Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

„Ismét bravúrokra lesz szükségünk”

2008. október 30. 15:24 © handball.hu

A Győri ETO csütörtök délután elrepült Macedóniába, hogy pénteken lejátssza a 2008/2009-es Bajnokok Ligája szezonjának első csoportmérkőzését a Szkopje ellen. Konkoly Csaba vezetőedzőt még az indulás előtt csíptük el.

„Ismét bravúrokra lesz szükségünk”
handball.hu: Milyen változások mentek végbe az ETO keretében a tavalyi Bajnokok Ligája szezonhoz képest?
Konkoly Csaba: Visszahoztuk két saját nevelésű játékosunkat, Mayer Szabinát és Herr Anitát, akik a magyar bajnokságban edződtek. További változás, hogy a nyáron igazolt, ám azóta vállsérüléssel bajlódó, majd operáción áteső Gabi Rotis jelenleg már edz, és nagyjából hetvenszázalékos állapotban van, várhatóan a Kiskunhalas elleni bajnoki mérkőzésen végre bemutatkozhat a hazai közönségnek. Gabi már nagyon várja a debütálást. Persze ezzel mi is így vagyunk, hiszen tudjuk, hogy egy komoly nemzetközi rutinnal rendelkező játékosról van szó, még akkor is, ha mostanában nem lépett pályára. További változás, hogy Szegedi Orsolyát kölcsönadtuk a Fehérépnek, majd Szölösi Patrícia sajnos megsérült, így egyedüli balszélsőként Vérten Orsi maradt csak. Patrícia műtéte után a jövő héten kezdi el a rehabilitációt, az orvosok viszonylag rövid felépülési idővel biztatják.

handball.hu: Kikre számíthatsz továbbra is?
Konkoly: A csapat váza megmaradt. A Debrecen elleni vereség után óriási elánnal várjuk a Bajnokok Ligája küzdelmeit, igyekszünk kicsit kizökkenni a hazai bajnoki környezetből. A Nyíradony elleni találkozón már volt pár olyan momentumunk, amelyre építve igyekszünk majd Szkopjéban a mi akaratunkat érvényre juttatni, még akkor is, ha tudjuk, hogy az otthonukban soha nem számíthatunk könnyű derbire.

handball.hu: Mit gondolsz, minek köszönhetitek a Debrecen elleni vereséget? Ennyit erősödött a Loki, vagy inkább az ETO gyengült, esetleg még nem állt össze a játékotok?
Konkoly: Csupán egy éve dolgozom első osztályú csapat trénereként, ezért lehet, hogy nagyképűen hangzik, amit mondok. Ám ha megkérdeznék a világ legjobb edzőit, hogy készültek-e már fel úgy egy szezonra a nyári alapozó időszak alatt, hogy háromfelé volt a csapatuk, akkor igen nehezen találnánk olyat, aki igent mondana. A keret egyik fele a nyári olimpiára készült, egy részük pedig a Róth Kálmán által vezetett junior válogatottal vett részt a macedóniai világbajnokságon. A csapat harmadik része itthon készült kiscsoportos foglalkozások kereteink belül. Ebből a három csoportból kellett nekem egy kiváló formában lévő egységet formálnom augusztus 26-tól, amikor a Pekingből érkező gépünk Ferihegyen landolt. Nem is beszélve a dániai GF Világkupáról, amelyről ráadásul Bradeanu később jött haza, mint a többiek. Ez egy olyan komoly ellenfél ellen, mint a Debrecen, nem működhetett. A Loki edzőt cserélt a nyáron, szinte százszázalékosan átalakul, az új játékosok pedig óriási ambícióval készültek. Tudtam, hogy nehéz feladat előtt állunk, ráadásul Pálingeren és Tomorin kívül mindenki alulmúlta saját teljesítményét, közepesen, vagy annál gyengébb szinten kézilabdázott.

handball.hu: Talán előnyösebb lett volna, ha később kerül sor a rangadóra, amikorra kissé összeérik az ETO?
Konkoly: Minden fórumon azt halljuk, hogy az élcsapatok szempontjait figyelembe véve alakítják a bajnokság menetrendjét. Ez onnantól kezdve nem igaz, hogy ismét lesz rájátszás, amire nekünk a Bajnokok Ligája-szereplés és a válogatottbeli leterhelés mellett abszolút nincsen szükségünk. A nehézségektől függetlenül vagyunk mi olyan játékoskerettel rendelkező, eddig is profi erényeket csillogtató csapat, amire hagyatkozva győzni mentünk Debrecenben. Döntő szituációkban, ziccerekben azonban hibáztunk. Ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak egy ilyen hangulatú, ilyen színvonalú magyar bajnoki mérkőzésen. Az első félidőben végig futnunk kellett az eredmény után, azután pedig, amikor elhúztunk egy-két góllal, nem tudtunk rátenni még egy lapáttal. Mivel rájátszásos rendszerben működik a bajnokság, nem egy háború, hanem egy csata elvesztéseként fogtuk fel a helyzetet. Mindenképpen azt szeretném, ha az a motiváció lenne a mérce, ahogyan a Nyíradonynak nekiestünk. Köztudott, hogy őket egy góllal verte meg a Debrecen, mi pedig tizennéggyel. Ilyen értelemben tehát nagy a kontraszt, ám azon a bizonyos napon nem sikerült semmi, vagy talán nem voltunk olyan motiváltak.

handball.hu: Az első BL-meccsetekhez kanyarodva: mi az oka, hogy a Szkopje ellen nem a hétvégén, hanem pénteken léptek pályára?
Konkoly: Azt mondták, azért, mert a tévétársaságok így egyeztettek az Európai Kézilabda Szövetséggel. Ez pedig azért nem igaz, mert a Viasat3 egy nap késéssel, szombaton adja le a találkozót, tehát valami más lehet a háttérben.

handball.hu: Milyen esélyekkel kezditek meg a Bajnokok Ligája-csatákat?
Konkoly: Nagyon nehéz dolgunk van, hiszen a mi csoportunkban van a címvédő Zvezda, aki tavaly igen meggyőző teljesítménnyel nyerte meg a trófeát. Az Ikast és a Szkopje is igen komoly erőt képvisel, tehát az első két hely valamelyikének megszerzéséhez ugyanolyan bravúrokra lesz szükségünk, mint tavaly. Ilyen tervekkel indulunk Macedóniába is, az egyetlen bökkenő, hogy nem ismerjük pontosan a keretüket, nem tudjuk, ki maradt, és ki távozott tőlük tavaly óta.

Bemutatkozik a Gjorcse Petrov

handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi