Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Lovász: Bele kell húznunk!

2008. november 5. 7:05

A Vásárhely NB I-es nőikézilabda-csapata 18 órakor újabb rangadót játszik: ezúttal a tabella harmadik helyén álló Dunaferr látogat hozzá vendégségbe. A házigazdáknak reális esélyük van a győzelemre.

Lovász: Bele kell húznunk!
Az anyagi gondokkal küszködő Dunaújvárosból nyáron több játékos is távozott, a nyolcvanszoros válogatott jobbszélső, Lovász Zsuzsanna az ASA-Consolis Hódmezővásárhelyi NKC-t választotta, és egy plusz egy évre kötelezte el magát az egyesülethez. Szerdán 18 órától egykori csapata ellen lép pályára.

"A HNKC elleni, idegenbeli meccsekre mindig komolyan készültünk, mert sohasem mehettünk biztosra" – emlékezett a korábbi, az Újvárossal Vásárhelyen játszott bajnokikra Lovász –, "előfordult, hogy megtréfáltak bennünket, de általában mi győztünk. A mostani összecsapásnak nem lesz különösebb pikantériája, hiszen abból a gárdából, amelyikben szerepeltem, heten-nyolcan elmentek, csak Balogh Barbival, Vinczével, Laluskával és Knezoviccsal játszottam együtt. Más lenne, ha egyedül én távoztam volna az Újvárosból. Olyan mérkőzés lesz számomra, mint a többi, a végső helyezés szempontjából azonban nagyon fontos. Bele kell húznunk, meg kell szereznünk a két pontot, a védekezés hatékonyságán múlhat a siker."

"A Dunaújváros remek erőkből áll, a válogatott bő keretébe három játékost delegál, Vincze Melindát, Temes Bernadettet és Balogh Barbarát" – vette át a szót Farkas József, a Vásárhely vezetőedzője –, "nem véletlen, hogy a bajnokság harmadik helyén áll. A szegedi kötődésű Laluska Eszter és Temes remek egységet alkot, az ő semlegesítésük lesz védekezésünk súlyponti kérdése. Az akciók során minél többször le kell győznünk remek kapusukat, Sanela Knezovicsot, és arra is figyelnünk kell, hogy az újvárosiak is előszeretettel alkalmazzák a lerohanásokat. Bár utóbbi szinte minden együttesről elmondható, ez a modern kézilabda egyik alapeleme. Esélyek? Szoros mérkőzésen győzelemre számítok."

A Dunaferr mestere, Imre Vilmos az EHF-párharc ellenére most csak a hódmezővásárhelyi mérkőzéssel foglalkozik, amely nem lesz könnyű:

"Frissítéssel, a taktikai elemek gyakorlásával - természetesen videózás után - készülünk Vásárhelyre. Komoly feladat lesz pontot, pontokat szerezni náluk, mert egy igazán remek csapattá vált a Hódmezővásárhely. A bajnokságban eddig idegen pályán még nem veszítettünk, és öt bajnoki mérkőzésen voltunk veretlenek. Ezt a sorozatot kellene folytatni, bár mondom, a vásárhelyi csapat nagyon erős lett. Az ő céljuk is azonos a miénkkel: bejutni a legjobb négy közé. Több első osztályú játékossal rendelkeznek, mint mi. Mondhatom, a teljes tizennégyes keretük NB I-es képességű kézilabdázókból áll. Közülük is kiemelendő Gaál, Lovász, Nikolajenko, Polláková, és persze a két remek kapus: Abramovics, Vörös.

A mi keretünk sajnos nagyon lyukas. Máris gondok adódnak, ha a kulcsjátékosokat pihentetni kell cserékkel. Vagyis tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi helyzetben, a mostani játékosállománnyal a mi csapatunknak nagyon meg kell küzdeni a pontokért, bárkivel is játszunk a bajnokságban.

Tavaly eléggé magabiztosan nyertünk a vásárhelyiek ellen bajnoki mérkőzésen. Bár most más a helyzet, azt tényleg megígérhetem, hogy valóban mindent elkövetünk majd a győzelemért, vagy a pontszerzésért. Ám tárgyilagosan be kell vallani: most a hódmezővásárhelyi együttes az esélyes hazai pályán, és nem pedig mi. A Hódmezővásárhely, pláne otthon, minden csapat számára nagyon veszélyes ellenfél" - zárta összegzését Imre Vilmos.


A találkozót a www.hunnetmedia.hu ÉLŐben közvetíti.

Forrás: Imre Péter (Délmagyarország OnLine); dh-online.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi