Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Pontokat és könyveket gyűjtött a Cornexi

2006. április 23. 1:04

A Cornexi-Alcoa-HSB Holding kézilabdacsapata április 22-én, szombaton, a Vasas-Invitel gárdáját fogadta a bajnoki rájátszás második fordulójában, ahol a cél továbbra is az ötödik hely megszerzése.

Fekete Csilla
Fekete Csilla
A fehérváriak a tizedik percben már magabiztosan vezettek, az angyalföldiek pedig csak ekkor tudták megszerezni első találatukat. A szokásos magas színvonalat mutató Sugár Tímea mellett a névnapját ünneplő Fekete Csilla is bravúros teljesítményt nyújtott, hiszen három hétméterest is védett egymást követően. Bár az ellenfél a második félidőben megpróbálta leküzdeni a hátrányt, Szabó Edina tanítványai végül öt góllal nyerték a találkozót. A Cornexi csapatkapitánya, Balogh Bea szokásához híven tíz találattal újból a mérkőzés legeredményesebb játékosa volt.

Ezen az estén azonban nem kizárólag a játéké volt a főszerep, hiszen a fehérvári lányok ezúttal jótékonysági akciót hirdettek meg. A meccsre kilátogató szurkolók a Cornexi játékosaival együtt összesen kettőszáztíz könyvet gyűjtöttek össze a vajdasági Adai Általános Iskola diákjai számára. Természetesen a vendég együttes is tudomást szerzett a kezdeményezésről, így a Vasas lányai közül Tomori Zsuzsanna és Triffa Ágnes is hozzájárultak az adományokhoz.

Bajnoki rájátszás az 5-8. helyért, a 6. fordulóból
Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Vasas-Invitel 29-24 (14-7)
Székesfehérvár, 600 néző
Vezette: Horváth, Marton

Cornexi: Sugár, Fekete (kapusok), Balogh B.10 (2), Kordyuk 4, Tápai Sz. 3 (2), Kenyeres 3, Vijunaite 3, Őri E. 2, Szabó V. 2, Triscsuk 2, Tilinger, Tápai A., Pádár, Vaszari. Vezetőedző: Szabó Edina
Vasas: Triffa, Tóthova (kapusok), Szilágyi 5, Tomori 5, Blaskovits 4, Gorova 4 (1), Őri A 3 (2), Ábrahám 2, Moszkovaja 1, Stiener, Berta, Simon, Gabnai. Vezetőedző: Mocsai Lajos
Hétméteresek: 4/5 (Balogh hagyta ki); 3/6 (Szilágyi egyet, Őri kettőt hagyott ki)
Kiállítások: 4 perc, illetve 4 perc
Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-0, 10. perc: 6-1, 15. perc: 9-3, 20. perc: 10-5, 25. perc: 11-6, 35. perc: 17-10, 40. perc: 19-14, 45. perc: 19-18, 50. perc: 21-19, 55. perc: 24-23

Szabó Edina, a Cornexi vezetőedzője: "Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, rengeteget forgattam a játékosaimat, ez az oka, hogy nem mindig a legjobb felállásban játszottunk, ami az adott helyzetben a leglogikusabb lett volna. Ez a periódus jó időszak arra, hogy akik kevesebbet játszottak eddig, azok most több lehetőséget kapjanak támadásban és védekezésben egyaránt, hiszen ez a célja a rájátszásnak. Nyilvánvaló, hogy ez hullámzást okoz a teljesítményünkben, de erre felkészültünk. Amikor a Vasas közelebb jött, egyből összeszedték magukat a lányok, és végül biztos győzelemhez tudtunk jutni. Nagyon küzdött a Vasas, jó kis mérkőzés volt."

Mocsai Lajos, a Vasas vezetőedzője: "A Vasas csapata rendkívül megilletődötten kézilabdázott, és amíg a lányok sorozatban vétették a technikai hibákat és ziccereket, addig az ellenfél magabiztosan értékesítette a helyzeteit. Amikor sikerült fölzárkózni háromgólos különbségre, és kezünkben volt a labda, akkor is elhibáztuk a ziccereket. Ebből adódóan megérdemelten nyert a szélesebb játékos repertoárral, kispaddal rendelkező Cornexi."

Balogh Beatrix, a Cornexi csapatkapitánya: "Az első félidőt nézve sokkal nehezebb mérkőzésre számítottunk, de ehhez kellettünk mi is, hiszen jól kezdett a csapat. Jól ment a védekezés, a kapusteljesítmény, ezért kicsit megnyugodtunk, aminek az lett az eredménye, hogy feljött a Vasas. Azért sikerült megtartani magunkat, de úgy gondolom, hazai pályán ilyet nem engedhetünk meg magunknak, ezért erre a jövőben jobban oda kell figyelnünk."

Fekete Csilla, a Cornexi kapusa: "Nagyon örülök, hogy a névnapom alkalmával sikerült három hetest is védenem. Jó taktikai tanácsot kaptam Rácz Marianntól, ugyanis átbeszéltük, hogy Őri Adrienn valószínűleg jobb oldalra fog lőni, és ez be is jött. Már több mérkőzés óta nagyon jól kiegészítjük egymást Sugár Timivel, ez is mutatja, hogy jól épül össze a csapat. Névnapom alkalmából most hazamegyek, és jól kialszom magam."

A jótékonysági akcióról Sugár Tímeát és Tomori Zsuzsannát kérdeztük:

Sugár Tímea, a Cornexi kapusa: "A csapat nevében mondhatom, hogy nagyon örültünk annak a lehetőségnek, hogy segíthettünk egy általános iskolának különböző könyvekkel. Hiszek abban, hogy sok kicsi sokra megy, ezért nagy örömmel támogatjuk az ehhez hasonló kezdeményezéseket. Köszönjük szépen szurkolóinknak, akik adománnyal érkeztek, és reméljük, a jövő heti mérkőzésre is sok játék, ajándék gyűlik majd össze, akkor ugyanis egy alapítvány számára hirdettünk akciót. A tervünk továbbra is az, hogy a jövőben is minden segítséget megadunk a régió rászorulóinak."

Tomori Zsuzsanna, a Vasas játékosa: "Több fórumon is hallottunk a Cornexi jótékonysági akciójáról, és személy szerint is fontosnak tartom a hasonló megmozdulásokat. Egyet értettünk abban, hogy mindenképpen hozunk magunkkal könyveket, Triffa Ági a Misi mókus kalandjait és a Tavitündért, én pedig a Mackó úr újra úton és a Felvonni a vitorlákat című könyveket ajánlottam fel. Ráadásul édesanyám pedagógus, így tisztában vagyok azzal, hogy milyen fontos az ilyen segítségnyújtás az általános iskolák számára. Örülök, hogy részesei lehettünk ennek a kezdeményezésnek."

A gyűjtés eredménye: 210 könyv

A Cori játékosai - természetesen dedikált - kedvenc olvasmányaikkal járultak hozzá a kezdeményezéshez.

Balogh Beatrix – Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Csernus Krisztina – Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője
Fekete Csilla – Móra Ferenc: Kincskereső Kisködmön
Kenyeres Fanni – Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Kiss Olívia - Szabó Magda: Abigél
Őri Edina – Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Pádár Margó – Jókai Mór: Fekete gyémántok; Móricz Zsigmond: Úri muri
Siti Beáta – Jack London: A barna farkas és más kutyatörténetek
Sugár Tímea – J. K. Rowling: Harry Potter (mind a hat kötet!!!)
Szabó Vali – Hárs László: Biri és Bori
Tápai Andrea – A Nelli
Tápai Szabina – Tutsek Anna: Cilike bajtársai
Tilinger Tamara – A. Milne: Micimackó kuckója; Lázár Ervin: A hétfejű tündér, Fazekas László: Villantó
Vaszari Virág – Felix Salten: Bambi

A bajnoki rájátszás soron következő második fordulójának Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Kiskunhalas mérkőzése az előzetesen meghirdetett szombati időpont helyett, április 28-án, pénteken, 18 órai kezdettel kerül megrendezésre Székesfehérváron, a Köfém csarnokban.

Jótékonysági akció: Második felvonás következik

A Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapatának a jótékonysági akciója a második feléhez érkezett. Az Adai Általános Iskolának szervezett könyvgyűjtés után, a következő, Kiskunhalas elleni mérkőzésen a "Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület" javára ajánlhatnak fel adományokat a szurkolók, melyeket a mérkőzés előtt, a bejártnál található gyűjtőhelyen helyezhetnek el.

A Vigyázó Kéz mintegy 800 átmenetileg vagy tartósan család nélkül maradt gyermeket és fiatalt segít nap, mint nap Fejér megyében. Ők azok a gyerekek, akik vágyakozva nyújtják ki kezüket az udvar rácsos kerítésén, ha arra megy egy járókelő, aki emlékezteti Őket az édesanyjukra.

"Egyesületünk 1999. óta segíti a család nélkül élő 0-24 éves gyermekeket és fiatalokat, akiknek nagy része kamaszkorú. Nagyon szépen köszönjük a Cornexi kézilabdacsapatának és szurkolóinak, hogy gondolnak rájuk. Minden játékkal vagy sportszerrel nagy örömet tudnak szerezni nekik, legyen az akár társasjáték, görkorcsolya, baba, puzzle, labda vagy ugráló kötél.”- mondja Janó Andorné Ildikó, a Vigyázó Kéz vezetője.

Forrás: Presstige Média

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi