Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Konkoly: Altatnak minket

2009. február 15. 8:34 © handball.hu

Vasárnap délután a Zsiga Gyulával és Kindl Gabriellával megerősített montenegrói ŽRK Budućnost T-Mobile lép pályára Győrben. Lássuk, hogyan vélekedik az esélyekről a vendéglátók vezetőedzője, Konkoly Csaba!

Konkoly: Altatnak minket
Konkoly Csaba: Sérültek és betegek nélkül készülünk a Budućnost ellen. Kicsit úgy érzem, hogy Zsiga Gyuláék altatnak minket a találkozó tét nélküliségének kihangsúlyozásával, valamint azzal, hogy már a legjobb nyolc közötti szereplésnek is örülnek. A Podgorica ennél azért jobb csapat, amit épp a középdöntő-csoportba kerüléssel bizonyított. Fiatal, feltörekvő, jó formában lévő gárdát fogadunk, amelyen nagyszerűen meglátszanak Gyula keze munkájának nyomai.

handball.hu: Mit érdemes tudnunk a vasárnapi ellenfélről?
Konkoly: A belső hármasuk lesz számunkra a legérdekesebb: Bulatovics, Knezevics és Kindl Gabriella, akiről kiderül, hogy mennyire akar bizonyítani montenegrói állampolgárként és válogatottként az ETO ellen. Kétféle típusú beállót tudnak pályára küldeni: a magas, Spiridonhoz hasonló felépítésű Ambrost, valamint az alacsonyabb Durovicsot és Lazovicsot. Knezovics kapus idény közben igazolt hozzájuk a Dunaferrtől, innen is látszik, hogy igyekeztek minél erősebb csapatot összerakni a legjobb nyolc közötti harcra.

handball.hu: A Podgorica rögtön nagy sikerrel indította a középdöntőcsoport küzdelmeit…
Konkoly: Legutóbbi BL-győzelmükkel – annak ellenére, hogy otthon szerezték – mind a Valceának, mind pedig önmaguknak meglepetést okoztak, nem is beszélve a nemzetközi kézilabdaéletről. A románokat, ha nem is sztárolják, de remekül menedzselik, ezért is értékmérő a montenegrói diadal.

handball.hu: Mondhatjuk, hogy a Budućnostnál nincsenek nagy sztárok, hanem inkább csapatként muzsikálnak jól?
Konkoly: Egyrészt igen, másrészt pedig igen fiatalok alkotják a keretet. Itt van például a mindössze 19 éves Milena Knezevics, vagy az 1986-ban született Ana Radovics. A szélsőik is viszonylag fiatalok. Érdekesség, hogy Kindl Gabi a csapat rangidőse. Ez néha meglátszik a játék képén is, de az időkéréseknél Gyula mindig türelemre inti őket, hiába viszi őket előre a montenegrói-szerb mentalitásuk. Ilyen szempontból egy igen lendületes együttesről van szó. Nekünk éppen ezt kell majd megtörnünk, megállítanunk védekezésben, utána pedig remélem, hogy rájuk tudjuk kényszeríteni az akaratunkat egyrészt a védelemben lerohanásnál, másrészt pedig a felállt fal elleni támadásban. Ez igen nehéz lesz, mert eléggé kellemetlen, nyitott védekezési variációkat alkalmaznak, amelyek esetlegesen már támadásba mennek át. Mi ugyanúgy, ahogy eddig is tettük, megpróbáljuk megtalálni a gyenge pontjaikat.

A mérkőzést 17.05 pertől élőben közvetíti a Viasat3 tévécsatorna.

Kindl Gabriella: Szép emlékei vannak Győrről
Zsiga Gyula: Minden teher és nyomás nélkül
Kindlék nyerték a rangadót

handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi