igen rövid időn belül. Szeretnénk, ha a most még az élmezőny számára ismeretlen játékosokat észrevennék az élklubok. Nagyon szeretnénk őket megmutatni nekik.

Hornyák Dóra: Nem gondoltam, hogy ennyire sima győzelmet tudunk aratni az oroszok ellen, de azért bíztam magunkban, hogy föléjük tudunk kerekedni. Egyszerűen jobbak voltunk náluk, ezen kívül a szív és az akarat sem hiányzott. Az látszott, hogy a meccs elején idegesek voltunk, aztán már nem volt baj. Egy percig sem éreztem görcsöt magamban, felszabadultan játszottunk.

handball.hu: Egyszer már találkoztunk döntőbeli ellenfelünkkel, Norvégiával…
Hornyák: Azon a meccsen sem játszottunk olyan rosszul, ráadásul nem rossz csapattal ikszeltünk. Ha okosabbak leszünk, akkor le tudjuk őket győzni, hiszen ők sem verhetetlenek.

Zácsik: Be kellett illeszkednem a csapatba, ami az elején igen nehéz volt, mert nem készültem velük végig a hét hetet, úgyhogy a tréningek mellett a meccseken edződtem. Kálmán bácsi már az elején elmondta, hogy meccshiányom lesz, amit az Eb elején lehetett is látni, aztán viszont egyre inkább belerázódtam. Úgy gondolom, hogy minden mérkőzésünket a védekezésünknek köszönhetően hoztunk, az Eb alatt mi kaptuk a legkevesebb gólt. A fináléban a norvégokkal találkozunk, akikkel már egyszer ikszeltünk a torna folyamán, de most már megverjük őket.

handball.hu: Miben voltunk ennyivel jobbak, mint az oroszok?
Kovacsics: Abban, hogy feljavult a támadójátékunk, meg tudtuk keresni az orosz csapat gyengéit, a védekezésünket pedig az eddigi szinten tartottuk, hiszen erre nem sok panasz lehetett ezen az Eb-n, kevés gólt is kaptunk eddig. Azt az orosz együttest szorítottuk 23 gólra, aki eddig mindig úgy nyert, hogy nagyon sok gólt kapott, de mindig többet lőtt.

handball.hu: Mennyire érzed erősnek döntőbeli ellenfelünket, Norvégiát?
Kovacsics: Az első középdöntő mérkőzésünkön döntetlent értünk el ellenük, amelyet reális eredménynek tartok. Nem tartom bajnak, hogy akkor nem nyertünk ellenük, mert akkor benne lehetne a kalapban, hogy elbízzuk magunkat, és a második találkozón fordít az ellenfél. A döntetlen ilyen szempontból is nagyon jó eredmény volt, arról nem is beszélve, hogy így is megnyertük a csoportunkat. Most tiszta lappal indulunk ellenük, és az biztos, hogy a lehető legjobban felkészülünk velük szemben, hiszen a legfényesebb éremért játszunk velük, és ez nagyon nagy szó.

handball.hu: Milyen lesz hazai közönség előtt Eb-döntőt játszani? Nem fog feszélyezni?
Kovacsics: Már játszottam teltházas közönség előtt döntőket, fantasztikus érzés lesz nekünk, győrieknek is Győrben szerepelni, hiszen tudjuk, hogy itt milyen hangulat szokott lenni, ami rengeteg pluszt ad a csapatnak. Nem hiszem, hogy ez negatív irányba fordulna, inkább felpörget minket.

handball.hu: Mi ennek a válogatottnak a titka?
Kovacsics Anikó: Hihetetlenül összeszokott, és egymást mindenben segítő társaság vagyunk. Két éve játszunk együtt Róth Kálmán irányításával, és ezalatt az idő alatt a csapat magja nem változott. A tavalyi világbajnokságot is együtt csináltuk végig, de a fő célunk a hazai rendezésű Eb volt. Igazi csapatjátékosok vagyunk: ha az egyikünknek nem megy, akkor húzza a másik, és ez minden meccsen, felváltva így megy.

Világszintű védekezéssel döntőben

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi