Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

A túlélésért is küzdenek

2009. május 1. 8:31

Két nehéz helyzetben lévő csapat találkozik május elsején, pénteken 18 órakor a Harangi Imre Rendezvénycsarnokban: a Dunaferrt fogadja a Tajtavill-Nyíradony a rájátszás harmadik fordulójában.

A túlélésért is küzdenek
A Dunaferr ugyancsak anyagi gondokkal küzd, s korábbi játékosai közül egyedül kapusa maradt a korábbi keret tagja. Ősszel szoros, 31–33-ra végződő mérkőzést játszott egymással a két alakulat, február 13-án – pénteken – pedig komoly játékkal idegenben győzedelmeskedtek Sopronyiék a megváltozott dunaújvárosi csapat ellen.

A fiatal kerettel, és a már visszavonult játékosok segítségével sikerült a nagymúltú gárdának az alapszakasz végére a „középházban” maradni, így az ötödik-nyolcadik helyért küzdhet.

– Ez a fiatal együttes beleszokott az NB I. légkörébe, felvette a dinamikáját, első meccsükhöz képest sokat tanultak – jellemezte őket Köstner Vilmos, a Tajtavill-Nyíradony vezetőedzője. – Jövőre tapasztalatokban, tudásban megerősödve indulhatnak – tette hozzá.

A második fordulóban – múlt szombaton – Hódmezővásárhelyen 29–20-ra kikapott a Nyíradony.

– A múlt héten nagyon rossz játékkal és nem jó hozzáállással szenvedtünk vereséget, minden poszton gyenge teljesítményt nyújtottunk – részletezte a szakember, megjegyezve: ez nem magyarázható a csapat körül kialakult helyzettel.

– Az a feladatunk, hogy a bajnokságot a Tajtavill-Nyíradony eredményeihez méltóan fejezzük be. Remélem, jó munkával ünnepeljük meg május elsejét, ehhez azonban ki kell küszöbölni a hibákat, illetve a védő- és kapusteljesítményt javítani. Meggyőző sikert várok, természetesen nem lebecsülve a Dunaferrt – fűzte hozzá.

Noha Pádár könyöke, valamint Flaska és Kudor térde nincs tökéletes állapotban, a Tajtavill-Nyíradony várhatóan teljes kerettel várja a pénteki derbit.

Változatlan a bizonytalanság

Úgy tűnik, a jelenlegi összeállításban már semmiképpen nem léphet pályára a következő bajnokságban a Tajtavill-Nyíradony együttese, akkor sem, ha sikerül szponzorokat találni. Mint arról már többször hírt adtunk, a csapatnak sürgősen új támogatókra lenne szüksége ahhoz, hogy el tudjon indulni a következő bajnokságban.

A gárda játékosait azonban megkeresték más, jobb helyzetben lévő klubok. Korábbi hír, hogy Sopronyi Anett és Király Annamária a Hódmezővásárhelyben folytatja pályafutását, s azóta mások is elkötelezték magukat. Pádár Margó Érdre szerződik, Kudor Kitti pedig szintén Hódmezővásárhelyen játszik a jövőben.

– A kézilabdázók anyagi biztonságot keresnek, de a játékoserő kérdésessé válik, így viszont nagyon nehéz újabb szponzorokat bevonni a támogatói körbe – fejtette ki Köstner Vilmos.

A mérkőzés felvétele az Alföld TV csatornáján, valamint internetes oldalán szombaton 20.30-kor látható.

Forrás: www.haon.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi