handball.hu: Először is tisztázzuk: hogyan kell kiejteni a nevedet?
Lucia Uhráková: Úgy, ahogy írják, azaz Luciának, bár én is hallottam már, hogy cs-vel mondják, azonban én nem vagyok olasz. A beceneveim közül a Lulu a legelterjedtebb, bár a Lulenko és a Lucka megszólítások is gyakoriak Szlovákiában.

handball.hu: Mivel töltöd a jól megérdemelt nyári pihenőt?
Uhráková: Nagyrészt itthon vagyok a családommal, vagy a barátomnál, aki innen 120 kilométerre él. Hlohovectől tíz kilométernyire van egy kis víkendtelkem, gyakran menekülök oda a párommal vagy éppen a családdal, amikor nyugalomra vágyom. Tavaly az egész szünetet Szlovákiában töltöttem, főleg a telken, idén viszont egy hét horvátországi üdülést is sikerült beiktatnunk.

Időközben meg is érkeztünk a kis nyaralóhoz, amely igazi vadregényes környezetben található. A környéken mindenfelé szőlősöket láttunk, a ház mellett pedig málnabokrok nőnek. A levegőt persze harapni lehetett, és mérhetetlen volt a csend és a nyugalom. A játékos általában itt piheni ki a szezon fáradalmait. Párjával, vagy baráti társaságával gyakran járnak ide grillezni, és ha elrepülne az idő, akkor sincs gond, hiszen akár húsz ember is elfér a házikóban. Miután kinézelődtük magunkat, a kisváros és a gimnázium felé vettük az irányt.

handball.hu: Sportoltál mást is a kézilabdán kívül?
Uhráková: A gimnáziumi évek alatt kosárlabdáztam is párhuzamosan, a suli csapatával az országos bajnokságot is megjártuk. Kézilabdázni körülbelül tízéves koromban kezdtem, de jó ideig egyéb sportokat is űztem. Otthon, Hlohovecben csak betonos pálya volt, így először 18 évesen adatott meg, amikor Besztercebányára kerültem, hogy teremben játsszak.

handball.hu: Egyébként jó tanuló voltál?
Uhráková: Inkább olyan átlagos. Nálunk pont fordítva számozzák az osztályzatokat, az egyes a legjobb és az ötös a legrosszabb. Ez alapján én kettes, hármas tanuló voltam, ami egy kicsit az átlag fölötti.

handball.hu: A kézilabda mennyire népszerű sportág szülőhazádban?
Uhráková: Sajnos sokkal kevesebb figyelmet szentelnek neki, mint Magyarországon. A média főként a labdarúgással foglalkozik, kézilabdás hírekre ritkán lehet rábukkanni. A szurkolásnak sincsenek olyan hagyományai, mint nálatok. Mikor Pozsonyban játszottam, alig száz ember volt a lelátókon, ők is főként családtagok, hozzátartozók. Besztercebányán mondjuk ennél kicsit jobb volt a helyzet, de hát össze sem lehet hasonlítani egy szimpla népligeti meccsel sem. Valójában itt nem nagyon vannak szurkolóim sem, így igazán magamban lehetek, amikor itthon vagyok. A rokonok, szomszédok persze mindig érdeklődnek az eredményeim felől, de ennyi, és semmi több.

handball.hu: Mindig is beálló poszton játszottál?
Uhráková: Nem, ez egy véletlen műve. Kezdetben átlövő, vagy épp irányító voltam. Először Besztercebányán kerültem erre a helyre, egyik csapattársam sérülése miatt vetett be oda az akkori edzőm. A Pozsonyban eltöltött évek alatt csapatomban irányító voltam, míg a válogatottban már beállóként szerepeltem. András is úgy látott engem játszani, így a Fradiba már erre a posztra szerződtettek.

handball.hu: Nem szeretnél most is irányító lenni?
Uhráková: Nem. Úgy gondolom, a beállósnak nincs olyan nehéz dolga: csak oda kell állni, és az adott szituációban betalálni az ellenfél kapujába. Az irányítás sokkal nagyobb felelősség. Sok esetben egész meccsek múlhatnak az irányítók mentalitásán. Két típust ismerek: az egyik aki „csak lő, és magának készíti elő a helyzeteket”, míg a másik, aki „a csapat alá játszik”. Számomra manapság már inkább az jelenti az örömet, ha valamelyik csapattársamat olyan szituációba tudom juttatni, hogy abból az illető gólt szerez.

handball.hu: Mennyire jelentett nagy váltást, mikor a Ferencvároshoz igazoltál?
Uhráková: Mikor játékosként már semmi pluszt nem tudott adni a szlovák bajnokság, akkor döntöttem úgy, hogy külföldre szerződöm. Természetesen furcsa volt egy másik országba költözni, de a magyarok és a szlovákok nagyon hasonlítanak egymásra, és ez mindenképpen könnyebbséget jelentett. Így utólag bevallom, akkor még nem terveztem hosszútávra. Először csak egy évig akartam maradni, és innen Spanyolország lett volna a végcél. Ebből fakadólag a nyelvtanulással sem nagyon foglalkoztam. Viszont közben felismertem, milyen jó helyre sodort az élet, és hogy itt még rengeteg fejlődési lehetőségem lenne, így maradtam.

handball.hu: És időközben folyékonyan megtanultál magyarul is...
Uhráková: Dehogy, én még mindig nem gondolom úgy, hogy jól tudnék kommunikálni. Az első időben, mint minden külföldinek, nekem is a magyar káromkodások széles skáláját volt alkalmam megismerni, ezután következtek az edzéseken rám ragadt kulcsszavak és kifejezések. Hangyától (Mravíková Katarína) kaptam ezekről egy listát, mikor megérkeztem, de főleg a játék hevében tudtam csak magamban rögzíteni őket. Farkas Ági volt az, aki folyamatosan azzal piszkált, miért nem használom ki a lehetőséget, hogy egy új nyelvet elsajátítsak.

handball.hu: Nem gondolkoztál még el azon, hogy egyszer magyar címeres mezt öltsél magadra?
Uhráková: De, csak attól tartok, már kicsúsztam az időből. Tavalyelőtt ugyan már nem szerepeltem a szlovák válogatottban, azonban a tavalyi Eb-selejtezőn vállaltuk Hangyával a játékot. Sokáig dilemmáztunk rajta, de András is nagyon biztatott mindkettőnket. Aztán sajnos a siker ismét elmaradt, én pedig úgy érzem, elfecséreltem ezt az időt az életemből. Közel kilenc évig voltam válogatott, viszont világversenyre nem tudtam mindezidáig kijutni. Hiába is értem el a Fradival nagy eredményeket, azért egy sportoló életében mindig a világversenyek jelentik a karrier csúcsát. Ha a magyar keretben szeretnék szerepelni, arra még két, vagy legjobb esetben szövetségi engedéllyel is egy évet várnom kellene. Az pedig korántsem biztos, hogy a szövetségi kapitány egyáltalán igényt tartana a játékomra.

handball.hu: Mióta ismeritek egymást Hangyával?
Uhráková: Még a pozsonyi időkre datálódik a barátságunk. Mikor oda kerültem, együtt is laktunk. A Fradiba is ő ajánlott be Németh Andrásnál, aki ezt követően jött el egy válogatott meccsre, ahol megnézte a játékomat, és ezután kezdtünk tárgyalni a részletekről. A régi jó kapcsolatunk miatt sokszor kaptam olyanokat a hátam mögött, hogy a döntéseimet is Hangyáétól teszem függővé. Nos, azoknak, akik így vélekedtek, üzenném: szerintetek most is így tettem?!?

handball.hu: Sokféle pletykát lehetett hallani az esetleges eligazolásoddal kapcsolatban. Így utólag elmondanád, mely csapatokkal tárgyaltál?
Uhráková: Olvastam én is sokfélét az interneten, és a csapattársaim is napról-napra újabb tényekkel leptek meg az öltözőben. Hírbe hoztak a Ladával, a Podravkával és a Dunaferr-rel, habár én csak az utóbbi kettővel ültem le tárgyalni. A Dunaferr esetében az motivált volna, hogy többet pihenhettem volna egy meccsen, viszont Maglódi Lajos akkora kivásárlási összeget kért értem, amit a Dunaferr nem tudott kifizetni. Nem volt konkrét eligazolási szándékom, mindössze picit össze voltam zavarodva, miután megtudtam, hogy András mellett három kulcsjátékos is elhagyja a klubot. Ezért pláne örültem, amikor Zsiga Gyula megkeresett, és ez volt az a lépés, amitől az addigi kételyeim mind szertefoszlottak.

handball.hu: Németh Helgát leszámítva, és az itt töltött évek alapján is rangidősnek számítasz a Fradiban. Mit szólnál, ha a társaid Rád osztanák a csapatkapitányi címet?
Uhráková: Ez egy nehéz kérdés. Hallottam már, hogy én is szóba kerültem és Zizi (Szucsánszki Zita) is. Félnék ettől a feladattól, mivel akkor túl sokszor kellene nyilvánosan, sok ember előtt szerepelni, az pedig nem az én stílusom, és zavarban is vagyok, ha magyarul kell beszélnem.

handball.hu: Milyen esélyeket látsz a csapatodban a jövő szezonra nézve?
Uhráková: Személy szerint már az idén is jobban éreztem magam, Piri (Szamoránsky Piroska) fejlődése sokat segített rajtam. Tavaly nagyon kizsigerelődtem, az utolsó megmérettetéseket már csak rendszeres infúziós kezelésekkel bírtam. Remélem, jövőre is legalább olyan hasznosan tudjuk egymást váltani, mint ebben a szezonban. Sajnálom, hogy Kirsner Era és Sopi (Tóth Tímea) eligazolt, mivel az itt eltöltött évek alatt velük tudtam a pályán legjobban összedolgozni. Zácsik Szandra nagyon nagy tehetség: ha mindig a legjobbját akarná kihozni magából, és teljes erejével a játékra koncentrálna, még Sopinál is nagyobb játékos válhatna belőle. Persze minden a hozzáállásán múlik. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kapusainknak stabilabb teljesítményt kellene produkálniuk ősztől. Úgy látom, az utóbbi időben edzéseken Pasinak (Pastrovics Melinda) jobban ment a védés, és hozzá kell tennem, hogy az új edzőn is sok fog múlni, vagyis azon, mennyire tudja a megfelelő szituációkban cserélgetni őket.

handball.hu: Kaptatok azért „házi feladatot” a nyárra új edzőtöktől?
Uhráková: Igen, Gyula mindannyiunkat meglepett egy papírral, amire személyre szóló napi beosztást készített, mikor, milyen feladatokat végezzünk el. Majd megmondom neki, hogy én, mivel szlovák vagyok, csak beszélni tudok magyarul, olvasni nem. Nem ismerek olyan bonyolult szavakat, mint például a fekvőtámasz… Csak annyit értettem az egészből, hogy július 4-én találkozunk (nevet) … Komolyra fordítva a szót: légyszi, majd rakjátok fel azokat a képeket is, amin görkorizok, kosarazok, vagy épp focizok, hogy Gyula lássa, mennyit mozgok még most, a szünet alatt is!

handball.hu: A saját meccseiteken kívül figyelemmel követed a többi találkozót is a tévén keresztül?
Uhráková: Amikor a többiek szólnak, akkor igyekszem mindent megnézni. Egyébként mióta interneten keresztül tudom a szlovák adókat fogni, nem nézek magyar csatornákat. A női meccseken kívül nyomon követem a magyar férfi csapatok jelentősebb összecsapásait is, a bajnoki döntőt például végigszurkoltam, és nagy örömömre szolgált, hogy az eddig esélytelenebb Szeged tudta megszerezni a címet.

handball.hu: Mik azok a pontok, amikre szívesen emlékszel vissza az eddigi pályafutásodból?
Uhráková: Magyarországra érkezésem előtt már voltam szlovák bajnok. A Szlovák Kupa nálunk nem túl sokat jelent, így először nem igazán értettem, miért ilyen fontos ez a magyaroknak, így az első évben megszerzett Magyar Kupa győzelmemet nem nagyon tudtam magamban hova rakni. Amire a legbüszkébb vagyok, az a tavalyi EHF-kupa-győzelem, azt hiszem, azt az érzést, amit Kaproncán átéltem, sosem fogom elfelejteni.

handball.hu: Milyen érzéssel léptél pályára a Győr elleni „bajnoki döntőn”?
Uhráková: Nem izgultam egy kicsit sem. Számomra minden meccs ugyanolyan, a lényeg, hogy mindenhol, mindig a maximumot nyújtsam. Nincsen gyomoridegem még a legfontosabb mérkőzés előtt sem, és babonás sem vagyok. András is tudta rólam, hogy én vagyok a leghiggadtabb, így mikor a meccsek előtt körbejárva mindig volt pár nyugtató, biztató szava mindenkihez, hozzám sosem jött oda. Visszatérve a Győr elleni döntőre: az utolsó negyedórát ennek ellenére annyira extázisban éltem át, hogy nem is emlékszem már rá. Mikor mindenki odarohant hozzánk, ugrálva és sírva ünnepelt, akkor jöttem csak rá, hogy megnyertük a bajnokságot.

handball.hu: El tudnád képzelni, hogy máshol fejezd be a karriered?
Uhráková: A fő elvem: ahol az ember van, ott kell magából mindig a maximumot kihoznia. Másik országba már nem vágyom. Magyarországon is csak nagyon nyomós indokot tudok elképzelni, ami miatt klubot váltanék. Nehezen viselem a változásokat; szeretek a Ferencvárosban játszani, és élvezem a szeretetet, ami a csapatnál körülölel. Nem mellesleg az is fontos, hogy a családomtól sem vagyok messze, alig háromszáz kilométer, és otthon lehetek.

handball.hu: Vannak már elképzeléseid a játék befejezését követő életedről?
Uhráková: Még konkrétan nincsenek. Besztercebányán elkezdtem a főiskolát, szociális munkásnak tanultam, azonban mikor egy év elteltével Pozsonyba szerződtem, abba kellett hagynom a sulit. Mindenképpen hazaköltözöm Szlovákiába, és párommal szeretnénk valami vállalkozást indítani. Ami különösen érdekelne, az a masszőrködés. Szabadidőmben egyébként szeretek fabrikálni, érdekel a kézművesség. Úgyhogy, ha ilyen téren sikerülne elhelyezkednem, azt sem bánnám.

Lulu közben azt is elárulta, hogy még iskolás korában nyolc évig harmonikázni tanult, ám mostanra már elfelejtette a hangszer csínját-bínját. Közben megérkeztünk a lakásához, ahol már mindenkit otthon találtunk. Készítettünk pár közös fotót a nagymamával, az édesanyával, és unokahúgát is ölébe kapta a beálló.

handball.hu: Mit tudhatunk a családodról?
Uhráková: Két testvérem van: bátyám, Marek kamionsofőr, feleségével most várják a második babát. Öcsém, Michal még csak 16 éves, szakácsnak tanul. Igazából egyikük sem sportolt sosem. Mikor idehaza vagyok, általában a szüleimnél töltöm az időt, vagy a barátom családjánál.

A döntő találkozón a lelátón szurkolt Lulunak édesanyja, aki a következőket mondta stábunknak:


"Nagyon büszke vagyok rá. Ott voltam a bajnoki döntőn, de sosem gondoltam volna, hogy egy meccs ennyit jelenthet. Ott szembesültem mindennel".



A Lucia Uhráková gyűjteményéből származó archív fotókat, valamint a handball.hu által Hlohovecben készült exkluzív képeket ide kattintva tekinthetitek meg.

Az interjút és további fotókat a július 6-án megjelentő Time Out Magazinban is láthatjátok.

handball.hu (jj, bee)