Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Egy magyar válogatott a legjobb tíz között

2005. április 6. 23:53 © handball.hu

Az alapszakasz végetért, a rájátszás, valamint a kiesés elleni csata van már csak hátra a dán bajnokságból. Előbbiben a Slagelse, az Aalborg, a Viborg és az Ikast vesz részt, utóbbi párharcot pedig a Randers és a Kolding játssza. Az 5-8. helyen álló csapatoknak befejeződött a bajnokság, Siti Eszterék és Benyáts Beatrixék tehát már kényelmesen ülhetnek. Az itthon Benyaként ismert válogatott átlövő meglepően jó formában volt az idén.

Benya keveset kispadozott
Benya keveset kispadozott
A handball.hu megkeresésére Benyáts Beatrix elmondta, hogy büszke csapata 8. helyére ebben a nehéz bajnokságban, amely számukra a keddi mérkőzéssel végetért. A play-offban az első 4 helyezett vesz részt, a kiesés ellen a 9-10. helyezett küzd egymással (így Hoffmann Olga is a Randersben), a 11-12. csapat pedig jövőre a Divízió 1-es bajnokságban lép pályára (sajnos Tóth Mária kiesett az Aarhus színeiben).

A magyar válogatott jobbátlövő (aki a jobbszélen is bevethető) a 8. lett a góllövőlistán. 115 találatot ért el, és ami figyelemre méltó, hogy mind akciógólként szerepel a neve mellett! Ezen a tabellán olyan nagy nevek előzik meg, mint Bojana Popovic és Ausra Fridrikas, a Slagelse sztárjai, vagy éppen a német válogatott Grit Jurack, a pályafutását befejező, és kedden utolsó mérkőzését lejátszott Camilla Andersen.

fotó: Kenneth Rosenkilde
Benya két éve szerződött a Fradiból az Aalborghoz, ahol - bár szélen is kapott játéklehetőséget, mégis - meglehetősen sokat ült a kispadon. Majd egy év után úgy döntött, kölcsönjátékosként az Esbjerg együtteséhez megy. Itt végre alapemberként lépett pályára, és nem csak támadásban, hanem védekezésben is hasznára vált a csapatnak.

A szezon végén lejár a szerződése az Aalborgnál, de szívesen maradna Dániában, hiszen szereti az országot. Számtalan ajánlatot kapott már, de a handball.hu értesülései szerint még nem döntött a jövőről.

A góllövőlistán minden magyar megtalálható. Farkas Ágnes a 48., Siti Eszter a 72. Tóth Mária a 87., a hazatérő Nagy Krisztina a 102., és a kapus Hoffmann Olga a 159., aki ebben a szezonban 3 gólt lőtt az ellenfél kapujába.


a dán bajnokság góllövőlistája
1. Bojana Popovic (Slagelse DT) 174 gól
2. Grit Jurack (Viborg HK) 150
3. Ausra Fridrikas (Slagelse DT) 134
4. Anna Karejeva (GOG) 133
5. Camilla Andersen (FCK Haandbold) 125
6. Carmen Lungu (Slagelse DT) 125
7. Lotte Haandbaek (Team Esbjerg) 118
8. Benyáts Beatrix (Team Esbjerg) 115
9. Louise Mortensen (Aalborg DH) 114
10. Christina Körup Pedersen (Horsens HK) 112
.
.
.
48. Farkas Ágnes (Aalborg DH) 67
72. Siti Eszter (FCK Haandbold) 48
87. Tóth Mária (SK Aarhus) 37
102. Nagy Krisztina (GOG) 28
159. Hoffmann Olga (Randers HK) 3



handball.hu (bghb)

''A Fradinak nehéz dolga lesz''

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi