Körülbelül egy évvel ezelőtt kezdődött minden, amikor a brassói vezetők úgy gondolták, elérkezett a pillanat, hogy véget vessenek az Oltchim uralmának a román bajnokságban, és végleg letaszítsák a hazai trónról. Ennek érdekében példátlan vásárlási hullámba kezdtek, amely az egész kontinensen végigsöpört, kezdve Oroszországtól – ahonnan Natalija Szpirovát hozták –, és befejezve Portugáliával, ahonnét Alexandrina Barbosával erősítettek. Sőt, Ázsiából a világ egyik legjobb szélsőjét is kiszemelték, Vu Szun Hit. Mindenféle játékost felkerestek, csábítottak nagyobbnál nagyobb értékű pénzajánlatokkal. Odáig jutottak a túllicitálással, hogy Barbosa szerződése jelenleg a világon a második legmagasabb összegű, csupán Bojana Popović előzi meg e téren. A meggyőzöttek sorában volt magyar is, horvát is, szlovák is, de a román válogatott Carmen Lungu, vagy Ionela Stanca is, akiket a pénzzörgés odavonzott.

Előzetes ígérgetések

„Világverő csapatot szándékozunk létrehozni Brassóban, amely egy, legfeljebb két éven belül Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatja magát. Nem hiába játszik majd nálunk a világválogatott szinte fele, Vu Szun Hi, Ionela Stanca, vagy akár Cristina Neagu” – hangoztatták büszkén minden írott vagy nem írott sajtóban az egyesület képviselői, vagy annak újságíró szószólói. Ezt a nagyratörő szándékot még jobban megerősítendő, az alakuló csodacsapat élére egy – szerintük – csodamestert állítottak, Herbert Müllert, aki a német bajnok Nürnberggel a lehetőségekhez képest nagyot alkotott a BL-sorozatban, ráadásul az osztrák női válogatott szövetségi kapitánya is.

Román bajnokság

Amint várható volt, Romániában mindenki kiemelten foglalkozott az „új csoda” születésével, de ahogyan ilyenkor szokás, hamar kijózanodtak a mámoros álmodozásokból. Rögtön az első hivatalos mérkőzés után, amelyet a Brassó a hazai bajnokságban játszott: a „csodacsapat” erejéből a HCM Nagybánya otthonában csupán egy döntetlenre futotta, ami a viszonyokat tekintve óriási szakadék a Vâlcea és a Brassó között. Ez az eredmény gyakorlatilag felért a bajnokság elvesztésével. A szezon kezdete előtt oly gyakran hangoztatott elképzelés – miszerint az elsőség sorsa apró dolgokon fog múlni, és kizárólag e két csapat párharca között – már az első forduló után füstbe ment.

Bajnokok Ligája

Mivel a Brassó számára az első célkitűzés a bajnokság megnyerése volt, amely ily hamar elúszni látszott, nekiveselkedtek a második teljesítésének. A Bajnokok Ligájában az első lépés az volt, hogy feljussanak a főtáblára. Igaz, hogy ennek érdekében nyerniük kellett a dániai selejtezőcsoportot az Ikast otthonában, de a már annyira dicsért csapatot mindenki képesnek érezte erre. Nagyszerű játékosai pedig készségesen nyilatkoztak a sajtóban arról, hogy meglesz az áhított feljutás, és csupán nüanszokon fog múlni egy esetleges, nem kívánt kudarc. A realitás eléggé csúnyán cáfolta a híres önbizalmukat, a sorsdöntő találkozón ugyanis az Ikast leradírozta a Brassót, és nem kevesebb mint 45 góllal tömte meg a kapuját, ami ezen a szinten rekordnak számít.

Viszályok

Gyülekezni kezdtek a fekete felhők az egyesület feje fölött, és nem csak az elpuskázott célkitűzések miatt, hanem anyagi gondok is nyugtalanították a főszponzor életét. Úgy tűnt, a kezdeti nagy ígérgetéseknek, vastagon aláírt szerződéseknek kevés a realitása, hiszen azoknak nem igazán volt pénzügyi fedezete. Mind több hír látott napvilágot arról, hogy egyes játékosok hónapokig nem kaptak fizetést. Azonban érdekes módon nem mindenki ugyanúgy élte meg a gazdasági válságot. Több román válogatott tag – ha késve is, de – hozzájutott a béréhez, ellenben az idegenlégiósokkal, akik nem kaptak semmit. Ennek a „csapatépítő” szellemnek meg is lett az eredménye: belső viszályok robbantak ki a játékosok között, sokan perrel fenyegették a vezetést, ha nem teljesítik a vállalt kötelezettségeiket. Panasszal fordultak a román szövetséghez annak érdekében, hogy szabadon igazolhassanak más klubokhoz. Néhányan nem bonyolították az ügyet: köszönés nélkül távozott Natalija Szpirova és Miriam Šimáková.

EHF-kupa

A játékosok inkább ígéreteket kaptak, mintsem pénzt. Sőt, elveszítették egyik legjobb játékosukat, Cristina Neagut, aki a nagy riválishoz húzódott - igaz, rosszabb szerződés birtokában, amelyet viszont könnyebb betartani. Mindezek ellenére a Brassó bejutott az EHF-kupa elődöntőjébe, amelynek első felvonásában egy kitűnő döntetlent értek el Estellában, az Itxako otthonában. Ennek köszönhetően az addig elég szűkmarkú Teodor Florescu üzletember – nagyvonalúan – egy havi fizetést utalt minden egyes játékos számlájára. Most azon folyt a vita a csapaton belül – amely a sajtóban is kiszivárgott –, hogy melyik ellenféllel találkoznának legszívesebben a nagy döntőben. Azzal a Lipcsével, amelynek játékát Müller mester jól ismerhette, hisz gyakran találkozott velük a német bajnokságban, vagy a Dinamo Volgográddal, amely akkor vezette a bajnokságot, az orosz csapatok viszont elég halványan muzsikáltak például az európai kupákban. A Volgográd például elég körülményes módon jutott tovább a Ferencváros ellenében. A lehetséges ellenfelek feltérképezésébe vetett munkában annyira belemélyedtek, hogy közben elfelejtették, hogy egy visszavágó még maradt a spanyol gárda ellen. A leírt Itxako pedig nyert is egy góllal Brassóban, és ezzel Müllerék utolsó álma is szertefoszlott.

Újabb ígérgetések

A helyzet azóta is változatlanul képlékeny maradt, a játékosok, és persze az edzők is vágynak elmaradt jutalmukra. Vannak viszont vadonatúj ígérgetések. Az például, hogy a vezetőség immár vállalja minden aláírandó szerződésnek a betartását, ha az alkalmazottak is beleegyeznek a fizetések csökkentésébe. Az egyszemélyes főszponzor, Teodor Florescu pedig külön szándékozik tárgyalni minden egyes játékossal, aki jelzi maradási szándékát. Csakhogy itt az újabb meglepetés! Az első ilyen jellegű beszélgetések elmaradtak, s hiába várták a játékosok a kijelölt helyen, a kitűzött időpontban, Florescu nem jelent meg, és senki sem tudta, miért, de még azt sem, hogy hol tartózkodott. „Teljes mértékben kiábrándító Florescu úr magatartása. Azt sem tudom, mit mondjak a lányoknak. Arról volt szó, hogy elsőként találkozik Horvattal és Barbosával, még mielőtt azok a nemzeti válogatott rendelkezésére állnak. Egyik találkozó sem valósult meg” – mondta keserű szájízzel Herbert Müller a Gazeta Sporturilorban.

Müllernek távoznia kell?

És hogy a helyzet még zavarosabb, a kép még homályosabb legyen, egy új fejlemény látszik tetézni az eddig történteket. Belső forrásokból arról értesültek a ProSport újságirói, hogy Herbert Müller már nem élvezi a vezetőség bizalmát, különösképpen a főszponzorét. Felróják neki, hogy minden kitűzött célt elbukott. Még azt a KEK-döntőt is, amelyet a csapat Târcă edzősége alatt játszott, pedig az idei keret sokkal erősebb volt. Ráadásul ezt a sikertelen sorozatot tetézi a csapaton belüli fejetlenség, a játékosok közötti marakodások és a fegyelmezetlenségek, amelyek abban nyilvánultak meg, hogy napokig nem jelentkeztek az edzéseken. Florescu úr végül adott jelt magáról, és válaszolt a lap munkatársának afelől, hogy igazak ezek a felröppent hírfoszlányok: „Komolyan fontolóra veszem, hogy tovább folytatjuk-e Herbert Müllerrel a következő szezont. Egyelőre nem keresünk utódot. Sok minden függ majd a négyszemközti beszélgetésünktől.”

Új jövő?

Lehetséges, hogy új fejezet kezdődik e véget nem érő szappanoperában? Eltávolíthatják azt az embert, aki legtöbbször azt nyilatkozta, hogy maradna a csapatnál, és azt, hogy a nehézségek és viszontagságok ellenére folytatni szeretné az alig egy éve megkezdett munkát. Azt, aki a jól jövedelmező németországi állását feladta, hogy Romániában egy „világverő alakulat” felépítésében fáradozzon.

Sokak véleménye szerint mégis inkább elkeseredett nyilatkozatai – amelyekben megkérdőjelezte a főszponzor komolyságát, – mintsem az eredménytelensége az okai az esetleges eltávolításának.

Brassó: Müller maradna
Újra döntőben az Itxako

© handball.hu