Rapatyi Tamás: Szeretném megköszönni mindazoknak, akik kijöttek ma ide a csarnokba, és gyakorlatilag belekergették a csapatot a győzelembe. Pontosan látszik, hogy a város nagyon akarja, hogy a csapat az NB I-ben tudjon szerepelni a jövő szezonban is, és a sok-sok szurkolónak ezt sikerült is most kiharcolni. Nagyon sokan dolgoznak, dolgozunk azon, hogy a Dunaferrnek lehessen jövője, ám egyelőre ebben a pillanatban még nincs százszázalékos válaszunk ezzel kapcsolatban.


Ferling Bernadett: Egy győztes mérkőzésen, pláne egy ilyen sorsdöntő fontosságún különösképpen jó volt debütálni az új szerepkörömben. Edzéseken természetesen továbbra is itt leszek, és segítem a csajokat, de meccsen már nem. Nemcsak ezt az egy meccset terveztük, tervezzük így, közösen, vannak további elképzeléseink is, ám ehhez több feltételnek is teljesülnie kellene: rendeződjön az anyagi helyzetünk, ne sújtsák sérülések a csapatot. Nagyon bízom benne, hogy ha nem is rögtön egy élcsapattal, de azért vissza tudnánk térni, biztos lábakon állva. A gyermekem megszületése után szeretnék újra Dunaferr-színekben visszatérni!


Gáspár Gabriella: Egy éve és egy hónapja léptem utoljára pályára, azóta körülbelül hatszor mentem el futni, és egy hete edzem a lányokkal, így finoman fogalmazva sem volt túl alapos a felkészülésem. A lelkesedés vitt ma előre, jómagam nem gondoltam volna, hogy húsz percnél többet fogok bírni. Eredetileg május közepére terveztem a fokozatos visszaállást az edzésekre, ám ez most ebben a helyzetben előrébb tolódott. Remélem, hogy az aktív pályafutásomat a Dunaferrben fogom tudni folytatni, mert az azt jelentené, hogy megmarad a csapat.



Györgyné Oblisz Anita: Habár ha nem is NB I-es szinten, de a mai napig is kézilabdázom, ám a legmagasabb osztály irama így is túl nagy volt hirtelenjében. A fiúkkal játszottunk egy edzőmeccset „bemelegítésként” a héten, ami után hazamentem, és remegtek a lábaim. Teljesen más a tempó, az ütközések ereje. A győzelem annak köszönhető, hogy egymásért küzdöttünk, és persze a minket buzdítani kilátogató közönségért is. Mindenki az utolsó leheletéig összeszedte magát.



Sirina Irina: Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy nemet mondjak, mikor felkértek a csapat kisegítésére. Azzal is viccelődtünk, hogy ha kellett volna, akár átlövőként is pályára léptem volna! Mindig is csodálatos érzés volt a Dunaferr kapujában állnom, és nem volt ez ma sem másként. Nagyon-nagyon akartuk a győzelmet, és a fiatalok lendülete jól kiegészült az idősebbek rutinjával. Arról egyelőre nem esett szó, hogy a hátralévő fordulókban is maradunk-e.


Radulovics Bojana: Jelenleg egy játszóház üzemeltetésével foglalkozom Palicson. Kisfiam, Józsika szeptembertől kezdi az iskolát, és kérdés sem férhetett hozzá, hogy Dunaújvárosba írattuk, nyáron költözünk vissza. Eddig is magyar nyelvű óvodába járt otthon, Szerbiában, ám mivel én nem beszélek olyan jól magyarul, az édesapja itt tud majd neki segíteni a tanulásban. Tizenhárom-tizennégy évet éltem itt, Újvárosban, nagyon szeretek itt lenni, és a sport szempontjából is sok lehetősége lehet itt a kisfiamnak. Egyelőre még minden képlékeny, ami a klubbal való későbbi együttműködésemet illeti, először is rendeződjön itt minden, az a fontos. Engem is hívtak játszani a mai, Pécs elleni meccsre, de mivel egyáltalán nem vagyok edzésben, így nem tudtam vállalni a felkérést, pedig a szívem szerint pályára léptem volna. Otthon a kábeltévé segítségével szoktam követni a magyar meccseket. Nagyon rosszul érintett, amit a klub körüli nehézségekről hallottam, pláne a fényes közös múltunk tükrében. Fáj a szívem, amikor ebbe belegondolok. Ám bízom benne, hogy a jövő évtől, fokról-fokra előre haladva újra lehet itt építeni egy csapatot.

Mindenre képes volt a szív!

© handball.hu