Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Vasárnap Estellában eldől

2008. április 25. 13:17

Szombaton indul Spanyolországba, Estellába a Dunaferr NK nőikézilabda-csapata az elődöntő második mérkőzésére, amely vasárnap lesz az Itxako Navarra csarnokában.

Vasárnap Estellában eldől
Imre Vilmos vezetőedző már az első hazai mérkőzés után is optimistán nyilatkozott a továbbjutást illetően. - Kettős győzelemmel akarunk a döntőbe kerülni - mondta a szakvezető.

- A bizakodásomat először is az táplálja, hogy mi vezetünk 4-0-ra. Ez fontos. Ugyanis nincs azoknak igazuk, akik a Navarra együttese ellen könnyed győzelmet vártak, eleve már lefutottnak gondolták az elődöntőt a mi javunkra. Időben mondtam: nem kilencven százalékos az esélyünk a továbbjutásra, hanem hatvan a negyvennel szemben. A spanyol gárda nagyon egységes társaság. Nem, ismernek elvesztett labdát. Úgy gondolom, ők nálunk a maximumot nyújtották képességeikből, a mi csapatunkban viszont még jelentős tartalékok vannak. Persze egyesek egyéni teljesítményének is jelentősen javulnia kell. Akikre gondolok, azok ezt jól tudják, s alig várják, hogy bizonyíthassanak.

- Valóban vasárnap lehet bizonyítani idegenben. De min kell javítani a visszavágón?
- Az első mérkőzésen harminc ziccert dolgoztunk ki, ám a helyzetkihasználás nem volt megfelelő. Az átlövések terén is voltak hiányosságaink. A Navarra védekezésben, agresszívitásban az első félidőben felülmúlt bennünket. Fordulás után viszont feljavult a kapusteljesítményünk, és mi is keményebben védekeztünk. Ezért ezen a héten az edzéseken az agresszív játékot, a kemény ütközéseket gyakoroltuk. Szeretnénk a visszavágó mérkőzés elején ezzel a stílussal meglepni a házigazdákat.

- Most már testközelből ismeri egymást a két csapat. Nemcsak a videókazettákról, mint a felkészüléskor. Miként látja, kell-e idegenben taktikát változtatnunk?
- Semmiképpen. Az alaptaktikánkon nem változtatunk, de vannak olyan elemei a játéknak, amelyet alkalmazni fogunk. Mindenképpen bízom a csapatomban, hiszen a nemzetközi kupasorozatban jók a mutatóink. Idegenben egyedül Trondheimban kaptunk ki egy góllal, a többi csapatot kettős győzelemmel búcsúztattuk el. A Dunaferr csapatára mindig jellemző volt, hogy komoly feladatra maximálisan tud koncentrálni. Most is ezt várom a játékosaimtól.

Elég lesz a négy gól?

Forrás: Dunaújvároi Hírlap

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi