Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Az MK hírnevét öregbítenék

2008. április 8. 11:43 © handball.hu

A Magyar Kupát 1951-ben rendezték meg először. Az első tizenkét évben csak négy kiírás volt, 1963 óta viszont folyamatosan avatnak kupagyőztest. Az eddigi negyvennyolc kiírásnak éppen a felét nyerték az idei négyes döntőbe jutott csapatok.

A tavalyi döntő
A tavalyi döntő
A tavalyi, Budapesten megrendezett négyes döntőbe ugyanaz a négy együttes került, mint idén. Akkor az elődöntőben az ETO egy góllal múlta felül a DVSC-t, míg a Fradi négy góllal volt jobb a Dunaferrnél. A harmadik helyért vívott találkozón az újvárosiak 27-24-re legyőzték a DVSC csapatát, míg a zöld-fehér döntőben a Győri Audi ETO 35-28 arányban diadalmaskodott a Budapest Bank-FTC ellen.

A névadó szponzor, valamint a résztvevő négy csapat képviselői ma sajtótájékoztató keretében beszéltek a hétvégi eseményt illetően.

Illés Zoltán, a Halászi Takarékszövetkezet elnöke: „Az elmúlt ötven évben több közösségi rendezvényt is támogattunk szövetkezeti jellegünkből adódóan. A Magyar Kupa döntőjét már két évvel ezelőtt is szponzoráltuk, tavaly viszont a budapesti helyszín miatt nem vállaltuk ezt a szerepkört. Idén a győriekkel együtt úgy gondoltuk, hogy érdemes pályáznunk.”

Szántó András, az MKSZ alelnöke: „Remélem, hogy a hétvégi kupa a nevéhez méltó lesz, s a magyar nőikézilabda hírnevét fogja öregbíteni. Kívánom, hogy ezért minden csapat tegyen meg mindent, ehhez pedig sok sikert kívánok nekik!”

Kiss Lajos, a Győri Audi ETO KC szakosztályvezetője: „Köszönöm a szövetkezet támogatását. Szeretnénk az MK méltó hírnevét öregbíteni, színvonalas, nagyon jó hangulatú rendezvényt szervezni. Természetesen címvédésre készülünk, immár zsinórban negyedik alkalommal. Ellenfeleinknek sok sikert kívánunk a hétvégére, amikor természetesen nem ellenünk játszanak”.

Maglódi Lajos, az FTC Kézilabdasport Kft. ügyvezetője: „Gratulálok a Győrnek, hogy ezt a pályázatot megnyerték, és köszönjük a Halászi Takarékszövetkezet támogatását. Nem kedvező a sorsolásunk, hiszen az elődöntőben Európa egyik legerősebb játékerejét képviselő csapatával kerültünk össze. Nagyon nehéz dolgunk lesz, de az esélytelen nyugalmával állunk ki, s mindent megteszünk, h színvonalas mérkőzést játsszunk, és a tévénéző, valamint jelenlévő közönség jól szórakozzon”.

Soós Csaba, a Dunaferr NK ügyvezető igazgatója: „A szezon előtt a bajnokságban a négy közé jutás volt a célkitűzésünk, most a következő feladat az MK-döntőbe jutás lesz a Debrecen ellen. Ez nagyon nehéz feladat lesz, de nyertünk mi már kupát Győrben!”

Skaliczky László, a DVSC szakmai igazgatója: „Biztos vagyok benne, hogy jó mérkőzések lesznek. A csapatok játékerejét tekintve szóródik a mezőny. Egy ki-ki meccsen bármi lehetséges, ez az azon a napon mutatott teljesítményen dől el. Sérülésünk nincs, normalizálódik a helyzet, s ez remélem, nem is változik a hétvégéig. Nagyon szeretnénk a döntőbe jutni.”

A Halászi Takarék Magyar Kupa döntő menetrendje:

Április 12., szombat:
17:45 DVSC-Aquaticum - Dunaferr NK (sport1-élő)
20:00 Győri Audi ETO KC - Budapest Bank-FTC (sport1-élő)

Április 13, vasárnap:
15:00 bronzmérkőzés
17:30 döntő (sport1-élő)

Az eddigi MK-győztesek:
11-szeres: Vasas SC, FTC
5-szörös: DVSC, Dunaferr SE
3-szoros: Bp. Spartacus SC, Győri Graboplast ETO
2-szeres: Vörös Lobogó Magyar Posztó, TFSE
1-szeres: Bp. Vörös Meteor, Bp. Szikra, Goldberger SE, Bakony Vegyész, Építők KC

handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi