Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Előhúzta ütőkártyáját az Aalborg

2005. április 5. 22:25 © handball.hu

Kialakult a dán bajnokság alapszakaszának végeredménye, az első négy csapat (Slagelse, Aalborg, Viborg, Ikast) játszik majd a bajnoki címért, amelyet play-off rendszerben játszanak. A rendszer lényege, hogy elődöntőket és döntőt rendeznek, és a párharcokban minimum 3 pontot kell elérniük a csapatoknak.

Farkas "beköszönt"
Farkas "beköszönt"
Megnyerte az alapszakaszt a Slagelse, mivel az utolsó fordulóban 8 góllal legyőzte a Dán Kupa-győztes Horsens csapatát. A második az Aalborg lett, hiszen idegenben 11 találattal verte az Esbjerget. A harmadik helyen a Viborg végzett, miután döntetlent játszott otthonában a GOG ellen. Mivel az Ikast fölényesen nyert a Kolding ellen hazai pályán, előbbi gárda a rájátszás negyedik résztvevője.

Ahogy azt megjósoltuk, az Aalborg elővette Farkas Ágnest, aki az utolsó fordulóban 10 találatot ért el, ebből 4 akciógól született. Ez mindenképpen bíztató a jövőre nézve, hiszen az Aalborg bejutott a legjobb négy közé, ahol a magyar válogatott átlövőre igen nagy szükség van. A play-off elődöntőjében a Bajnokok Ligájából kiesett, alapszakasz-3. Viborg látogat majd először a 2. helyezett Aalborg otthonába, aztán "pályacsere" következik, tehát a tavalyi bajnok fogadja Farkasékat. Ha a két találkozó után egyik csapatnak sem lesz legalább 3 pontja, akkor ismét Aalborg lesz a harmadik, mindent eldöntő összecsapás színhelye.

Az alapszakasz 1. és 4. helyezettje (Slagelse, Ikast) ugyanebben a rendszerben játszik egymás ellen, tehát először a Slagelse otthonába látogat az Ikast, majd így tovább.

A play-off döntőjébe a két elődöntő győztese kerül, és szintén kötelező a minimum 3 pont megszerzése.

a play-off elődöntői
1. mérkőzések
2005. április 23. 14:15, 16:15 Slagelse - Ikast, Aalborg - Viborg
2. mérkőzések
2005. április 30. 14:15, 16:15 Ikast - Slagelse, Viborg - Aalborg
3. mérkőzések (opcionális)
2005. május 3. 19:00, 21:15 Slagelse - Ikast, Aalborg - Viborg

a play-off döntője
1. mérkőzés
2005. május 7. 20:15
2. mérkőzés
2005. május 10. 20:15
3. mérkőzés (opcionális)
2005. május 14. 20:15 vagy június 4. 16:15 (a résztvevő csapatok európai kupaszereplésétől függően)

Siti Eszter együttese, az FCK, valamint Benyáts Beatrix csapata, a Team Esbjerg jól zárta az alapszakaszt, hiszen mindkét gárda bent maradt a bajnokságban. Nem jártak ilyen jól Hoffmann Olgáék és Tóth Máriáék. A magyar kapus hiába lőtt ma gólt Sitiék ellen, a Randers a Kolding ellen játszik majd úgynevezett playout-meccssorozatot a Kolding ellen.

Ennek a lebonyolítása a play-offéhoz hasonló: a Randers kezd otthon, majd a Kolding várja Hoffmannékat. Amint bármelyik csapat elér három pontot, azonnal indulója a jövő évi bajnokságnak. Amelyik veszít, az a divizió 1-es bajnokságból feltörekvő csapattal játszik majd a bentmaradásért. Tóth Mária csapata, az Aarhus, valamint a 2 ponttal záró TMS Ringsted viszont lecsúszott a női élvonalból.


Dán Bajnokság, 22. forduló
Slagelse DT - Horsens HK 28-20 (17-9)
Antvorskov-hallen, 1670 néző
Vez.: Demant, Steffensen

a Slagelse góllövői: Ausra Fridrikas 7(3), Bojana Popovic 6(2), Maja Savic 4, Valentina Radulovic 4, Rikke Hörlykke 3, Carmen Lungu 2, Anne Loft 1, Mette Melgaard 1
a Horsens góllövői: Christina Körup Pedersen 7(2), Mette Sjöberg 3, Jane Wangsöe 2, Lisette Petersen 2, Pernille Larsen 2, Tine Ladefoged 1, Mia Falk 1, Sara Holmgren 1, Aasa Eriksson 1
kiállítások: 6 perc; 6 perc


Team Esbjerg - Aalborg DH 29-40 (13-17)
Stadionhallen, Esbjerg, 1050 néző
Vez.: Boye, Aagaard

az Esbjerg góllövői: Tina Pedersen 6, Lotte Haandbaek 6(5), Carin Larsen 5, Benyáts Beatrix 5, Ane Krogsgaard 3(2), Line Thorius 2, Vivi Sandberg 1, Anne Sörensen 1
az Aalborg góllövői: Farkas Ágnes 10(6), Rikke Nielsen 9, Louise Pedersen 5, Louise Mortensen 4, Isabel Blanco 3, Heidi Astrup 3, Bettina Nielsen 2, Anita Haaland 2, Natalija Gyerjugina 1, Kristine Lunde 1
kiállítások: 6 perc; 10 perc


Viborg HK - GOG 32-32 (20-15)
Viborg Stadionhal, 2049 néző
Vez.: Kristensen, Carstensen

a Viborg góllövői: Grit Jurack 10, Katrine Fruelund 5(2), Olga Assink 4, Chao Zhai 3, Camilla Thorsen 3, Isabel Ortuno Torrico 3, Saskia Mulder 3(1), Rikke Skov 1
a GOG góllövői: Lene Lund Nielsen 10, Anette Hovind Johansen 6(1), Anna Karejeva 5, Winnie Mölgaard 4, Ragnhild Aamodt 4(1), Monique Feijen 2, Aiko Hayafune 1
kiállítások: 2 perc; 4 perc


Ikast/Bording EH - Kolding IF 32-21 (17-14)
Sportscenter Ikast A, 2320 néző
Vez.: Nybo, Poulsen

az Ikast góllövői: Josephine Touray 9, Kristine Andersen 6(3), Gro Hammerseng 5(3), Line Daugaard 4, Sara Hansen 2, Karen Brödsgaard 2, Ana Batinic 2, Lise Knudsen 1, Tanja Milanovic 1
a Kolding góllövői: Nodjialem Myaro 7, Anette Bonde Christensen 4, Lene Thomsen 3, Louise Svalastog 2, Pernille S. Hansen 2, Majbritt Kviesgaard 2, Camilla Carstens 1(1)
kiállítások: 4 perc; 6 perc


FCK Haandbold - Randers HK 32-31 (17-11)
Frederiksberg Hallerne, 1073 néző
Vez.: Riber Jakobsen, Christensen

az FCK góllövői: Camilla Andersen 7(2), Mette Vestergaard 7(5), Camilla Thomsen 4, Lene Tobiasen 4, Leila Lejeune 2, Melanie Smith Nielsen 2, Matilda Boson 2, Siti Eszter 2, Elly an de Boer 2
a Randers góllövői: Laura Danielsen 9(5), Berit Kristensen 8(3), Heidi Johansen 4, Katrine Rothausen 2, Tatiana Szilics 2, Kathrine Munch 2, Lisa Rasmussen 1, Lene Tönnesen 1, Annie Andersen 1, Hoffmann Olga 1
kiállítások: 10 perc; 8 perc


TMS Ringsted - SK Aarhus 24-33 (11-18)
Ringsted-hallen A, 350 néző
Vez.: Adelgaard, Winther

a Ringsted góllövői: Stine Toft 7, Malene Outzen 4, Tina Houborg 3, Andrea Groot 2, Anita Rintza 2, Tanja Lauersen 2(2), Camilla Sölling 1, Mie Larsen 1, Sofie Steffensen 1, Stinne Nielsen 1
az Aarhus góllövői: Hrafnhildur Skuladottir 11(9), Marianne Rokne 6, Stine Frank 6, Camilla Transel 2, Karina Björn 2, Kristina Rytter 2, Maja Grönbek 2, Tóth Mária 1, Ana Razdorov 1
kiállítások: 10 perc; 8 perc
piros lap: Aashild Carlsen (TMS Ringsted)


az alapszakasz végeredménye
a play-offba jutott
1. Slagelse DT 22 18 2 2 725-550 38
2. Aalborg DH 22 17 2 3 730-550 36
3. Viborg HK 22 16 2 4 704-610 34
4. Ikast/Bording EH 22 14 1 7 709-636 29

5. GOG 22 13 2 7 680-610 28
6. FCK Haandbold 22 12 1 9 678-627 25
7. Horsens HK 22 8 5 9 623-605 21
8. Team Esbjerg 22 7 1 14 625-744 15

a bentmaradásért játszik
9. Randers HK 22 6 2 14 585-656 14
10. KIF Kolding 22 4 3 15 531-630 11

kiesett
11. SK Aarhus 21 4 1 16 518-628 9
12. TMS Ringsted 21 1 0 20 507-769 2

Kapcsolódó cikkeink:
Norvégiába hívják Farkas Ágnest
Nagy csaták várhatók a play-offért

handball.hu (bghb)

Címkék:

külföld dánia

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi