Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"A következő év a csapatépítésé"

2007. május 22. 15:20 © handball.hu

Tizenöt év állandósága után a következő idénytől Zsiga Gyula ül a Ferencváros kispadjára. A handball.hu kérésére a benne kavargó gondolatokról beszélt a szakember.

"Előttem az utódom"
"Előttem az utódom"
„Szeretnék a sok szép sikerre emlékezni”

handball.hu: Milyen érzésekkel távozol a Kiskunhalastól?
Zsiga Gyula: Nehéz szavakba önteni, hiszen nagyon szép volt az itt eltöltött négy esztendő. Szívből sajnálom, hogy az ismert tragédia után (Sipos János, a Kiskunhalas NKSE elnöke nemrég elhunyt – a szerk.) a vezetőség és én - mint megbízott elnök - nem tudtuk a problémákat megoldani. Rengeteg a tartozásunk a játékosok felé. Ez részben talán az én felelősségem is, ugyanakkor lelkiismeret-furdalás nélkül mondhatom: mindent elkövettem annak érdekében, hogy valamelyest enyhítsek a gondjainkon. Szeretnék arra a sok szép sikerre emlékezni, amelyeket ebben a kis városban elértünk a lányokkal. Azt hiszem, a csapat kinőtte Kiskunhalas lehetőségeit, új alapot kell építeni.

handball.hu: Az utóbbi időben hallhattunk olyan hírekről, hogy akár a Halas jövő évi NBI-es indulása is veszélybe kerülhet.
Zsiga: A város vezetése nemrég bejelentette, hogy továbbra is az első osztályban marad a csapat, de természetesen a játékosállomány változni fog. Bízom benne, hogy páran azért itt maradnak, és az új edzőkollégával össze tudnak rakni egy jó kis csapatot.

handball.hu: Lehet már tudni valamit az új szakember kilétéről?
Zsiga: Több személlyel is tárgyaltunk, de ebben a helyzetben nagyon nehéz volt nevesebb, komoly eredményekkel rendelkező kollégát idecsábítani. A végső döntés valószínűleg ma születik meg.

„A játékosokat az én javaslatomra kereste meg a Fradi”

handball.hu: Említetted, hogy a lányok között is nagy lesz a jövés-menés. Kik tartanak Veled a Fradiba?
Zsiga: Erről igazából még nincs megegyezés. Az interneten hírbe hozott kézilabdázókat több helyről is megkeresték. A Ferencvárosnak lehetősége van a leigazolásukra, jelenleg is folynak a tárgyalások, melyekben nem veszek részt. Ezeket a játékosokat az én javaslatomra kereste meg a Fradi, bízom benne, hogy sikerül a leigazolásuk, ha mégse így történne, az amúgy sem kicsi probléma tovább gyűrűzne.

„Húztam-halasztottam a döntésemet, amíg lehetett”

handball.hu: Hallottunk más csapatból érkező játékosokról is. Őket a jelenlegi edző, Németh András választotta, vagy kikérte a Te véleményedet is?
Zsiga: A szóba került személyeknél és az igazolásoknál teljes mértékig figyelembe vették a véleményemet, habár csak nemrég vált biztossá, hogy én leszek a Ferencváros edzője. Maglódi Lajosnak már korábban mondtam, hogy nekem idő kell: a kiskunhalasi problémák miatt addig húztam-halasztottam a döntésemet, amíg lehetett. Szerettem volna megtartani a csapatot teljes egészében, de ez sajnos nem sikerült. Ekkor már (az én javaslatom alapján) több játékossal tárgyalt a Fradi, ám a szerződésekkel mindaddig vártak, amíg nem mondtam igent.

„Ha kivesszük Tóth Timit, hihetetlenül nagy űr támad”

handball.hu: Elnézve a jövő évi lehetséges keretet, annyit talán nem is fog gyengülni a keret, mint ahogy azt a vészmadarak jósolták…
Zsiga: A győriek érkezésével elvileg a széleken nem lesznek komoly gondok, ám a nagy dolgok mégsem ott dőlnek el, hanem a belső pozíciókban és a védekezésben. A Fradi játéka - a hagyományokat tekintve - erős védekezésből induló gyors kontraakciókra épül. Ha kivesszük Tóth Timit a támadásból és a védekezés tengelyéből, ahol Uhrakovával együtt „dolgozott”, akkor azt kell mondanom, hogy hihetetlenül nagy űr támad. Az ő pótlására potenciálisan lenne is egy ember, de ez feltételezi azt, hogy új koncepciókban is gondolkozzunk, esetlegesen átszervezzük a védelmet, ha nem úgy alakulnak az átigazolások, ahogy elterveztük. Gondoltam egy olyan megoldásra is, amelyben nem feltétlenül van szükség két hármas védőre, hanem elég egy is. Viszont azt is tudomásul kell venni, hogy Uhrakovát nem akarom reggeltől-estig pályán hagyni, mert jelenleg is hatvan percet játszik egy meccsen.

„A következő évet a stabilizációnak kell szentelni”

handball.hu: Mire lehet képes a megújult Ferencváros?
Zsiga: Természetesen ez nagyban függ az igazolásoktól is. Ha összeállna az elképzelt keret, akkor – reményeink szerint – egy olyan csapat alapjait rakhatjuk le, amely a későbbiek folyamán a jelenlegi Fradihoz hasonló eredményeket tudna elérni. Ehhez persze türelemmel kell lenni, a következő évet a stabilizációnak kell szentelni, ami azt jelenti, hogy szeretnénk az élcsapatokhoz közel kerülni. Ami a játékosállományt tekinti: meghatározó emberek hagyják el a csapatot, és nem tudhatjuk előre, hogy az újonnan érkezők képesek lesznek-e a régiek szintjét hozni már idény elején. Össze kell csiszolódnia a gárdának, meg kell szokniuk engem, azaz egy teljesen más stílusú edzőt. Annyi buktatója lehet tehát a korai eredményességnek, hogy előre ezt nem lehet megjósolni. Mindenesetre nagyon lelkesek a Fradi fiataljai, és mindenképp bizonyítani szeretnének.

„A szurkolók iszonyú lelkesedéssel várják, hogy a Fradi újra bajnok legyen”

handball.hu: Mit vársz a vasárnapi csúcsrangadótól, a bajnokság sorsát eldöntő Fradi-Győr meccstől?
Zsiga: Szívem szerint azt mondanám, hogy a Fradi az esélyes, ám ha a mérleg széleire állítom a két csapatot, akkor azért a Győrnek nagyobb a sansza a győzelemre. Sokoldalúbb játékra képesek, több variációs lehetőségük van, hosszabb a kispadjuk, a Ferencváros viszont hazai pályán lesz, ez pedig mindig egyfajta sajátságos nyomást gyakorol az ellenfelekre. Kérdés, hogy ennek a hatalmas nyomásnak meg tudnak-e felelni a fővárosiak, hiszen szurkolóik iszonyú lelkesedéssel várják, hogy csapatuk újra bajnok legyen. Tóth Timire ismét nagy teher hárul. Kíváncsian várom, a Győr mennyire hagyja majd kibontakozni a Fradi bal oldalát, hiszen a jobb oldal mostanság nem nagyon tett hozzá a támadójátékhoz. Rengeteg a kérdőjel, úgyhogy én abszolút kétesélyes mérkőzésre számítok.

handball.hu (bee)

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi