Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Tápaiék a DVSC ellen játszanak

2007. október 27. 12:12

Az NBI-es nőikézilabda bajnokságban, a Cornexi-Alcoa-Auto Bahn ma, 15.45-től televíziós mérkőzésen az egyik nagy riválisát, a Debrecent látja vendégül. Az esélyekről a Fejér Megyei Hírlapnak Vura József, a fehérváriak szakvezetője beszélt.

Tápaiék a DVSC ellen játszanak
Kezdjük a körítéssel , azzal, hogy az mtv1 által közvetített találkozó szünetében ritka látványosságban lesz részük a nézőknek: az arra vállalkozó szurkolók a világrekordnak számító, 180 centiméter átmérőjű kézilabdát vezethetik végig a pályán. A feladatot leggyorsabban teljesítő, de valamennyi résztvevő tárgyjutalomban, egy-egy kézilabdában részesül.

Ami pedig a mai mérkőzést illeti, érdemes lesz kilátogatni a Köfém Sportcsarnokba, s főként szurkolni a Cornexi-Alcoa-Auto Bahn csapatának - ezzel is győzelemhez lehet segíteni a lányokat -, hiszen a fehérváriak az egyik legnagyobb riválisukat, a Debrecen csapatát látják vendégül.

A két csapat eddig egyaránt hét mérkőzésen van túl, s az eredmények után a Debrecen 10 ponttal a tabella 4., míg a Cornexi-Alcoa 8 ponttal az 5. helyet foglalja el. Az eddigi gólkülönbség viszont a vendégek mellett szól: a Lokinak 214-190, míg a Cornexi-Alcoának 199-207 az aránya.

- Egy nagyon fontos találkozó vár a csapatra ma délután, hiszen az egyik riválisunk ellen lépünk pályára. Miután a válogatottak programjai miatt a bajnokság két hétig szünetelt, így volt időnk a felkészülésre - mondta Vura József, a fehérváriak szakvezetője. - Igaz, akkor sem voltunk teljesek, hiszen Balogh Bea, Vijunaite, Bernataviciute és Djerics a nemzeti csapatban szerepelt, így a közös felkészülés csak egy hétig tartott. Több felvételt láttunk a Debrecenről, s véleményem szerint felkészültünk a riválisunkból. Így abból, hogy nagy figyelmet kell fordítanunk a három belső játékosukra, Latakaitéra, Orbánra és Szücsre. Gólveszélyes játékosok, akik türelmesen kivárják a lehetőséget. Bízom a lányokban, akik jó hangulatban dolgoztak a taktikai variációk tekintetében ezen a héten, s ennek alapján úgy ítélem meg, hogy hazai pályán megnyerhetjük a mérkőzést. Lehet, hogy nem lesz jó a játékunk, de akkor is nyernünk kell a Debrecen ellen.

A vezetőedző csak a térdével megműtött Zoya Gordeyevára nem számíthat, a többiek a rendelkezésére állnak.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap

"Tévés" rangadó Fehérváron
NBI: nehezen nyert a Vasas

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi