Konkoly Csaba: Számítottunk arra, hogy a kulcsjátékosokat igyekszik majd az ellenfél kizáratni a játékból, így ez nem ért váratlanul minket. Maga a támadójátékunk olyan taktikusra sikerült, hogy háromgólos előnnyel mehettünk a félidőre. A második játékrészben azt kértem a lányoktól, hogy úgy folytassák a harcot, mintha egygólos hátrányban vagy egálban állna meccs: ezt most, a férfi Magyar Kupa-döntőn hallottam Eklemovicstól, és nagyon tetszett. A szenzációs védekezésünk mellett Pálinger Kati bravúros védőteljesítményére is szükségünk volt, hogy teljesen elbizonytalanítsuk a lövőket, ez is a taktikánk része volt, és hogy előre toljuk a lövőket. A gyors középkezdésre jól reagáltunk, valamint a beállót is jól fogtuk.

Herr Anita balkezes lövőjátékával átalakítottuk a játékszerkezetünket, Kovacsics Anikó góljaival pedig olyan előnyt harcoltunk ki, ami után a Hyponak kellett sietnie. Nagybetűs csapatként szerepeltünk, azok is, akik két-három különböző ok miatt kerültek pályára, és jutottak ennyi lehetőségez. Ilyen ok volt például, hogy Tomori hamar két darab kétperces büntetést is összeszedett, illetve hogy Spiridont piros lappal kiállították. Hornyák beálló játékával azonban Spiridon kiválását is megoldottuk. Mindenki nagyon-nagyon akart a döntőbe jutni, választ akartunk adni azoknak, akik azt mondták, hogy magyar csapat nem kerül a fináléba, mert pszichésen alkalmatlan.

Herr Anita: Sokkal szorosabb mérkőzésre számítottunk, de hála Istennek, a védekezésünk hamar feljavult, és a helyzeteinket is értékesíteni tudtuk. Egyszerűen jobbak voltunk ma. Úgy érzem, korrekt bíráskodás mellett született ez az eredmény, semmi panaszunk nem lehetett a német kettősre. Ekkora buzdítás mellett, melyet a közönségünktől kaptunk, odaraktuk magunkat még jobban, és ez látszik is a nagy különbségű végeredményen. A döntő előtt mindenképpen egy önbizalom-növelésre is jó volt ez a találkozó. Rácáfoltunk mindazokra, akik úgy tartották, hogy az elődöntőben szereplő négy csapat közül mi vagyunk a leggyengébbek!

Pálinger Katalin: Jobb csapat az ETO, mint a Hypo, én így foglalnám össze. Nem aggódtam egy pillanatig sem, a mérkőzés kezdetére való várakozás volt a legnehezebb. A gyomorideg, az adrenalin napok óta érezhető volt, amerre csak jártam, az egész város erről beszélt. Magabiztosan védekeztünk már a meccs elején, és ez nekem is önbizalmat adott. Csapatként alkottunk ma hatalmasat.

Németh András: Esélyünk sem volt a mérkőzésen. Az ellenfelünk sokkal jobb volt nálunk, nem tudtunk semmit sem megvalósítani abból, amivel készültünk, így érthetően csalódott vagyok. Bármelyik csapat, amely szoros meccsre számít, és a véghajrára hét-nyolcgólos hátrányba kerül, az szétesik, és csak kevésnek marad tartása. Nem volt olyan poszt, olyan játékos a csapatomból, akit ki tudnék ma emelni. Nem tudom eldönteni, mi a jobb ilyenkor, hogy ha egy nagy küzdelemben, éppen kikap a csapat, vagy ha egy nagyobb arányú vereséggel búcsúzik. Az előbbi felettébb bosszantó tud lenni, az utóbbi pedig nagyon rosszul esik.

A lányok ma rosszul értelmezték a taktikát, lassan és bizonytalanul játszottunk. Ha egy emberre építjük a taktikát, és neki nem megy a játék, akkor az a visszájára sülhet el, és Ohnak ma nagyon nem jött össze semmi, mások pedig nem tudták átvenni tőle a stafétabotot. Az átlövőknek többet kellett volna hozni, és nem kapkodni. A második félidőben pedig már a szélsők is elbizonytalanodtak. Az ETO sokkal többet hozott, mint amire számítottam, és azt kell mondjam, hogy a győriek a döntő esélyesei.

Valóra váltak a döntős álmok!

© handball.hu