Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Nem lehet hibázni a Nyíradony ellen

2009. február 13. 7:05

Két vereség után ismét hazai csarnokban játszik a Dunaferr nőikézilabda-csapata pénteken 18 órai kezdettel. Az ellenfél a Nyíradony együttese lesz.

Nem lehet hibázni a Nyíradony ellen
Hat győzelem, egy döntetlen, kilenc vereség a Tajtavill-Nyíradony eddigi mérlege, amellyel a csapat a kilencedik helyen áll a tabellán. A Dunaferrel legutóbb a hetedik fordulóban csapott össze, s odahaza kétgólos 31-33 arányú vereséget szenvedett. Akkor még a Knezoviccsal felálló Dunaújváros végig vezetett, a legtöbb gólt (7) Tilinger Tamara és Laluska Eszter lőtte.

Imre Vilmos az akkori győzelmet az akaraterővel magyarázta, és azzal, hogy kevesebb hibával játszottak az ellenfelükkel szemben.

Ami a két Dunaferr-vereséget illeti, az első, a hazai kudarc, a Békéscsaba elleni bajnoki találkozó volt a fájóbb, utána Debrecenben a vesztés ellenére becsülettel helytállt Imre Vilmos gárdája.
A Dunaferr mestere a Békéscsaba elleni teljesítményt és sikertelenséget a csapat mentális problémáival magyarázta, de persze ismét negatív hatással bírt a dunaújvárosi együttes szerény létszáma.
- Szerencsére Debrecenben már pályára lépett Temes Bernadett, és ez lélektanilag is jót tett a csapatnak. Az ő irányítása, gólképessége eddig is nagyon hiányzott. Edzésről edzésre magabiztosabb, s bár nem százszázalékos még a formája, de a Nyíradony ellen nyerőember lehet. A pozitív tényekhez sorolnám Győri Ágnes kapusunk teljesítményét is. Vele mindenképpen nyertünk. Bravúrkapus, aki Debrecenben is nagyszerűen védett.

- Rendkívül fontos a pénteki találkozó, hiszen pontot nem lehet már veszteni hazai pályán...
- Erre mondom, hogy négypontos találkozó. Utolsó lehetőségünk arra, hogy régi tervünket, a legjobb négy közé jutást elérhessük, vagy legyen legalábbis esélyünk erre. Ez borzasztóan nehéz feladat, mert öt mérkőzésből nyolc pontot kellene szereznünk. Bravúr kell hozzá, de inkább azt mondanám, hogy jelen pillanatban a realitás az ötödik-nyolcadik hely megszerzése. Ehhez elegendő négy pont begyűjtése is. Háromszor játszunk itthon. A Nyíradony után a Péccsel és a Hódmezővásárhellyel. Idegenben pedig a váci csapat és a Ferencváros lesz az ellenfelünk. Mindent eldönt majd, milyen lélektani, mentális, morális állapotban játszik a csapatunk. Lesz-e tűz a játékunkban. Hogyan tudjuk sok cserével pihentetni a kulcsjátékosainkat.
Legutóbb idegenben okos, taktikus kézilabdával győztünk 33-31-re. Most biztató a debreceni formánk, ám a ziccerek kihasználásával ott sem voltam elégedett. A koncentrálás hiánya miatt három büntetőt is kihagytunk. Pénteken, ha kevesebb is lesz a támadásaink száma, de a hibák számát is csökkenteni kell. Kemény, szoros mérkőzést várok, és szolid gólkülönbségű győzelemben bízom. Biztos, hogy a Debrecenben mutatott hatásos védekezésünket meg kell ismételni. A Nyíradony belső négyese veszélyes. Sopronyi, Pádár Margit, a fiatal irányító, Kudor és a beálló Sütő is okozhat kellemetlen perceket. Remélem, nem így lesz.


Vitathatatlan, hogy nagy meglepetést keltett Köstner Vilmos együttese akkor, amikor a bajnokságban csupán egy góllal, 30-31arányban maradt alul a most második helyen álló - akkor listavezető - Debrecennel szemben! A Nyíradonyban azon az összecsapáson is eredményesen, jól játszott az egykori dunaújvárosi játékos, Sopronyi Anett. Mellette ki kell emelni Pádár Margitot és Sütő Edinát. Tőlük várhatóak leginkább a gólok a pénteki mérkőzésen is.

Köstner Vilmos vezetőedző nyilatkozott az elmúlt két hét szakmai munkájáról, illetve a Dunaferr elleni mérkőzésről.

„A kiskunhalasi vereség felvételeit elemezve arra a következtetésre jutottam, hogy a lelki, illetve az akarati tényezőket kell olyan mértékre juttatni a közös munkában, melyben benne van a játékosok egyéni gondolkodásmódja is. Ez azért fontos, mert sok olyan megoldást láttam a mérkőzésen, ami csak a megelőző edzésmunka megoldásait adta vissza sztereotíp módon, de nem igazodott az ellenfél játékhelyzeteihez. Számtalan olyan lerohanást vezettünk, melyet sablon szerint hajtottunk végre, holott az adott szituáció mást követelt volna.
Az elmúlt időszak edzésein elsősorban a játékosok pszichéjét próbáltam megmozgatni, így mérkőzés-helyzeteket idéző feladatokat kaptak. Ezenkívül önállóan is fel kellett készülniük egy előre megkapott edzésfeladat megoldásával, melyek főleg technikai végrehajtásokra irányultak. Az edzéseket komplexitásukban kezeltük, ez azt jelenti, hogy mindent verseny-és játékszituációba helyeztünk bele, hogy folyamatosan olyan impulzusok érjék a játékosokat, melyek megoldása egyéni leleményességet és fokozott cselekvést is kíván.
A hagyományos edzésmunkához sok átmozgató futás társult, némi változatosságot jelentettek a súlyzós erősítések zenére, illetve a spinning is. Minden edzésről készítettünk jegyzetet, a lányoknak magukat és egymást is kellett értékelniük. Úgy érzem, hogy ezek összessége jó hatással van a csapatra. Látszik a fejlődés és az akarás.
A helyszínen tekintettem meg a DVSC otthonában lejátszott mérkőzést, melyen elsősorban a Dunaferr helytállása volt a szembetűnő. A házigazda visszafogottabban teljesített a szokottnál, ezt a Dunaferr jól kihasználta és végig szoros mérkőzésre kényszerítette az esélyesebb debreceni csapatot. Elismerésre méltó a dunaújvárosi lányok mentalitása és hozzáállása az ismert nehéz anyagi körülmények ellenére. Újra megnézhettük a már ősszel látott játékelemeket, egyértelmű, hogy nagyon jól felkészített, nagyon jó képességű csapatról van szó, amely Temessel kiegészülve a folytatásban is hasonló színvonalú játékot képes nyújtani.
Azokon a mérkőzéseken, ahol eddig a győzelem kényszere mellett játszott a csapat, mindig visszafogottan teljesített, sok olyan játékos van, aki még életkorából adódóan nem szokott hozzá a lelki terheléshez, ezt a kényszert most levettem a játékosok válláról. Bízom abban, hogy a folytatás felszabadult és eredményes játékról szól. Csak önmagunkkal kell foglalkoznunk, és nem mások eredményeivel. A döntés a saját kezünkben van.”



A nehéz anyagi helyzetben lévő Dunaferr megsegítését célzó kezdeményezés pár hete indult el a csapat fórumán, és már jelentkezett is az első „mecénás”, aki „ülőhely-vásárlás”-sal támogatja kedvenc együttesét. A „magyar ember” mindig is a segítőkészségéről volt híres. Ez a tézis a Dunaferr NK jelen helyzetében is bebizonyosodni látszik, hiszen a fórumokon pár hete közzétett felajánlások közül volt már olyan, amelyik eljutott a megfelelő helyre, és ezáltal megvásárlásra került ülőhely a Dunaújváros Sportcsarnok lelátóján.

Az ötlet nagyon megtisztelő, hiszen a jelen gazdasági válság nem csak az egyesületet és annak támogatóit sújtja, de a szurkolók is átélik a mindennapjaikban a recesszió hatásait. Mindezen körülmények közepette még inkább felértékelődnek ezek az emberi gesztusok.

A Dunaferr NK köszöni az eddigi ülőhely-vásárlásokat, és aki úgy érzi, hogy ugyanilyen módon segíteni kívánja a Dunaferr női kézilabdacsapatot, az valamilyen, általa felkínált összeggel magáénak tudhat egyet a Dunaújváros Sportcsarnok számtalan ülőhelye közül!

A február 13-án 18 órakor kezdődő Dunaferr NK - Tajtavill-Nyíradony találkozót a HunNet Média ÉLŐben közvetíti.

Forrás: dferrhandball.eu; dh-online.hu; nyiradonykezilabda.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi