A kezembe adott papírok szerint mulasztást követtem el, illetve megszegtem bizonyos szabályokat, legutóbb meg már azt nyilatkozta az egyesület elnöke, hogy az eredménytelenség miatt kellett változtatni. Vagyis összevissza beszél és ír, mintha maga sem tudná, kinek mit és hogyan mondjon. Ugyanez az elnök és elnökség önmaga vállalta két éve, hogy jelentősen visszafogja az egyesület kiadásait. Elküldtünk, elengedtünk lányokat, újakat, legalábbis kész, azonnal beépíthető játékosokat pénz hiányában nem igazolhattunk. Viszont az NB I-es női mezőny második legszerényebb költségvetésével a legutóbbi időkig pontosan mindenki időben megkapta a pénzét. (Ma már ez sem igaz.)

Visszatérve: többnyire napi egy edzéssel – hónapokig tartó könyörgés után volt lehetőség kettőt tartani –, hét-nyolc ifjúsági korú játékossal a keretben kellett volna a mezőny középső harmadába kerülni. Valóban volt három rossz mérkőzésünk. Pécsen nyerő pozícióból mentálisan összeomlott a társaság – máig megmagyarázhatatlan, miért; Kiskunhalason ugyancsak egy megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből a végjátékban, otthon pedig a Nyíradony ellen buktunk ugyancsak biztos vezetésről. Csak arról feledkeztek meg váci főnökeim, hogy közben végig éles meccset vívtunk a Győrrel, a Fradival, a Dunaújvárossal, és a Debrecen is az utolsó tíz percben tudott ellépni tőlünk – igaz, ezekre nem kaptunk pontokat, viszont megvertük a Fehérvárt. Tudós pszichológus kellene ahhoz, hogy ezt az igen ellentmondásos szereplést megmagyarázza.

Az bizonyos, hogy egyetlen okkal, a csapat és az edző megromlott viszonyával indokolni enyhén szólva dilettantizmus. Közben persze elismerem, hogy ez a legkönnyebb megoldás. Nem kell a folyamatok mélyére nézni; nem kell szembesülni kellemetlen, a vezetésre tartozó tényekkel; nem kell odaállni az önkormányzat jó szándékú, ám szakértőnek alig nevezhető képviselői elé a csapat siralmas helyzetét előadni, beismerve, hogy a vezetés, mindenekelőtt az elnök, semmit sem tett a csapat pénzügyi helyzetének javítása érdekében; végül pedig nem kell a lányok elé kiállni a valós viszonyok ismertetésével. Ezeket a kellemetlenségeket mind megspórolták az én elküldésemmel. Lelkük rajta.

Azt örömmel olvastam, hogy Németh András valamilyen minőségben Vácra tér vissza Ausztriából. Azt remélem és kívánom, hogy vele olyan női kézilabda épül a városban, amelyet az a lelkes közönség legszebb álmaiban elképzelt. Én kimegyek majd a mérkőzéseikre, hiszen nincs okom elbújni, nincs miért ott lehajtott fejjel járnom, mert nekem tiszta a lelkiismeretem.

Máskülönben már több mint egy hónapja az Elektromos-Vasas NB I/B-s női csapat edzője vagyok. A legidősebb játékosom alig múlt húsz, úgyhogy juniorokkal és ifikkel dolgozom felnőtt mezőnyben – eddig nem eredmény nélkül. Igaz, itt – és ez a csapat szempontjából az egyik legfontosabb tényező – stabil a háttér szakmai, morális és anyagi értelemben egyaránt.

Tehát, ahogy kezdtem, köszönöm, megvagyok.

Kenyeres József, a Váci NKSE volt edzője