Légi pályán a Cornexi

A nyolc-kilenc méteres cölöpökre épült akadálypálya már ránézésre is félelmetes, nemhogy amikor a szédítő magasságban kell a résztvevőknek egyensúlyozniuk. De a „Mászókaland” elnevezésű, Magyarországon egyedülálló, világstandardok szerint épült magas-kötélpálya pont arról szól, hogy a résztvevők felfedezik, le tudják győzni a félelmeiket, szembe tudnak nézni a lehetetlennel, és el tudják érni céljaikat.

„2002-ben itt a Hajógyári-szigeten, német mintára épült meg a MÁSZÓKALAND, ahol a közel kilenc méteres magas-kötélpályán összesen tizenhét különböző feladat megoldására van lehetőség, melyből tizenegy páros gyakorlat, mivel elsősorban csapatépítő tréningeket szervezünk. A tapasztalataink azt mutatják, hogy elsősorban a női résztvevők remekelnek, sokkal bátrabbnak bizonyulnak, mint a férfiak, akik sokszor viccelődve érkeznek, de fel már nem mernek menni. Ma a cornexis lányok is bebizonyították, milyen bátrak, nagyon ügyesen, példaértékűen vették az akadályokat.” – dicsérte a csapatot a pálya tulajdonosa, Nemes Roland, aki maga is kézilabdázó volt, jelenleg Japánban oktatja a sportágat egyetemen és klubcsapatoknál, sőt a felnőtt férfi válogatott másodedzőjeként is dolgozik a távol-keleti országban. Az ő meghívására vett részt a fehérvári együttes a csapatépítő tréningen.

Az alapos biztonsági eligazítás után Szrnka Hortenzia és a Cornexi ifjúsági csapatából frissen felkerült Tóth Eszter vágott neki először a kilenc méter magas platformnak. A többiek is sorban küzdötték le a magaslati akadályokat – és persze a félelmüket.

Pádár Margónak volt a kötélpályán a legnehezebb feladata, mert Sonata Vijunaitével alkottak párost. A csapat félelmet nem ismerő, litván beállósa hipp-hopp legyőzött minden akadályt, majd rögtön „Du, Margó!” kiáltásokkal hívta társát, akinek nem volt más választása, mennie kellett. A német hívó szó ellenére megállapítható, hogy a szédítő magasságban Sonata feltűnően jól beszél magyarul.

„Nekem nagyon tetszett ez a program. A buszban Fehérvártól Budapestig végig azon járt az eszem, hogy vajon milyen lesz ez a pálya, felmerek-e majd rá menni. Végül nem is volt olyan félelmetes, sokkal rosszabbra számítottam. Párommal, Pádár Margóval minden akadályon átmentünk. Imádom az ilyen izgalmakat, amikor az ereimben pezseg az adrenalin. Ennél nincs jobb érzés! A Hypónál volt hasonló csapatépítésünk, ott az Alpokban kellett egy drótkötélpályát teljesítenünk.” – mesélte Sonata Vijunaite, és azt is elárulta, hogy más extrém sportot eddig még nem próbált ki, de egészen biztosan tetszenének neki azok is. A mai produkcióját látva, efelől semmi kétségünk nem maradtó...

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen veszem az akadályokat, de mivel Sonata ment előttem, muszáj volt őt követnem. Kicsit félős típus vagyok, de nagyon megérte részt vennem ezen a programon, mert sikerült legyőznöm a félelmeimet. Szerintem ez a kötélpálya pont arra tanít meg, hogy ha eltervezem, hogy meg tudok csinálni valamit, akkor az igenis sikerül. Ez pont olyan, mint amikor nem sikerül egy lövésem, de elhiszem, hogy a következő sikerülni fog, akkor meg is tudom csinálni.” – foglalta össze a gyakorlatok elsődleges tanulságát Pádár Margó.

Talán a leglélegzetelállítóbb kihívás a szabadon álló, nyolc méter magas faoszlop meghódítása volt, melynek tetejére Őri Edina küzdötte fel magát, és ugrott le onnan elsőként, majd több bátor jelentkező is megoldotta ezt a lehetetlennek tűnő feladatot. A legkevesebb nehézséget talán Varga Katának okozta a magasban egyensúlyozás, amit a csapattársak a fiatal, balkezes játékos tornászmúltjával magyaráztak.

Többen, köztük Petra Válova, Vaszari Virág, Tilinger Tamara és Trimmel Brigitta az utolsó elemet, a szinte bungee-jumpinggal felérő óriáshintát élvezték a legjobban. Ezalatt Kristina Trishchuk „eredményt hirdetett”: az orosz légiós szerint a Mászókaland legjobbja Sonata volt, második helyen (Tápai) Szabina végzett, megelőzve Margót és (Kordyuk) Elenát.

„Inkább bátornak tartom magam, mint félősnek, de amikor megláttam a pályát, kicsit megszeppentem. Nagyon féltem, amikor az első, legegyszerűbb pályán elindultam, de jó párom volt Szabó Edina személyében, akivel elterveztük, hogy mindenképpen végigmegyünk, és mindent kipróbálunk. Sikerült is, és a végére olyannyira belejöttünk, hogy az elsőnek nehézkesen leküzdött akadályt sokkal könnyedebben vettük, és mindkettőnk nevében mondhatom, hogy a nehézségek ellenére akkor már élveztük, és büszke vagyok, hogy megcsináltuk.” – mondta a képzeletbeli ezüstérmes Tápai.

Szabó Edina, a csapat vezetőedzője, nagyon hasznosnak és magas színvonalúnak ítélte a programot: „Többször voltam már ügyességi pályán, de azokat erdőben építették. Tudtam, mire számíthatok, ezért nagyon jó ötletnek, hasznosnak tartottam, hogy részt vegyünk egy ilyen csapatépítő programon, ami elindít a lányok között egyfajta kommunikációt, és közös élményt adhat, hiszen közösségfejlesztő feladatokról van szó. Azért is döntöttem úgy, hogy én is kipróbálom, mert szerettem volna megtapasztalni saját bőrömön. Nagyon élveztem, nem volt könnyű, de szép lassan az ember legyőzi saját magát.

Érdekes volt az is, hogy a lányok stressz-helyzetekben hogyan reagálnak, hogyan tartják be a fegyelmet, az utasításokat, hogyan segítik egymást a feladatok során. Nagyon magas színvonalú volt a vendéglátás, jó pszichológusok voltak a fiúk, akik nagyon felkészülten segítették a lányokat, és elérték, hogy mindenki részt vegyen a feladatokban. Egy jó kedélyű, különleges program volt, amihez kellett erő, bátorság, egymás iránti felelősség.”

Állati jó délután

A Cornexi-Alcoa-HSB Holding játékosainak a Fővárosi Állat- és Növénykertbe látogatásakor Zachár István kommunikációs vezető és Hanga Zoltán szóvivő nagy örömmel fogadta a lányokat, hangot adva annak, hogy nagy szurkolói a kézilabdázóinknak. Szerveztek is nekik egy nem mindennapi, örök emlékül szóló programot, nevezetesen: elefántetetést.

A lányok az elefántkifutó mellett, almával a kezükben, érdeklődve várták, hogy az ápoló vezényszavára előbújjon árnyas búvóhelyéről a két középkorú „kislány”, az 1996-ban Hollandiából érkezett Zitta és Hella, akik egyből megrohamozták a finom falatokat kínáló cornexis hölgyeket. Először csak tisztes távolról indult az etetés, aztán a bátrabbak elindították a lavinát, és pár perc múlva már Kenyeres Fanni és Balogh Beatrix a két ormányos között találta magát szoros emberfogásban.

„Életem egyik legnagyobb élménye volt az a pillanat, amikor ott állhattam a két hatalmas elefánt mellett, etethettem és simogathattam őket. Fantasztikus érzés volt.” – mondta Kenyeres Fanni.

Ezt követően Hanga úr körbevezette a csapatot a kert legszebb és legkülönlegesebb részein, és bemutatta a mostanában átadott fóka és jegesmedve kifutót, az éppen most épülő krokodilházat, az újszülött flamingókat, mindezt érdekesebbnél érdekesebb információkkal és történetekkel fűszerezve. Hiszen van is mit mesélni, az állatkert folyamatosan épül és szépül, mára már barátságosabb és szebb egykori “rácsos arcánál”. Ezt élvezték is a lányok, hiszen közvetlen közelről csodálhatták meg a melegben hűsölő jegesmedvéket, tigriseket, kengurukat, és majmokat. Természetesen nem maradhatott ki a programok sorából az állatsimogató sem, ahol Kristina Trishchuk egyből kapva az alkalmon magához édesgetett pár kiskecskét.

Ez egy csapatépétő nap volt a javából, izgalom, versengés, szépség, vidámság és lazítás, olyan Cornexis módra. Emlékezetesen!

Forrás: Presstige Média (www.presstigemedia.hu)