- Hogy teltek az ünnepek?
- Otthon a családnál voltam Győrben. Remek volt. Ritkán sikerül együtt lennünk.

- Gondolom, a terülj asztalkán Renáta kedvenc ételei...
- Párolt káposzta malacsülttel. Bár hízékony vagyok, de nincs gond a mérlegeléssel. A szilvesztert is otthon töltöttem. Jöttek az ismerősök. A barátom, Gál András, aki tavasztól már Pápán rúgja a labdát.

- Újévi fogadalmak, célok, tervek...
- Régebben hajlamos voltam ezekre, ma már nem. Egy azonban még most is aktuális. Azért igazoltam a Dunaferrhez, hogy itt is bajnok legyek. Jó úton járunk, most a második helyen várjuk a tavaszt.

- Imre Vilmos szokta mondani, az ő csapatai mindig tavasszal játszanak eredményesebben. Hisz neki?
- Jogos az edző kijelentése, hiszen az őszi szezonban már összeszokott a csapat a szakvezetéssel. Összekovácsolódtunk. És persze nem árt, ha az ember hisz a főnökének.

- Akkor essünk túl rajta: válogatottság... Mörtel Renáta eddig nem kellett a kapitányoknak?
- Mocsai Lajos annak idején behívott, de úgy döntött, az idősebbeknek szavaz bizalmat. Most pedig? A meccsenkénti nyolc-tíz gólom nem volt rossz bizonyítvány, hogy felfigyeljenek rám. Hát persze egy kicsit fáj, hogy nem kellek, de bízom benne, hogy az olimpia után lesz váltás.

- Félve mondom: ha nincsenek azok a hullámvölgyek...
- Igaza van. Szeretnék folyamatosan jól játszani. Helyes irányba tartok. Régebben nagyobbak voltak a völgyek. Borzasztóan kikészítem magam egy-egy rossz teljesítmény után. András, a család, a társak vigasztalnak, de magammal kell mindezeket elintézni. Szeretném, ha a védekező játékom javulna. Ám érdekes, a védekezésről itt, a Dunaferrnél szoktattak le.

- Na, ki vele! És még...?
- Higgadtabbnak, türelmesebbnek kell lennem a támadásokban. Én a szép gólokat, az erős lövéseket kedvelem, nem csak odapöttyinteni a labdát a kapus lába közé.

- Vébézzünk egy kicsit! Mit tanult a legjobbak csatáiból?
- Hát a koreaiak lábmunkája fantasztikus. Ahogy Jurack a lövéseknél magával visz három védőt... És Popovics...! Zseniális, mindent tud a kézilabdáról. Általános tanulság: hiába áll a kapuban egy ragyogó Pálinger Katalin, ha a védekezés nem áll össze.

- Huszonnégy éves. Tehát még nem feltétlenül aktuális a kérdés: külföldi csapat, légióskodás...?
- Persze, hogy motoszkál a fejemben, ahogy másokéban is. Öcsém, Mörtel Béla Dániában futballozik, barátnője, Bódi Bernadett pedig a Randers csapatában kézilabdázik.

- Tehát a skandináv kézilabda a legnagyobb vonzerő?
- Az északiak kézilabdázása nagyon tetszik, magas színvonalú. Évtizedek óta világhírű.

- Vagy talán a német, netán a spanyol? Apropó, Rena! Ha most fodros, vörös szoknyában lépett volna be a szerkesztőség ajtaján, kollégáim spanyol bolerótáncosként üdvözölték volna...
- Nevetni fog. Néhány évvel ezelőtt egy külföldi tornán játszottunk. Ott megszólítottak, hogy melyik spanyol csapatnak vagyok a tagja.

- Nos, nemsokára kezdődik a tánc. S már nem kasztanyetta vagy legyező lesz a kézben...
- Megyünk a Vasashoz, jön a Ferencváros. Mindkettő nagyon kemény lesz. Legutóbb a Szabella Kupán sokat hibáztunk, pontatlanok voltunk a zöld-fehérek ellen. A bajnokin javítani kell.

- Azaz, mi táncoltatjuk majd a Ferencvárost. De ami utána következik, az sem hasonlít egy surranós tangóhoz...
- Nagyon megterhelő sorozat vár bennünket. Jön a Győr, megyünk a Cornexihez, azután Debrecenbe, majd a kupaforduló a szerb Mihajlovce ellen. De hát azért készülünk immár másfél hónapja, hogy ezt sikeresen végigcsináljuk. Stílszerű leszek: várom, hogy felgördüljön a függöny, hogy a parkettre, akarom mondani, a parkettára lépjünk.

Forrás: Dunaújvárosi Hírlap