Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

BB a tornagyőzelemről

2007. október 21. 9:05

Nemzeti együttesünk Ausztria, Litvánia és Kína ellen szerezte meg a papírformának tekinthető tornagyőzelmet a Pannon-kupán. A Cornexi játékosai közül Balogh Bea mellett a két litván légiós, Sonata Vijunaite és Laima Bernataviciute is szerepelt a tornán. BB a Presstige Média kérésére értékelte a háromnapos meccssorozatot.

BB a tornagyőzelemről
„Ahogy eddig, most sem volt probléma a válogatott csapategységével. Már vasárnap estétől kezdve edzettünk, fokozatosan haladtunk a keményebb munkától a kisebb terhelés felé, így készültünk a tornára. Igazán erős ellenfeleink most nem voltak ezen a Pannon-tornán, de mindenképpen hasznosnak mondható, hiszen sok mindent tudtunk gyakorolni a védekezésben és támadásban, illetve a lerohanásokban. Az első két találkozón talán még nem játszottunk csapatszinten olyan jól, de az utolsó összecsapás már mindenkinek elnyerte a tetszését.

A csapatokat végignézve: A fiatal osztrákok tényleg elég gyengék, talán két-három olyan játékosuk van, akik a magyar NB1-ben megállnák a helyüket. A litvánoknál kellemes meglepetést nyújtott számomra cornexis csapattársam Laima, aki ellenünk tíz gólt lőtt. A másik két legjobbjuk Sonny, valamint Ruta Latakaité volt. A kínai stílus azonban teljesen más, mint általában az európai kézilabda. Még nem tartanak olyan szinten, hogy az élmezőnnyel felvegyék a harcot, de egyénileg nagyon képzett játékosok és iszonyú gyorsak, robbanékonyak, hirtelen mozdulatokra képesek, pillanatok alatt pozíciókat tudnak váltani, ami mondjuk ránk talán nem annyira jellemző.” – értékelt a három mérkőzésen tizenegy gólt szerző BB.

Forrás: Presstige Média

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi