Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Vincze Melinda még bizonytalan

2009. március 12. 7:31

A Dunaferr anyagi gondjai révén az FKC együtteséhez Tilinger Tamara mellett egy válogatott kerettag is Fehérvárra igazolt. Vincze Melinda nyolc dunaújvárosi év után egyelőre ismerkedési fázisban van új együttesével.

Vincze Melinda még bizonytalan
Vincze Melinda 1983. november 12-én született, és viszonylag későn kezdett el kézilabdázni. A balszélső azonban azzal, hogy 2001-ben a Dunaferrhez igazolt, jól döntött, és mára már válogatott játékosnak vallhatja magát. A 173 centiméter magas és 63 kilós Vincze legutóbb is a válogatott elfoglaltságai miatt nem állhatott új klubcsapata rendelkezésére. A Fehérép szélsője Szlovéniának öt, míg Svédországnak egy gólt dobott.

- Nagyon nagy élmény volt újból a válogatottnál lenni – mondta mosolyogva Vincze Melinda. - Jó mérkőzések voltak, remek volt a hangulat a tornán, és szerencsére mind a két mérkőzést megnyertük. Hasznosak voltak ezek a meccsek. Sokat gyakoroltuk a taktikát. A szövetségi kapitány mondta is, hogy mindenkit ki szeretne próbálni, hogy miként állja meg a helyét. Szerintem helyt álltak a fiatalok. Még nem mondanám hogy fix a helyem a keretben, de azon vagyok. Igyekszem, hogy minél többször válogatott mezt húzhassak magamra.

- Sokat nem edzhettél együtt még a csapattársaiddal…
- A válogatott torna előtt két edzésen vettem részt, majd következett a Pécs elleni bajnoki, amin játszottam. Ezen a héten edzettem együtt igazán a csapattal. Nem sokat töltöttem még együtt velük, de már most jól érzem magam Fehérváron.

- Mennyire ismered a társakat?
- Inkább ellenfélként találkoztam velük, a civil életből Kovács Angélát ismerem, hiszen a Dunaferrben már játszottunk együtt.

- Nehéz lehetett a váltás…
- Nagyon nehéz volt eljönni Dunaújvárosból, most is úgy érzem, hogy bizonytalan vagyok, de remélem az idő majd mindent helyrehoz.

- Miből adódik a bizonytalanság?
- Maga az a tény, hogy más városba költöztem. Nyolc éven keresztül az újvárosi csarnokba jártam, most pedig egy ismeretlen csarnokban edzem. Bízom benne, hogy ezt is megszeretem… Lelkileg is komoly problémát okoz a váltás, hiszen olyan nyolc évet töltöttem Újvárosban, amire büszke vagyok, és nagyon szép élményekkel gazdagodtam ez idő alatt.

- Jelent valamiféle könnyebbséget, hogy Tilinger Tamarával együtt érkeztél a Dunaferrből?
- Egyértelműen, főleg úgy, hogy most ő a párom az edzéseken. Nagyon sokat jelent, hogy van egy olyan ember, akivel már együtt játszottam.

- Milyen benyomásokkal gazdagodtál a Fehérép első meccsén a Pécs ellen?
- Furcsa volt együtt játszani a fehérvári játékosokkal, de úgy gondolom, ha ez a csapat a szívét lelkét kiteszi a pályán, akkor bármit elérhet.

- Mit lehet tudni Vincze Melindáról?
- 13-14 évesen kezdtem el kézilabdázni Kiskőrösön, de onnan el kellett jönni, mert megszűnt a csapat. A sors fintora, hogy "új" klubom, a Dunaferr is nehéz helyzetbe került. Összességében úgy tudnám megfogalmazni a legfontosabb dolgot, ami velem kapcsolatos, hogy nagyon szeretem azt, amit csinálok.

- Korosztályos szinten is szép sikereket értél el.
- Ifjúsági Európa-bajnokságon harmadikok lettünk, junior Eb-n és vb-n is ezüstérmet szereztünk. Ezek is nagyon szép élmények voltak, örülök, hogy részt vehettem rajtuk.

- Mi az erényed, és mi az, amin javítanod kell még?
- Talán az a hátrányom, hogy kicsit jobban kellene koncentrálnom, sokat hibázok ziccer-helyzetben. Idővel, a rutin megszerzésével talán ezeket a hibákat kiküszöbölhetem. Az előnyöm talán, hogy gyors vagyok, de inkább a hátrányaimmal, hibáimmal szoktam foglalkozni.

- A gyorsaság a Fehérép mostani játékában fontos előny.
- Remélem, hogy komolyabb szerepet is fogok kapni a csapatban, és bizonyítani tudom, hogy nem hiába hoztak engem Székesfehérvárra.

- Komoly rangadóra készül a csapat, hiszen szombaton a Ferencváros érkezik a Köfém csarnokba.
- Bízom benne, hogy ezt a mérkőzést megnyerjük. Itthon mindenképpen minden mérkőzést meg kell nyerni, főleg úgy, hogy ez egy jó csapat.

- Mi az, amivel meg lehet verni a Ferencvárost?
- Az FTC is egy gyors játékot játszik. A védekezésük nem tűnik túl masszívnak, így sebezhető. Minden támadásunkat ponttal kell befejeznünk, és nagyon jól, keményen kell védekeznünk. Ha jól emlékszem a Dunaferrel megvertük a Fradit. Az edzéseken Sótonyi László is elmondta, hogy Szucsánszkira, Zácsikra, és a beállós Szamoránskyra nagyon kell figyelnünk. Erre gyakorolunk minél többet, hogy ezt meg tudjuk oldani.

- Kiélezett a versenyfutás a felsőházi tagságért. El lehet érni a legjobb négy közé kerülést a rájátszásban?
- Minden megtörténhet, nekünk nyernünk kell a meccseket, míg mások bukhatnak. Az biztos, tennünk kell érte!

Forrás: www.szekesfehervar.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi