Dunaferr-sikerrel még élne az aranyálom
2005. május 5. 11:03 © handball.hu
Sorsdöntő mérkőzésen lép pályára a Dunaferr nőikézilabda-csapata pénteken a Győri Graboplast ETO ellen a bajnoki rájátszás 3. fordulójában. A címvédő újvárosiak számára kötelező a győzelem, ha komolyan aranyéremben gondolkodnak, egy esetleges győri siker gyakorlatilag eldöntené az idény végkimenetelét.

"Teljes összetételben még egyszer sem tudtunk gyakorolni. Pálffy még mindig sérült, Balogh Barbara már sokadszor betegedett meg, és Bohus Bea is beteg. Márpedig ez a legfontosabb mérkőzésünk. Nyerni szeretnénk, hogy a végsőkig éljen a reményünk a bajnoki címre" - nyilatkozta Kiss Szilárd a Dunaújvárosi Hírlapnak.
Érdekesség és unikum, hogy a találkozót (s majd a győri visszavágót is) külföldi bírók vezetik, pénteken a Dunaferr sportcsarnokában a szerb Grkovic Nebojsa, Imbronjev Rajko kettős fújja majd a sípot.
A pénteki mérkőzésre kilátogató szurkolók egyébként a Dunaferr két szakosztályának együttműködése révén a női összecsapás után megtekinthetik a férfiak Fotex elleni rangadóját is.
a bajnokság rájátszásának állása a 2. forduló után
az 1-4. helyért (zárójelben az alapszakaszból hozott bónuszpontok)
1. Győr 8 pont (4)
2. Dunaferr 7 (3)
3. FTC 2 (2)
4. Cornexi 1 (1).
handball.hu