Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Konkoly: Nem áltatjuk magunkat!

2007. október 24. 11:56 © handball.hu

Nincs irigylésre méltó helyzetben a Győri Audi ETO KC együttese, hiszen az „A”-csoportban épp azt a Slagelsét fogadja először, amely a tavalyi szezonban épp Görbiczéket gyűrte le az elődöntőben, hogy aztán a fináléban harmadszor is diadalmaskodhasson. Az idei esélyekről Konkoly Csaba vezetőedzővel beszélgettünk.

Konkoly: Nem áltatjuk magunkat!
handball.hu: A Bajnokok Ligája küzdelmeit épp a háromszoros BL-győztes Slagelse ellen kezditek meg. Ám ez a csapat azért már nem a tavalyi Slagelse…
Konkoly Csaba: Ezzel azért nem akarjuk magunkat áltatni, úgyhogy kellő óvatossággal és határozottsággal készülünk ellenük. A dánoknak rengeteg taktikai variációjuk van mind támadásban, mind pedig védekezésben. Egyforma felállásban mérkőzésen belül sem láttam őket huzamosabb ideig kézilabdázni. Anja Andersen eléggé határozottan forgatja a csapatát.

handball.hu: Ezek alapján mire számíthatunk szombaton?
Konkoly: Mindenképp arra készülünk, hogy többen is százszázalékos erőbedobással fognak ellenünk játszani. Gondolok itt Legangerre, Savićra és Batinićra. Nem tudom, hogy Bulatović bokasérülése mennyire komoly, az viszont valószínű, hogy Ćubela még nem tud pályára lépni. Mindenképp szeretnénk felvenni a nemzetközi ritmust, hiszen tudjuk, hogy a dán kézilabda milyen erős, ráadásul a Slagelse még szerb klasszisokkal is kiegészül.

handball.hu: Milyen tervvel készültök az edzéseken?
Konkoly: Nagy gondot fordítunk a visszarendeződés gyakorlására. Ellenfelünk többféle védekezési stílust alkalmaz, támadásban pedig előszeretettel használ két beállót. Ettől nem tartunk, ám biztos, hogy szokatlan lesz számunkra, mivel a magyar bajnokságban ez igen ritka felállás. A dánok a nyitott védekezést is preferálják, mi pedig erre is folyamatosan készülünk.

handball.hu: Anja Andersen több embert is megpróbál „átnevelni” saját posztjáról teljesen új pozíciókra. Ez mennyire volt feltűnő a videofelvételek elemzésénél?
Konkoly: Biztos, hogy előny számunkra, hogy nem olyan összeszokottak még. Sérült játékosaik főképp a balátlövő poszton vethetők be. Számomra érdekes volt, hogy emiatt a balkezes Batinić és Bulatović is szerepelt már balátlövőként, sőt, a szélsők, Turej és Savić is. Több különböző stílust képviselő beállósuk is van: Bonde, Smith, Loft és Melgaard. Bár Pedersen és Ognjenović szélsőjátékosok, a belső posztokon is szerepet kapnak. Biztos, hogy nagy feladat egy szélsőből átlövőt faragni, de ez már legyen az ő gondjuk. Számunkra pont ez a kiismerhetetlenség jelenti a nehézséget az ellenük való felkészülésben. Én azt szeretném, hogy az egy-egy, és a kettő-kettő elleni játékban mi uraljuk az adott pályaterületet, és a mi akaratunk érvényesüljön védekezésben. Felállt fal ellen pedig mindenképp döntő lesz az átlövőink formája, ami az edzések alapján biztató. Reméljük, Leganger sem tud minket megijeszteni. Természetesen (a közönség segítségével) hazai pályán olyan ritmust szeretnénk diktálni, amelyből aztán mi jövünk ki eredményesen.

handball.hu: A tavalyi BL-elődöntőben épp a Slagelse ütötte el az ETO-t a finálétól. Mennyire spannolja fel ez a lányokat?
Konkoly: Ahogy az eddigi rangadóinkon, így most sem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget ennek a revans-vágynak. A tavalyi, ellenük vívott mérkőzések elemzését is a végére hagytam, hiszen mindenképp a mostani keretükkel számolunk, őket akarjuk legyőzni. Szerencsére a felspannoltság, a rossz értelemben vett izgalom nem látszik a lányokon. Eddig sem misztifikáltuk túl ellenfeleinket, csak megpróbáltuk megkeresni a gyengéiket, és a mi erősségeinkkel párba rakni. A Slagelse hozzánk hasonlóan jól képzett játékosokból áll, de mi csapatként szeretnénk még többet megmutatni magunkból.

handball.hu: Már az ünnep alatt megkezdtétek a gyakorlást?
Konkoly: Természetesen. Hétfő délelőtt a válogatottak miatt még pihenhettek a lányok, aztán délután egy hosszabb edzésen vettek részt. Most minden megy a megszokott módon, csütörtökön és pénteken pedig már csak egyszer találkozunk. Számunkra előnyös, hogy egy egész hetet tudtunk készülni, akárcsak (optimális esetben) egy bajnoki rangadóra.

handball.hu: Az edzéseken mindenki részt tud venni?
Konkoly: Ana Đokić belázasodott, miután visszatért a szerb válogatott összetartásáról. Elvileg a hét közepén ő is harcra kész lesz, úgyhogy teljes kerettel készülhetünk.

handball.hu: A Bajnokok Ligája csoportkörében a Slagelse mellett a spanyol Ribarrojával, és a horvát Podravkával mérkőztök meg. Mi a cél?
Konkoly: A vezetőség az első két hely megszerzését tűzte ki elénk, mi pedig olyan szófogadóak vagyunk, hogy ezt el is szeretnénk érni. Tavasszal többször is idegenben lépünk majd pályára, én pedig ettől várom, hogy valódi tudásunkat megmutassuk. Ha a hazai közönség által segített formánkat meg tudjuk csillogtatni külföldön is, akkor valóban sikerülhet az első két hely valamelyikének elérése. Igen fontos lesz legelső idegenbeli mérkőzésünk, amelyet a Ribarroja otthonában fogunk lejátszani.

handball.hu: Lehetett volna sokkal rosszabb is a sorsolásotok…
Konkoly: Itt azért már nincsen rossz csapat. A Podravka is erősített, még akkor is, ha többen is azt mondják, hogy „csak” Bulath Anitával és Őri Cecíliával. Ők is arra törekednek, mint a többiek, vagyis hogy a lehető legerősebb játékosállománnyal kezdjék meg a BL-küzdelmeket.

Anja Andersen: Időre és bátorságra van szükségem
A Metz ellen is nyert a Győr

handball.hu (bee)

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi