Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

„Szó sincs róla, hogy feladnánk”

2009. május 7. 9:00 © handball.hu

A Győri Audi ETO KC péntek reggel indul Pozsonyon keresztül Aalborgba, hogy lejátssza történetének eddigi legfontosabb meccsét a dán Viborg ellen. A handball.hu Konkoly Csaba edzőnél érdeklődött, milyen hangulatban várják a BL-finálét.

„Szó sincs róla, hogy feladnánk”
handball.hu: Hogy viseli Görbicz Anita a Fradi ellen elszenvedett sérülését?
Konkoly Csaba: Tegnap, amikor találkoztam Vele, nem volt túl jó a közérzete, hiszen nem javult a lába. Most pihennie kell, de úgy gondolom, hogy igen kevés arra az esély, hogy a visszavágón szerepelhessen, és orvosilag is ez hangzott el. Az tény, hogy velünk utazik Dániába, ez számára is magától értetődő, és én is nagyon örülök neki, hiszen egyrészt a csapatkapitányról van szó, másrészt pedig egy olyan sportemberről, akit szívből sajnálok azért, hogy nem tud részt venni a döntőn.

handball.hu: Gondolom, Anita jelenléte sokat segít a lányoknak mentálisan!
Konkoly: Mindenképpen, hiszen egy gárda vagyunk, ezt próbálom minél többször emlegetni. Az, hogy közöttünk világsztárok játszanak, olyan tény, amely egyrészt a klub erősségét jelzi, másrészt pedig ezek az emberek is ugyanolyan csapattagként szerepelnek és dolgoznak a hétköznapokon, mint a többiek. Gondolok itt a fiatalokra, vagy azokra, akik még nem válogatottak, vagy nem a világsztár kategóriába esnek.

handball.hu: Mennyire látod elszántnak a lányokat? Anita kiválása mozgósíthat plusz erőket?
Konkoly: Nagyon remélem, hogy valami hasonlót vált ki belőlük, mert szó sincs arról, hogy feladnánk ezt a két mérkőzést. Ugyanúgy dolgozunk tovább, nem változtattunk a szakmai- és edzésprogramon. Arról van szó, hogy Görbicz feladatát most három-négy emberre leosztva kell végrehajtani, mert legalább megközelítően oda kell érnünk ahhoz a teljesítményhez.

handball.hu: Mennyiben változtatta meg a Viborg játékának képét Popović és Reiche kiesése?
Konkoly: Mindkét játékos régebb óta sérült, azóta három-négy bajnoki illetve BL-fordulóban is pályára lépett a csapat, ezért mi ez ellen a szerkezet ellen készülünk. Igaz, hogy a mi helyzetünk „frissebb”, de ha visszagondolunk januárra-februárra, akkor is Görbe nélkül kellett szerepelnünk. Másrészt pedig van arra taktikánk, amikor Anitát vagy emberfogással őrzik, vagy nincs pályán, vagy éppen a balszélen szerepel, ahonnan máshogyan kell helyzetbe hozni. Mi ehhez a repertoárunkhoz nyúlunk.

handball.hu: Milyen játékerőt képviselnek a dánok?
Konkoly: A BL mezőnyének legjobb négy csapata között nincsenek nagy különbségek. Ezt jól példázza az is, hogy a Vâlcea otthon hat góllal kikapott, utána azonban döntetlent játszott Viborgban. Mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai, szerintem inkább attól függ az eredmény, hogy ki milyen formában van az adott pillanatban.

handball.hu: Bár a Viborg elveszítette egyik világklasszis lövőjét, Grit Jurack személyében még mindig maradt nehézbombázójuk. Kiindulva a Fradi elleni meccsből, ahol Zácsikot nem igazán sikerült megfogni, sikerülhet-e Jurackot semlegesíteni?
Konkoly: Abból a találkozóból okulni szeretnénk. Ha olyan passzívan védekezünk, illetve ennyire engedjük ránk erőszakolni az ellenfél akaratát, akkor annak sajnos ez az eredménye. Elsődleges célunk, hogy azokat a taktikai hibákat, amelyeket a Fradi ellen elkövettünk, most a Viborg ellen ne tegyük meg.

Bemutatkozik a Viborg
Görbicz nem játszhat szombaton

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi