Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Csúcsrangadó Debrecenben

2008. október 22. 7:53

A szerda esti DVSC - ETO összecsapáson a női bajnokság jelenlegi két legjobbja méri össze tudását és formáját. A pontvadászat éllovasai legalább hat ponttal mindenkit megelőznek hét forduló után.

Bakó Botond
Bakó Botond
Konkoly Csaba edző társulata eddigi legnehezebb fellépésére készül, csakúgy mint a Bakó-gárda. A Lokiból sokan nem lehettek itthon az elmúlt héten a különböző válogatottak szereplései miatt. Az aarhusi Világkupán pont nélkül végző csapatban ott volt Szabó Valéria, valamint Pastrovics Melinda. A B-jelű nemzeti együttes színeiben Kiss Éva, Csáki Viktória és Bognár Barbara szerepelt Szlovákiában, ahol Dagmar Stuparicová is pályára lépett. Bakó Botondnak nehéz dolga volt ilyen körülmények között felkészíteni együttesét a zöldek ellen.

Ennek ellenére a Bajnokok Ligája október végi első játéknapjára is készülő Győr ellen a Loki természetesen győzni szeretne. A tavaly novemberi összecsapáson Görbicz Anita megnyerte a meccset a Rába-parti gárdának: tizenhatszor talált be Triffáék kapujába. A klasszis megállíthatatlan volt azon az estén. Ha Uhrakováék meg akarják fékezni a győrieket, akkor valami extrát kell nyújtaniuk, a Csaba ellen látott teljesítmény kevés lehet. Nem adhatnak negyven perc előnyt egy ilyen rutinos és összeszokott kompániának.

A góllövőlistán Görbicz (42 gól), Vérten (39 gól) és Mraviková (36 gól) áll a legelőkelőbb helyen a vendégeknél. A DVSC játékosai közül Crap 49, Sinkarenko Tetyana 31, Hornyák Dóra 27, Szabó Valéria 24, Dagmar Stuparicova pedig 23 gólt szerzett.

"Egységesebbek, jobbak vagyunk, mint tavaly, miért ne verhetnénk meg akár a Győrt is?" – tette fel a költői kérdést Stuparicová, a Loki kiváló balszélsője.

"Minden meccsen győzni akarunk, így lesz ez szerdán is, hiába a világ egyik legjobb csapata ellen lépünk pályára. Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz meccs lesz, de a hatalmas szurkolótáborunktól hajtva meglepetésre készülünk. Ahhoz, hogy örömet szerezzünk a drukkereknek, és győztesen hagyjuk el a pályát, valamennyi játékosnak a maximumot, sőt annál is többet kell produkálnia. Nem kell ecsetelnem, mennyire jó gárda a Győr, de egyik csapat sem verhetetlen, és ha jól védekezünk, és a kapusteljesítményünk is átlagon felüli lesz, akkor megzavarhatjuk a zöld-fehéreket. Biztos vagyok benne, hogy telt ház előtt, remek hangulatban játszunk majd, s ígérem, mindent elkövetünk a sikerért!"



"Sajnos nem a legjobb előjelekkel várjuk a találkozót, ugyanis Lucia Uhraková, Daniela Crap és Szrnka Hortenzia torokfájással küzd, s jelenleg olyan rossz állapotban vannak, hogy elképzelhető, nem tudják vállalni a játékot a Győr ellen. Mondanom sem kell, mekkora vérveszteség lenne ez a számunkra, hiszen Uhraková és Crap védekezésben és támadásban is meghatározó tagjai a Lokinak" – kezdte a beszélgetést a nem túl szívderítő tényekkel Bakó Botond, a debreceni mester, aki rátért az esélyekre.

"Minden mérkőzésen a győzelem reményében lépünk pályára, nincs ez másként a Győr ellen sem, sőt, fokozottan érvényes ez akkor, ha az egyik legjobb ellen mérhetjük le a tudásunkat. Mindenki tisztában van vele, hogy a Rába-parti gárda a világ egyik legjobb csapata, sok kemény harcot és sikert megért garnitúra, tele rutinos, klasszis játékosokkal. Ám verhetetlen alakulat nincs, s ezért is mondom, hogy ez egy háromesélyes meccs, ahol esélyünk lehet a győzelemre. És ez nem kincstári optimizmus! Akkor valóban lehet sanszunk, ha kihasználjuk, hogy hazai környezetben, a saját közönségünk előtt játszunk, és mindenki messze a csúcsot nyújtja küzdésben és tudásban egyaránt.

Az elmúlt héten a válogatottjaink hiányában mindössze heten edzettünk, most pedig többen betegek, ezért külön taktikai elemeket nem tudtunk gyakorolni, de azért próbálunk újdonsággal előrukkolni, ami jelenleg még kérdés, hogy mennyire válik be. Éppen ezért főként abban kell jót nyújtanunk, amit tudunk. Annyit biztosan ígérhetek, hogy a játékosaink mindent megtesznek majd a sikerért" – fogalmazott a tréner.


Habár a találkozót a egyik televíziós csatorna sem közvetíti, a mérkőzésre kilátogatni nem tudó szurkolók a dvsckezilabda.hu és a kisalfold.hu oldalak jóvoltából ÉLŐben követhetik az összecsapás alakulását.

Forrás: dvsckezilabda.hu; haon.hu; kisalfold.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi