Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Konkoly: A pohár félig megtelt

2009. március 2. 12:07

Az Audi ETO ötven percig remekül játszott, már hét góllal is vezetett a Budućnost otthonában, a végjátékban azonban kicsúszott az egyik pont Görbiczék kezéből. A BL-mérkőzést Konkoly Csaba értékelte.

Konkoly: A pohár félig megtelt
Az eredmény ellenére elkeseredésre semmi okuk a zöld-fehéreknek, hiszen a csoport másik meccsén a szlovén Krim Ljubljana egy góllal legyőzte a román Vâlceát (35–34), így öt pontjával vezeti a táblázatot a győri gárda, s ha a következő fordulóban hazai pályán legyőzi a Krimet, már biztos elődöntős. Sőt, mivel a zárókörben is a Magvassy csarnokban lép pályára a Győri Audi ETO a Vâlcea ellen, a csoportelsőség megszerzésére is komoly esély mutatkozik.

Konkoly Csaba, a győriek vezetőedzője így értékelte a podgoricai találkozót: „Bár bosszantó, hogy a hétgólos előnyt leadtuk, mégis hiba lenne most keseregni, hiszen jó pozícióban vagyunk, s ha most hat pontunk is lenne, a biztos továbbjutáshoz ugyanúgy hozni kellene a következő meccset, mint most. Úgy gondolom, a pohár félig megtelt, s csak rajtunk múlik, hogy teletöltsük. Persze tanulságai azért vannak az összecsapásnak. Egyrészt kell annyira profinak lennünk, hogy minden külső körülményt ki tudjunk zárni, s nem is másban szeretnénk keresni a hibák okait, de az tény, hogy a hajrában elég érdekes dolgok történtek. Például nem volt ritka a pénztárgépszalag pályára dobálása sem.

Sajnos a hatezer szurkoló a játékvezetőkre is hatással volt, igaz, annak lehetőségét, hogy a bírók esetleg megsegítsék a hazaiakat, mi teremtettük meg azzal, hogy a végén több hibát is elkövettünk. Az az én felelősségem, hogy talán kapust cserélhettem volna, mert Pálinger ugyan az első félidőben szenzációsan védett, a második félidőben egy kicsit "belefáradt". Vértent húzódása, Görbiczet pedig arcüreggyulladása miatt pihentettem, talán ez sem sült el a legjobban, legalábbis Anita lehet, hogy bírta volna még a játékot. Mindenesetre okultunk a történtekből, s összességében büszke vagyok a csapatra, hogy az első öt perc ismerkedése után, pokoli hangulatban is magához tudta ragadni a kezdeményezést, s tulajdonképpen végig irányította a játékot. Abban a csarnokban, amelyikben előzetesen a Hypo, az FCK és a Vâlcea is fejet hajtott, most a hazaiak voltak boldogabbak, hogy megmentettek egy pontot."

A héten többen is a Pannon-kupára készülő válogatottnál lesznek, csakúgy, mint Konkoly Csaba, így most a BL egy kicsit háttérbe szorul. Kérdés, hogy az eredetileg a keretbe behívott Vérten és Görbicz sérülése, illetve betegsége miatt mennyit tud vállalni a felkészülési tornán.

A válogatott programja után aztán minden idegszálával a sorsdöntőnek ígérkező Ljubljana elleni meccsre készül majd az Audi ETO.

„Hiba lenne a kinti mérkőzésből kiindulni. Az egy nagyon fontos siker volt, de ez egy teljesen más meccs lesz. Nyilván a szlovének számára esély nyílt arra, hogy továbbjussanak, így biztosan nem adják majd olcsón a bőrüket" – tette hozzá végezetül Konkoly Csaba.

Bajnokok Ligája, 2. középdöntő-csoport
1.Győri Audi ETO KC Győri Audi ETO KC4211118-11265 pont
2.HCM Râmnicu Vâlcea CS Oltchim Rm. Vâlcea4202120-11464 pont
3.RK Krim Mercator RK Krim Mercator4202131-133-24 pont
4.ŽRK Budućnost ŽRK Budućnost T-Mobile4112104-114-103 pont

Keserédes idegenbeli pont

Forrás: www.kisalfold.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi