- Barbi, a főiskola mennyire fér össze az aktív élsporttal?
- Szerintem meg lehet oldani a kettőt egymás mellett, de nem könnyű. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen könnyen és gyorsan megy a tanulás, így soha nem volt gondom azzal, hogy edzésre menjek, vagy tanuljak inkább.

- A csapatból többen is nappali tagozaton járnak ide a főiskolára. Te miért a levelezőt választottad?
- Előfordul, hogy még így se jutok be az órákra, ezért előrelátóan úgy gondoltam, így egyszerűbb lesz a tanulást megoldanom.

- Milyen szakra jársz, és miért választottad pont ezt?
- Kommunikáció-művelődésszervező szakos vagyok. Nem árt, ha el tudok igazodni a média világában, hiszen sose tudhatom, mit hoz az élet. Elképzelhető, hogy a pályafutásom után ezen a területen fogok elhelyezkedni.

- Milyen idegen nyelveken beszélsz? Mennyire tartod fontosnak a nyelvtanulást?
- Németből van egy középfokú nyelvvizsgám. Még régebben elkezdtem angolt tanulni, ezt folytatni szeretném, és idővel talán még a spanyolnak is szívesen nekilátnék. A sport szempontjából mondhatom, hogy akik külföldre szerződnek, azoknak kell egy bizonyos fokú nyelvtudás, mert a legtöbb országban angolul beszélnek a légiósokkal.

- Hogyan kerültél Dunaújvárosba? Miért a Dunaferrt választottad?
- Kiss Szilárd szemelt ki egy junior válogatott - Dunaferr edzőmeccsen. Idehívtak, én meg természetesen igent mondtam a világ egyik legjobb csapatának invitálására.

- Eszedbe jutott már, hogy mit csinálnál mostanság, ha nem a kézilabdát választod?
- Valószínűleg nappali tagozaton tanulnék magyar-történelem szakon, és tanár lennék idővel. Ezek a tantárgyak mindig is érdekeltek. Viszont nem igazán tudom kézilabda nélkül elképzelni az életem.

- Sportos családból származol. Édesanyád kézilabdázott, édesapád élvonalbeli labdarúgó volt. Sorsszerű volt, hogy élsportoló lettél? Rögtön a kézilabda mellett döntöttél?
- Elsődlegesen a mozgás öröme volt fontos. Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer a sportból fogok megélni. Először focizni szerettem volna - sokszor beálltam, amikor apa a bátyámmal játszott. Ám ahogy idősödtem, egyértelművé vált számomra, hogy a kézilabdát választom.

- Legizgalmasabb meccsed? Legszebb emléked?
- Sok szép pillanatot éltem már meg, és remélem, még több is van előttem.

- Ha három kívánságod lenne szakmailag és magánemberként, mik lennének azok?
- Bajnoki cím, BL győzelem, válogatottság. Diploma, egészség a családomnak, és boldog hosszú élet.

- Ha megtehetnéd, hogy újrakezdd az életed, változtatnál-e? Ha igen, akkor mit?
- Semmin sem változtatnék.

- Mire vagy igazán büszke játékosként és a privát életedben?
- Magánemberként a családomra, akik egy biztos háttér mögöttem, és mindig kitartanak mellettem. Játékosként pedig, hogy a Dunaferr csapatában játszhatok.

- Milyen terveid vannak a jövőben?
- Civilként a diploma jövőre, majd egy második diploma. Szakmailag pedig egy bajnoki címet, és valamilyen rangos kupát megnyerni a Dunaferrel, valamint idővel beverekedni magam a válogatottba.

- Bár nagyon fiatal vagy még, de gondolkoztál már azon, mit csinálsz, ha befejezed az élsportot?
- Vannak terveim, de remélem, sokára kell csak igazán elgondolkoznom ezen a kérdésen. Szeretnék a kézilabda mellett maradni, viszont nem edzőként, hanem sportpszichológusként. Nagyon érdekel ez a szakma. Szerintem nagy szükség van rá nemcsak a kézilabdában, hanem az egész magyar sportban.

- Mivel érdekel a pszichológia, maradjunk egy picit ebben a témában. Hogyan lehet egy sikert, vagy épp egy sikertelenséget feldolgozni? Számodra melyik nehezebb?
- Nehéz kérdés, mert embere válogatja. Mindkettő feldolgozása nehéz, és veszélyes is egyben: más és más okból. A sikertelenséget mindig nehezebb. Nem szabad egy-egy kudarcon, vereségen sokat mélázni, rágódni, mert könnyen gödörbe kerülhet az ember. A sikert ellenben soha nem kell megmagyarázni. Viszont nagyon kell vigyázni, és nem szabad túlértékelni, mert könnyen elszállhat az ember. Pillanatokon belül át lehet esni a másik végletbe. Én az arany középútra voksolok.

- Most egy kis párkapcsolati pszichológia. Élsportolóként szerinted kivel könnyebb: egy sportolóval, vagy egy civillel? Annyit elmondhatunk, hogy jelenleg facér vagy.
- Valóban nincsen most párom. Ez megint egy összetett, és nem egyszerű kérdés. Mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya, és mindkét esetben vannak kivételek. Egy civil nehezen érti meg, hogy nálunk ünnepekkor is edzés vagy meccs van, kevés a szabadidőnk, sokat edzőtáborozunk, utazunk, és még sorolhatnám. De van, aki ezt elfogadja. Ugyanakkor, ha sportoló a másik fél, ő mindezeket érti, hiszen benne van. Ám könnyen előfordulhat, hogy ellentétes idősíkban "mozognak", és ezért kevés időt tudnak együtt lenni. Szóval én ebben az esetben is azt a bizonyos arany középutat választanám.

- Mennyi időd marad a szórakozásra?
- Általában kevés, hiszen nagyon fontos számunkra, hogy megfelelően regenerálódjunk, ebbe nem igazán férnek bele a sorozatos bulik.

- Ha van szabadidőd, mivel töltöd?
- Legtöbbször a barátaimmal vagyok. Szeretek moziba járni, olvasni, és meccsekre is kijárogatok.

- A kézilabda mellett szoktál még sportolni valamit? Figyelemmel kíséred a többi sportágat is?
- Aki szinte egész nap mozog, lételeme a mozgás. Így vagyok ezzel én is. Ha időm engedi, eljárok fallabdázni, úszni. Rendszeresen kilátogatok meccsekre, vagy a tv-ből kísérem figyelemmel, legyen az foci, hoki, vízilabda, röplabda, vagy kajak-kenu.

- Dunaújvárosi évek?
- Pest után nehéz volt megszoknom a nyugalmat, de már szeretem és azt hiszem, kötődöm is a városhoz egy picit.

Végezetül jó erőt és egészséget kívánok ahhoz, hogy kívánságaid és terveid valóra váljanak!

Rompos Csilla Rita