Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Hazai pályán is bizonyíthat

2009. január 17. 11:54

A rangadóvá váló Győr elleni szoros összecsapás után egy héttel újabb rangadónak ad otthont a Köfém csarnok: a Dunaferr látogat a Fehérép csarnokába. Az a csapat, mely ellen története során mindössze háromszor tudott bajnokit nyerni a fehérvári csapat.

Hazai pályán is bizonyíthat
Legutóbb éppen az őszi idényben, Dunaújvárosban.

Szeptemberben Sótonyi László alakulata 38-31-re győzött, és a fehérváriak most is diadalra készülnek. Az Alcoának minden pontra szüksége van ahhoz, hogy elérje az alapszakasz végére a felsőházi rájátszást érő negyedik helyet, és Bernataviciutéék a Győr ellen mutatott hozzáállással és játékkal már jelezték: erre minden esélyük megvan. A hétvégi ellenfél a tabella harmadik helyén áll, és hat ponttal előzi meg a jelen pillanatban hetedik fehérvári együttest, azonban nagyon rosszul áll a dunaújvárosiak szénája. Az idény közben Ferling intett búcsút a csapatnak, mert anyai örömök elé néz, Temes súlyos sérülést szenvedett, és a komoly anyagi gondokkal küzdő piros-fehérektől januárban elköszönt a Hódmezővásárhelyre távozó Nagy Ivett is. Most a horvát válogatott kapus Sanela Knezovic csomagolt, aki elfogadta a Podgorica invitálását. A Dunaferr így kénytelen lesz bevetni a Fehérép elleni bajnokin a 41 éves kapusedzőt, Sirina Irinát, aki ismét visszaáll a gólvonal elé.

A fehérváriaknál egyébként szinte mindenki egészséges, Vaszari Virág a vállát fájlalja, és Sótonyi mester előreláthatólag nem számíthat majd Kovács Angéla játékára. A megyei rangadón most az FKC lesz helyzeti előnyben, és nem is akar pontot adományozni a Dunaferrnek az előzetes programtól eltérően szombaton 17 órakor kezdődő derbin.

A Fehérép Alcoa FKC női kézilabdázói tegnap óta Csákváron tartózkodnak, s a Dunaferr NK elleni mai meccsre térnek vissza. Az összetartás a Győr ellen is bevált.

Pár éve már bevált dolog volt a fehérvári kézilabdacsapatnál, hogy a fontosabb mérkőzések előtt úgynevezett összetartásra mentek a lányok. Ezt vették elő a fiókból a múlt héten a vezetők, amikor a Győr elleni mérkőzés előtt Csákvárra utaztak. Tény, hogy a csapat játékán ez látható volt, a teljesítmény ugrásszerűen javult.

"Nagyon jól éreztük magunkat a múlt héten Csákváron, a szállásunk és az étkezésünk is nagyszerű volt" - mondta Krisztina Triscsuk, a Fehérép Alcoa FKC egyik meghatározó játékosa. "A Győr ellen jól játszottunk, s ez is azt bizonyította, hogy hasznos dolog volt az összetartás. Este fél tizenegykor volt a takarodó, addig nagyon sokat társasjátékoztunk. Három csapatban négy-öt lány játszott, míg a bíró szerepét Sótonyi László, Sugár Tímea és Bimbó Tamás töltötte be. Most is elutaztunk Csákvárra, s a meccsre jövünk vissza. Számunkra csak a győzelem, semmi más nem számít, mert szeretnénk a vezetőknek és a szurkolóknak bebizonyítani, hogy jó csapat vagyunk."

"Örülök, hogy Kriszta így látja az összetartást. Hasonló lesz a program, a péntek délutáni edzés óta már Csákváron vagyunk. Tapasztalatunk szerint, amikor a csapat össze van zárva, pozitív hatással van a játékukra, minden percük be van osztva, lényegében csak egymással törődnek. Ez a dolog lényege" - mondta Sótonyi László vezetőedző.



Imre Vilmos vezetőedző a következőket nyilatkozta a rangadót megelőzően: "Nem túl biztató a helyzetünk. Az őszi összecsapáson még szerepelt Ferling, Temes, Nagy és Knezovics. Most rajtuk kívül még a beteg Szűcs is hiányzik. A taktikát is nehéz ilyen kis létszámmal gyakorolni. Láttam a fehérváriakat a Győr ellen játszani. A csapat légiósai remek formában kézilabdáznak, Sótonyi László pedig igazi férfias játékra tanította őket. Erős az ellenfelünk játékoskerete, és nagy sanszuk van arra, hogy bejutnak a legjobb négy közé. Ami pedig bennünket illet: csak ígérni tudom, hogy harcolni fogunk."

Nyilván annak ellenére is, hogy az utóbbi időben erősen megcsappant a játékosok biztonságérzete. Erre utal, hogy Sáriné Kocsis Erzsébet, a csapat technikai vezetője az MTI-nek tegnap elárulta: a klub több hónapja nem tudott fizetést adni a játékosoknak, és az alkalmazottaknak, mert 2008-ban fontos szponzorok szálltak ki.

"A Dunaferrel még három évre szóló megállapodásunk van, ennek értelmében februárban kaphatunk pénzt. A cég eddig is maradéktalanul teljesítette kötelezettségeit. Még egy kis türelmet kérünk a játékosoktól" - tette hozzá.

Forrás: dh-online.hu; fmh.hu; sport.szekesfehervar.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi