Hosszas egyeztetést követően november 15-én tudott ellátogatni a Fáy utcába a világklasszis kézilabdázó, aki a Vasas-INVITEL Kiskuhhalas elleni mérkőzése előtt vette át a kitüntetést Markovits Lászlótól, a Vasas SC elnökétől és Sárecz Zsolttól, az INVITEL Távközlési Szolgáltató Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettesétől.

- Régóta nem láthattuk a Fáy utcában...
- Igen, én már tulajdonképpen az 1982-es hazai világbajnokságon is „idegenlégiós” voltam. Akkor már Dániában éltem, oda mentem férjhez. Azóta ott élek, ritkán jártam haza, bár mostanra kialakult az a menetrend, hogy évente kétszer itthon vagyok.

- Hogyan sikerült most a Vasast is a programba illeszteni?
- Gurics Attila legalább fél éve kapacitál, hogy ha itthon vagyok, jöjjek el egy Vasas-mérkőzésre is, de nagyon nehezen találkoztak az időpontok: most sikerült, annál is inkább, mert most ünnepeltük édesanyám 85. születésnapját.

- Mivel foglalkozik mostanában?
- Mindig is érdekelt a természetgyógyászat, az akupunktúra, a talpmasszás. Már akkor is foglalkoztam vele, amikor itt éltem, kint pedig amikor már bírtam a nyelvet, azonnal tanultam, megszereztem a szükséges képesítést, és megalapítottam saját, ahogy mi mondjuk alternatív gyógyászattal foglalkozó klinikámat. Az ezzel való foglalatosság kitölti a napjaimat.

- Milyen érzés újra itt a Fáy utcában, ismét abban a sportcsarnokban lenni, ahol annyi sikert ért el?
- Természetesen furcsa. De az a legérdekesebb, hogy szinte nem változott semmi. Ugyanolyan a pálya, az épület, a stadion sem változott. De tudom, hogy a Vasas SC mostani fiatal vezetése nagyon ambiciózus, és nagyra törő tervei vannak a jövőt illetően.

- Korábban tartotta önnel a kapcsolatot a Vasas?
- Nem nagyon. Még a nyolcvanas évek közepén jutott el hozzám a klub 75. születésnapja alkalmából megjelentetett kiadvány. Egyelőre még távol áll az internet világa, bár egy barátnőm megígérte, hogy egy félóra alatt megtanít a használatára.

- Mostanában ritkább a telt ház, de nagyon sok a Vasas-függő szurkoló.
- Jaj, a szurkolók! Mindig is nagy szeretettel gondolok rájuk. Keresem a kifejezést, de azt hiszem az a legmegfelelőbb, ha azt mondom, hogy mindig is imponált nekem az, ahogy képesek voltak az anyagi korlátaik ellenére is vonattal, busszal, Trabanttal elutazni a vidéki, külföldi mérkőzéseinkre is, és képesek voltak akár órákat is várni egy-egy autogramra. Még most is megvannak a tőlük kapott emlékkönyvek, és ha néha előkerül valamelyik, mindig elérzékenyülve nézem az összegyűjtött fotókat, cikkeket.

Forrás: vasassc.hu