Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"A lelkesedés visz előre"

2008. szeptember 17. 7:46

Borbás Rita távozásával a Dunaferr NK elsőszámú beállójától volt kénytelen megválni. Az idei szezonban Balogh Barbara és Szűcs Viktória oldja meg az ezen a poszton rá háruló feladatokat - interjú a két játékossal.

"A lelkesedés visz előre"
"Szorgalmas, jó mentalitású, tehetséges játékos. Alázattal teszi a dolgát. Kiváló csapatember." Akit egy edző így jellemez, azt rövidesen a szurkolók is megkedvelnek.

Szűcs Viktóriáról, a Dunaferr női kézilabdacsapatának beállójáról nyilatkozta a fentieket edzője, Imre Vilmos. Immár két hónapja dolgozik az ezüstérmes csapatban, s néhány edző- és bajnoki mérkőzés után látszik, a szakvezető a rövid jellemzéssel nemcsak a szakmai kvalitásokhoz ért, hanem jó emberismerő is egyben.

- Általános iskola, a Pécsi TÁSI és ifiben, felnőttben pedig a PEAC voltak kezdetben az állomásaim. Utána a kiskunhalasi csapatba kerültem. Ott négy évet játszottam, majd következett egy év a Goldbergernél, és most itt vagyok. Új edzők, új helyszín, új lehetőségek, a szakmai fejlődés adottságai, ezek motiváltak engem a váltásban. Kiderült, hogy Imre Vilmosnak tavaly tetszett a játékom, és egyszer csak szóltak: Kellek! Persze, hogy örömmel és nagy izgalommal mondtam igent. Egy bajnoki ezüstérmes csapat hívott!

- Vagyis ezt a lehetőséget nem lehetett kihagyni...
- Huszonhét éves vagyok, így nekem egy igazi nagy dobást jelent a Dunaferrben játszani. Éreztem, élni kell ezzel a lehetőséggel, és nagyon jól érzem magam itt. Ez egy remek társaság, ahol hamar családtag lettem. Nekem nagyon fontos a kézilabdázáson, a szakmán kívül a jó hangulat, hiszen szinte egész nap együtt vagyunk.

- Mindig beálló volt? Ez egy birkózó, harcos poszt...
- Sokáig irányítóként játszottam. Most viszont háttal állok a kapunak, és valóban benne vagyok a darálóban. Ám szívesen végzem a feladatomat ezen a helyen is. Mondhatom, a Goldbergernél és a Dunaferrnél végzett munka közt ég és föld a különbség. Még az elején tartok, így fel kell vennem az itteni ritmust, ismerni kell a társak mozgását, hiszen egészen másképp alakul itt a védekezés, de már kezd minden összeállni. Ez a fiatal csapat egyébként azért lesz jobb a réginél, mert hatványozottan küzd mindenki a másikért. A lelkesedés visz előre bennünket, s hozni fogjuk az eredményeket. Nekem szerencsém van, mert értem nemcsak Dunaújvárosban, hanem Pécsen is szorítanak!



„Nem ismertek még ki az ellenfelek!”

Balogh Barbara gólerősen játszik ebben az idényben. Ez annak is köszönhető, hogy - Borbás Rita távozásával - első számú beállóvá lépett elő a Dunaferr NK-ban.

- Szemfülesebb, bátrabb, gólerősebb, mint például a tavalyi idényben.
- Több lehetőséget kapok a bizonyításra, jobban együtt élek a játékkal. Emellett a társaimmal is jobban összeszoktunk, a mérkőzéseken jól kijön a lépés!

- Ennyire számít az, hogy Ön az első számú beálló?
- Természetesen. Nagy lökést adott már a főiskolai világbajnokság is. Ott egyedül voltam erre a posztra, bizonyítanom kellett, nem volt mese. Megpróbáltam a legtöbbet kihozni magamból, egyre jobban lendületbe jöttem, ami önbizalmat adott. Azóta tart ez a forma, mondhatni, megy minden magától. Persze még nagyon sokat kell javulnom!

- Milyen visszajelzést kap a csapattársaitól, az edzőjétől?
- Minden mérkőzést kielemzünk a találkozók után. Szóba kerül az is, hogy mi volt a jó, mit kell majd másképpen tennem. Bátorítanak a társaim is, ami nagyon számít a meccsen. Együtt örülünk egymás góljainak, ami csodálatos érzés.

- Melyik mérkőzést emeli ki, amelyen jól játszott?
- A Győr elleni felkészülési találkozókat. A győri és a dunaújvárosi kupán is elfogadható teljesítményt mutattam. A bajnokcsapat ellen mindig élmény játszani, különösen akkor, ha jól megy a kézilabda nekem is és a csapatnak is.

- Jobban odafigyelnek már Önre az ellenfelek?
- Ezt nem tudom, de tény, nem ismerték még ki igazán a játékomat.

- Milyennek látja csapata, a Dunaferr bajnoki esélyeit?
- Ez egy fiatal, hajtós csapat. Okozunk még meglepetést az ellenfeleink számára! Még mindig hullámzó ugyanakkor a teljesítményünk, amire oda kell figyelnünk. Törekednünk kell arra, hogy egyre kevesebb időt pazaroljunk el a rossz játékra!

Forrás: dh-online.hu; dferrhandball.eu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi