Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Rajtra várva

2008. január 8. 14:24

A felkészülés hajrájához érve, egyre inkább várja már a tétmeccseket a Dunaferr NK. A téli szünetben elvégzett munkáról, s annak tapasztalatiról Imre Vilmos vezetőedző nyilatkozott a klub honlapján.

Rajtra várva
Három nap múlva már bajnoki mérkőzés vár a kézilabdázóinkra, akik pénteken este hat órától a Vasas elleni fővárosi mérkőzéssel folytatják a bajnoki szezont. Együttesünk a felkészülés véghajrájába ért, s ahogy a játékosok, Imre Vilmos vezetőedző is nagyon várja már a bajnoki újrakezdést. Ennek apropóján kértük arra vezetőedzőnket, hogy elevenítse fel a téli felkészülés legfontosabb állomásait, s ossza meg tapasztalatait arról, hogy miben sikerült előrébb lépnie a mieinknek.

Első a lábmunka

Mint azt csapatunk vezetőedzője elárulta, a gyakorlások alatt sok mindenre kellett figyelmet fordítani, s ezek közül az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy a csapat lábmunkáját sikerüljön javítani, hiszen ennek a támadásban és a védekezésben is óriási jelentősége van.
- Elsősorban a fizikai munkára helyzetük a hangsúlyt a felkészülés nagyobbik részében, hiszen mindenképpen javítanunk kellett a játékosok lábmunkáján. Erre azért volt nagy szükség, hogy védekezésben elkerüljük a felesleges, "késések" miatti kiállításokat, mert úgy vélem, hogy a világbajnokság is rámutatott arra, hogy ebben el vagyunk maradva a közvetlen élvonaltól. A védekezés tisztábbá tétele mellett ugyanakkor a támadások javításában is nagy szerepet játszhat a mozgékonyság, elég, ha csak a felugrásokra, vagy a cselezésekre gondolunk. Úgy érzem, hogy ebben sikerült is előrébb lépnünk, melyet bizonyít, hogy az elmúlt hetekben lejátszott tizenkét edzőmérkőzésen jobb, stabilabb lett a védekezésünk, s a szerzett labdáink száma is folyamatosan növekszik.

Taktikai újítások

Persze nem csak fizikálisan kellett fejlődnie csapatunknak, hanem technikai és taktikai téren is sok feladata volt a piros-fehéreknek. Imre Vilmos azonban úgy gondolja, hogy ebben is sikerült előrébb lépni, s olyan új elemeket is gyakorolni, melyek meglephetik ellenfeleinket.
- Az emberelőnyös játékot, valamint a támadások megfelelő előkészítését is nagyon sokat gyakoroltuk, melyre azért volt szükség, mert szeretném, ha sokkal stabilabb, fegyelmezettebb és eredményesebb legyen az átlövőjátékunk. Úgy gondolom, hogy védekezésben is fejlődtünk, s most már a zárt védekezésünk és a kapusok közti összhang megfelelően működik, ám a legnagyobb újításnak azt tartom, hogy a 4-2-es, nyitott védekezést is egyre bátrabban és egyre jobb eredménnyel alkalmazhatjuk. Gyakoroltunk új játékelemeket is, ám ezeket még nem mutattuk meg ellenfeleinknek, s bár nincs szó túl sok variációról, szeretnénk velük meglepetést okozni mérkőzéseinken.

Mindenkire szükség lesz

Együttesünk vezetőedzője régóta nagy híve a gyors játéknak, s ezt csapatunk játékán is látszik. Ahhoz azonban, hogy ezt magas szinten művelje egy csapat, a gárda minden tagjára nagy szükség lesz.
- Valóban, nagyon fontos lesz az a tavaszi szezonban, hogy miként osztjuk be az erőnket. Mivel továbbra is szeretnénk iramot diktálni, ezért azok a játékosok is több szerepet fognak kapni, akik eddig esetleg kevesebbet szerepeltek. Itt elsősorban Tilinger Tamarára, Sopronyi Anettre és Balogh Barbarára gondolok, akik pontosan emiatt válhatnak csapatunk kulcsembereivé, mert frissességet hozhatnak a játékunkba. Úgy gondolom tehát, hogy a kitűzött munkát sikerült elvégeznünk, válogatottjainkat is feltöltöttük önbizalommal, ami rettentően fontos volt a balul sikerült vb-szereplés után. Egy dolgot sajnálok nagyon, hogy nem sikerült megnyernünk a Szabella Kupát, mert így kudarcélménnyel zártuk a tavalyi évet, de biztosíthatok mindenkit arról, hogy a bajnoki mérkőzéseinken feledtetjük ezt, s mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb helyen fejezzük be a bajnokságot.

Forrás: dferrhandball.com

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi