Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Bemutatkozik a Krim

2009. február 4. 11:05 © handball.hu

Hétvégén megkezdődik a Bajnokok Ligája középdöntője. Az első fordulóban Ljubljanába utazik a Győri ETO, ahol szombaton este lép pályára a Krim csapata ellen.

Bemutatkozik a Krim
A Krim idén nem indult el a hazai bajnokságban, helyette a Nőikézilabda Regionális Ligában vesz részt több ismert élcsapattal egyetemben (mint a Hypo, Podravka, Budućnost). Ebben a sorozatban jelenleg az első helyen áll tizenkét ponttal (kilenc mérkőzésből öt győzelem, két döntetlen, két vereség).

A magyar csapatok elleni mérlege pozitív: négy győzelem, három döntetlen, két vereség. A Győri ETO ellen a 2000/01-es Bajnokok Ligája-szezon D-csoportjában játszottak a szlovének, s a kinti és a hazai mérkőzésen is döntetlen eredmény született. Ennek a sorozatnak a végén a Krim megszerezte a Bajnokok Ligája trófeáját.

A szombati mérkőzés 17.45-kor kezdődik a 3500 néző befogadására alkalmas ljubljanai Kodeljevo Sportcsarnokban. A találkozót a Viasat 3 csatorna élőben közvetíti.



RK Krim Mercator (játékoskeret)

Legjobb európai eredmények:
Bajnokok Ligája: győztes (2001, 2003), döntős (1999, 2004, 2006), negyeddöntős (1997, 1998, 2005, 2007)
KEK: negyeddöntős (1994, 1995, 2008)
Bajnokok Trófeája (Szuperkupa): győztes (2003, 2004), második (2006), harmadik (1999, 2001)

Magyarok ellen az európai kupasorozatokban:
BL, 1996/97, legjobb 16 között: FTC - Krim 27-24, Krim - FTC 22-20
BL, 1997/98, legjobb 16 között: Krim - FTC 32-24, FTC - Krim 23-25
BL, 1998/99, döntő: Dunaferr - Krim 25-23, Krim - Dunaferr 26-26
BL, 2000/01, legjobb 16 között: Krim - Győr 27-27, Győr - Krim 21-21
Szuperkupa, 2005/06, elődöntő: FTC - Krim 25-34

Legjobb hazai eredmények:
tizennégyszeres szlovén bajnok (1995-2008)
tizenötszörös Szlovén Kupa-győztes (1993-1997, 1999-2008)
kétszeres szlovén bajnoki ezüstérmes (1993-1994)
egyszeres Szlovén Kupa-ezüstérmes (1998)

A BL-góllövőlistán:
4. Andrea Lekič 46
14. Dijana Golubić 30
32. Mörtel Renáta 25
47. Ljudmila Bodnyeva 22

Idei BL-eredmények:
Nürnberg - Krim 25-29
Krim - Metz 26-31
Krim - Viborg 38-34
Metz - Krim 29-33
Krim - Nürnberg 33-25
Viborg - Krim 38-28

Idei Regionális Liga-eredmények:
Krim - Budućnost 30-32
Krim - Hypo 32-32
Podravka - Krim 36-27
Lokomotiva - Krim 22-33
Krim - Ljubuški 44-15
Budućnost - Krim 31-33
Hypo - Krim 28-33
Krim - Podravka 36-36
Ljubuški - Krim 16-46



főtábla, 2. csoport, 1. forduló

Február 7. (szombat)
17.45 RK Krim Mercator - Győri Audi ETO KC
Ljubljana
Vezeti: Olivier Buy, Stevann Pichon (FRA)
tv: Viasat3 - ÉLŐ

Február 8. (vasárnap)
18.00 ŽRK Budućnost T-Mobile - CS Oltchim Rm. Vâlcea
Podgorica
Vezeti: Valentin Vakula, Alekszandr Ljudovik (UKR)
internetes élő közvetítés: ehfTV

handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi