Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

A Nyíradony utolsó fellépése

2009. május 29. 8:58

Utolsó bajnoki mérkőzésére készül a Tajtavill-Nyíradony együttese. Sopronyiék ahhoz a szomorú szezont záró Dunaferrhez látogatnak pénteken, amelyet május elsején 47–21-re győztek le házigazdaként.

A Nyíradony utolsó fellépése
A nyíradonyi lányok elutaznak Dunaújvárosba, hogy a Tajtavill-Nyíradony utolsó hivatalos 2x30, játékban töltött percével búcsúzzanak. Köstner mester elmondása szerint mindeki hadra fogható lesz a meccsen. A héten már csak napi egy edzés szerepelt a tervben, a fő hangsúly a felszabadult és kombinatív játékon lesz, hiszen a hetedik helyet már gyakorlatilag kivívta magának a csapat. Ezzel együtt mindent megtesznek azért, hogy mindössze kétszer egy éves NBI-es történelmű gárda méltó emléket hagyhasson maga után.

- Sok szempontból utolsó meccse ez az együttesnek: utolsó a 2008/2009-es idényben, s ezen a néven és ezzel a kerettel is utoljára lép pályára – mondta Köstner Vilmos vezetőedző. - Szeretnénk győzelemmel búcsúzni mindegyik vonatkozás tekintetében.

A szakember emlékeztetett arra, hogy győzelemmel kezdte a csapat a bajnokságot, mintegy egy hónappal ezelőtt pedig nagy különbségű diadalt aratott a dunaújvárosiak ellen:

- A Dunaferr fiatal alakulat, szoknia kell még a légkört, bár egy-két szép megoldást bemutattak. Sok modern elemet tartalmaz a játékuk, és sok jó egyéni képességű játékosuk van. Szép jövő előtt állhatnak – mutatta be az ellenfelet Köstner. - Biztosan mindent megtesznek majd azért, hogy ha ki is kapnak, de a múltkori különbséget csökkentsék.



A Nyíradony elleni találkozóval befejeződik a Dunaferr nőikézilabda-csapatának bajnoki éve is, mely a szakosztály történetének talán legszomorúbb sorozata volt. Egyedüli biztató fejleményként könyvelhetjük el: első osztályú csapat maradt papíron a Dunaferr, de hogy az lesz-e ősszel is, azt egyelőre senki sem tudja. Idáig jutott az a gárda, amelyik már ráült a BL trónjára is.

A rájátszás utolsó mérkőzését játssza a Dunaferr azzal a Nyíradony Tajtavill gárdával, amely hasonló sanyarú helyzetbe került, mint a dunaújvárosi együttes. Gyakorlatilag csődbe jutott, és a megszűnés határán áll. A kulcsjátékosaik már be is jelentették távozásukat. Ám abban kár lenne reménykedniük, hogy az ellenfél - helyzeténél fogva - motiválatlanul, szétesve lép majd a parkettára a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Erre különösen figyelmeztetett is Rapatyi Tamás, a Dunaferr szakvezetője.

- Ahogy nekünk, Sopronyiéknak is az utolsó lehetőségük a pénteki. Ezen a Köstner Vilmos által komoly szakmai munkával felépített csapat nyilván szeretné bebizonyítani, hogy más sorsot érdemelt volna.

- Vagyis komoly küzdelemre számíthatunk?
- Nyíradonyban legutóbb nagyos súlyos vereséget szenvedtünk. Egyszerűen borzalmasan kézilabdáztunk. Most viszont abban reménykedem, hogy a hazai környezetben, fiatalos virtussal - ahogy az eddig jellemző volt ránk - megnehezítjük majd az erősebb ellenfelünk dolgát. Az eredménytől függetlenül szeretnénk tisztes helytállással, jó játékkal meghálálni a mellettünk kitartó szurkolóknak a buzdítást.

- Ismét játszik a csapatban Gáspár Gabriella, s ez Önnek nagy segítséget jelenthet...
- Gabi egyre jobban visszanyeri a formáját. Teljes erőbedobással végzi a munkát, és mint rangidős, rutinos csapattag, a vezér szerepét is be tudja tölteni. Hallgatnak rá a lányok. Kell is az önbizalom, a hit, mert a sok vereség természetesen nyomot hagyott a játékosok lelkében, hiába is próbáltuk a terhet levenni róluk. Érthető, hiszen mindenki nyerni szeretne, és ezt a sikerélményt csak az ifjúsági bajnokságban szerzik meg a lányok.

Gáspár Gabriella természetesen örömmel vette a vezetőedző elismerő szavait, ám szerinte még messze van az igazi formájától: "Nagyon élvezem a játékot, remek érzés. A pénteki találkozón nem is a győzelemben, hanem az elfogadható küzdőszellemben és játékban bízom. Ha fiataljaink sokat futnak, gyorsan játszanak, felerősödik a védekezésük, és a helyzeteket bedobják, akkor szépen búcsúzhatunk".

Forrás: www.dh-online.hu; www.haon.hu; www.nyiradonykezilabda.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi