Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Kovács Pétert Törökországba csábították

2007. szeptember 25. 9:10

Kovács Péter, az egykori vb-gólkirály, világválogatott, BEK-győztes kézilabdázó, a hétvégén még a Dunaferr elleni NB I-es mérkőzésen vezényelte az Óbudai Goldberger női együttesét, néhány napon belül azonban a török kézilabdázás elsőszámú szakmai vezetője lesz: a török szövetség megkeresésére ugyanis igent mondott, s az ottani szövetség technikai igazgatójaként dolgozik majd tovább.

Kovács Pétert Törökországba csábították
A Pick-Szeged férfi csapatával Magyar Kupát, a női junior-válogatottal vb-ezüstérmet, a Dunaferr női együttesével bajnoki bronzot nyert kiváló szakember, a nyáron került az élvonalban újonc Óbudai Goldbergerhez, s a kemény felkészülési időszak után biztató eredményekkel kezdte csapatával az idényt: öt forduló után két győzelemmel és három vereséggel az NB I középmezőnyében áll. A megkezdett munkát azonban biztosan nem ő fejezi be, ugyanis rövidesen átveszi a török kézilabdázás szakmai irányítását. Hivatalosan a szövetség technikai igazgatója lesz – ahogyan ott nevezik, főkoordinátora –, valójában azonban hozzá tartozik majd a felnőtt és a junior, a férfi és a női válogatott is, s nem csupán elméleti szinten: rendszeresen vezet majd edzéseket, edzőtovábbképzéseket is.

– Nagyon nagy terveik vannak a törököknek, minduntalan Mészöly Kálmánnal példálóznak… – magyarázta Szörnyi Attila menedzser, a Medsport játékosügynökség vezetője. – A számos játékos mellett Kovács Péter az első edző-ügyfelünk, de azonnal „kaptak utána”, pedig más országból is voltak jelentkezők a posztra. Törökországban a labdarúgás után a kézilabda lesz a második sportág, amelyet „felfuttatnak”, s ebben főszerepet szánnak Péternek, aki kétéves szerződést ír alá október 2-án, már új állomáshelyén.

Kovács Péter a tegnap esti edzésen elköszönt a Goldbergertől, ahol minden bizonnyal gyorsan döntenek majd az utódjáról, hiszen a következő mérkőzésig nincs sok idő: pénteken délután a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában lépnek pályára az óbudaiak.

Forrás: obudaisport.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi