Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Visszavág-e az ETO?

2009. január 2. 15:05 © handball.hu

Január 2-tól folytatódnak a BL küzdelmei. A Győri ETO szombaton lép pályára a december óta FCM Håndbold néven futó dán Ikast ellen, akitől az első összecsapáson Görbiczék hazai pályán vereséget szenvedtek. Az esélyekről Konkoly Csaba vezetőedzőt kérdeztük.

Reméljük, ezúttal az ETO örül majd
Reméljük, ezúttal az ETO örül majd
Konkoly Csaba: Épp most indulunk Dániába, ahová nagyjából délután 3-4 óra között érkezünk, majd miután elfoglaltuk a szállodai szobáinkat, átmozgató edzést vezénylek a lányoknak a szokásos program szerint.

handball.hu: Milyen formában vagytok, mit tapasztaltál a Szabella-kupán?
Konkoly: Szerencsére mindenki bevethető. A Szabella-kupán elértük a céljainkat: egyrészt nemzetközi ritmusban kellett játszanunk, másrészt pedig ki tudtunk próbálni pár variációt. Itt például arra gondolok, hogy Görbicz esetleges kiválásakor, vagy semlegesítésekor mennyire tudják a többiek vállalni felelősséget. Itt is egyre több szerepet kaphat Gabriella Rotis-Nagy, akinek egyre biztatóbb a formája.

handball.hu: Olvasóink éppen vele kapcsolatban teszik fel a legtöbb kérdést. Mennyit javult a lövőereje, illetve mennyi lehetőséghez juthat a dánok ellen?
Konkoly: A Szabella-kupa az ő szempontjából is igen fontos mérföldkő, értékmérő volt. Ott már távolabbról is gólokat tudott szerezni, a védekezése pedig csaknem százszázalékosnak mondható, ezzel pedig nagyon sokat hozzá tud tenni a teljesítményünkhöz. A harmadik tényező pedig a társakkal való kapcsolata, amely az ő játékintelligenciájából adódóan előnyére válik a csapatnak. Gabi és mi is mindenképpen arra törekszünk, hogy ezek a távolabbi zónákból ellőtt labdák minél eredményesebbek legyenek, hogy a társaival való jó kapcsolatot maradéktalanul ki tudjuk szolgálni, hiszen ha nem lépnek ki rá, akkor nem tud olyan bejátszásokat, olyan passzokat adni, amiből a többiek gólt tudnak szerezni. A távoli lövésekhez véleményem szerint 75-80 százalékos állapotban van a válla. A közelebbi dobásokkal nincsen gond, hiszen a kapu közelében már nem csak az erő, hanem a pontosság és a gondolkodás számít. Ettől függetlenül olyan értelemben is látszik rajta a fejlődés, hogy egyre többet próbálkozott távolabbról is, nem úgy, mint korábban, visszatérése után, amikor még bizonytalanabb volt.

handball.hu: Egyre több szerepet adsz a fiataloknak, ahogyan ezt a Szabella-kupán is láthattuk. Mennyire vagy velük elégedett?
Konkoly: Herr Anita jobbátlövőként is egyre nagyobb önbizalommal kezd játszani úgymond új csapatában, neki még azért időre van szüksége, mint ahogy Mayer Szabinának is, aki támadásban és védekezésben is bevethető. Tulajdonképpen Herr Anita is, akinél védekezésben szép fejlődést láttam. Kérdés, hogy ez nemzetközi szinten mire lesz elég. A Podravka, a Buducnost és a Ferencváros ellen már láttam olyan jeleket, amik azt mutatják, hogy jó úton haladunk. Remélem, hogy az Ikast ellen is ennyiféle lehetőség közül tudunk választani, és ezekből eredményesen tudunk kijönni.

handball.hu: Az őszi BL-szezon után Európa-bajnokság, majd kisebb karácsonyi szünet következett. Hogy látod, milyen állapotban van most a csapatod?
Konkoly: Az Eb után két napot pihentek a lányok, kivétel ez alól Görbicz Anita, aki a decembert pihenéssel, illetve orvosi vizsgálatokkal töltötte. Mi folyamatosan dolgoztunk tovább, és az Európa-bajnokság tapasztalatait is leszűrve erőnlétünket speciális állóképességi feladatokkal frissítettük fel. Akik itthon maradtak Róth Kálmánnal, hasonlóképpen dolgoztak, tehát úgy is mondhatnám, hogy egy mini-alapozást végeztünk. Arra törekszünk, hogy a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is szépen végig tudjuk harcolni a tavaszt. Az Ikast elleni mérkőzés ehhez az egyik lépcsőfoknak tekinthető, ahol ismét a saját kezünkbe kerülhet a továbbjutásunk. Mi mindenképpen erre törekszünk.

handball.hu: Mennyire van benne a fejekben a novemberi, Ikast ellen elszenvedett kétgólos vereség?
Konkoly: Videóztunk, s igyekeztünk a hibákból tanulva mind vizuálisan, mind pedig az edzésgyakorlatokban olyan taktikai variációkat megújítani, amelyek az első félidőben működtek, és amelynek csak a végjátékát veszítettük el három góllal. Ez sajnos rányomta a bélyegét a második játékrészre, ahol olyan tanácstalanság uralkodott el a csapaton, amelyet nem igazán értettem. Ezen kívül engedtük, hogy az Ikast lerohanjon minket, és ami az első harminc percben működött, annak homlokegyenest az ellenkezőjét tapasztaltuk a csapaton. Az is nagyon fontos lesz, hogy azokat a ziccereket, amelyeket a kritikus pillanatokban kihagytunk, most biztos kézzel értékesítsük. Azt gondolom, ezeket a hibákat egy olyan szintű csapat, mint az ETO, nem engedheti meg magának még egyszer.

handball.hu: Mit tudtok a dánok keretéről, lesznek hiányzók?
Konkoly: Hammerseng véleményem szerint a kihagyott Eb ellenére mindenképpen pályára fog lépni, Nyberg pedig talán részfeladatokat old majd meg, a többiek szereplésével pedig számolunk. Adu ászunk az lehet, hogy talán a Nyberget helyettesítő kiegészítő embereket hatástalanítani tudjuk majd. Megpróbáltam feltérképezni azokat a támadási lehetőségeket, amelyeket Nyberg kiválásával ellenfelünk alkalmazhat. Ez esetben a Hammerseng, Henriksen, Nøstvold, Sjøberg négyesből a balátlövő posztot kell megoldaniuk az irányító pozícióval cserélgetve. Ilyenkor persze előfordulhat, hogy az eddig kevesebb lehetőséghez jutó emberek megérzik a vérszagot, és még jobban teljesítenek. Mi igyekszünk majd ezt megakadályozni.

A mérkőzést január 3-án (szombaton) 16.05 perctől élőben közvetíti a Viasat3 csatorna.

Az FCM Håndbold kerete

A Bajnokok Ligája A-csoportjának állása három forduló után:
1. FCM Håndbold (Ikast-Brande EH) 6 pont
2. Győri AUDI ETO KC 4 pont
3. Zvezda Zvenigorod 2 pont
4. Kometal Gjorce Petrov 0 pont

A forduló további menetrendjét megtalálhatjátok NAPTÁR menüpontunk alatt.

Újabb pontokat szerzett az Ikast
Kínkeserves vereség

handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi