Farkas nem ékszerrajongó, de az aranyat kedveli
2004. július 23. 17:01
Farkas Ágnes három olimpián vehetett volna részt, ha az atlantait sérülés miatt nem kellett volna kihagynia. Azóta viszont töretlen a kézilabdás pályafutása, annak ellenére, hogy mostanában egyre inkább foglalkoztatja a sport utáni élet, a családalapítás gondolata.
Farkas Ágnes: A meghívás az ideális állapot, de a mai világban ha "fent lehet" valaki az interneten, akkor megvásárolható. A karrier csúcsa persze az, ha minél több helyről kap valaki ajánlatot, az már egyfajta elismerés, ha keresik. Engem megkerestek.
Napló: Dánia nem az első állomás.
Farkas: Németországban lettem először gólkirálynő, az 1994-es Európa-bajnokságon. Itt figyeltek fel rám nemzetközileg, és akkor jött a dilemma: menjek, vagy maradjak? Belevágtam, bár egyáltalán nem volt egyszerű. Akkor még Magyarországon oroszul tanultunk, németül nem tudtam. A másik leküzdendő akadályt a családtól való elszakadás jelentette. Egyke gyerek lévén, ott volt a nagy kérdőjel: anyuka szemefénye, mi lesz veled egy idegen országban? Erős akarattal törekedtem az önállósulásra, sikerült.
Napló: Egyetlen magyarként mi jelentette a legnagyobb erőpróbát a csapatban?
Farkas: Az elvárás, a megfelelés. A kommunikáció a társakkal, hogy megértsenek, úgy a pályán, mint azon kívül, hogy ne érezzem magam egyedül. A kézilabda csapatjáték, nem lehet összehasonlítani egy úszó helyzetével, aki beleugrik a vízbe, leússza a távot, és nem kell közben beszélgetnie senkivel. Itt meg kell értetni magunkat a társakkal, különben elveszünk.
Napló: Elismerésekben gazdag pályafutás áll mögötted: állami kitüntetés, Eb-gólkirálynői cím, a világ második legjobb játékosa titulus. Mi szeretnél lenni, ami eddig még nem jött szóba?
Farkas: Családanya. Párommal, Füzesi Sándorral tizenkét éve vagyunk együtt. Ez idő alatt annyira összekovácsolódtunk, hogy a gyermekvállalás kérdése is felmerülhetett. Harmincon túl erősen ketyeg a biológiai órám.
Napló: Az ezüstöt szereted jobban vagy az aranyat?
Farkas: Kérdésed nyilván a két utolsó percben elveszített olimpiai- és világbajnoki döntőre utal. Azt javaslom, tereljük inkább a szót az ékszerek irányába. Ezek viselését nem viszem túlzásba. Van egy-két láncom, fülbevalóm, amit szívesen hordok, de csak alkalomszerűen. Hétköznapi viseletre nem praktikusak, hiszen naponta kétszer edzek, le-fel kapcsolásuk időveszteség, no meg vigyázni is kell rájuk értékük miatt, ezért nem rajongok értük.
Napló: A nőiesség áldozatává válhat a sportnak?
Farkas: Nem feltétlenül. Esetemben édesapám fiúgyermeket szeretett volna, és valahogy így növekedtem. Sokáig tűnt úgy, hogy a sport befolyásolja nőiességemet. Egy idő után aztán kinőttem bájaim rejtegetési időszakát, de az is igaz, nem vagyok a legutolsó divat szerint öltözködő cicababa. Egyszerű egyéniségként, elegánsan, finoman igyekszem megjelenni, ahol a helyzet úgy kívánja.
Napló: Volt egy másfél éves kényszerpihenő az életedben. Mire fordítottad ezt az időt?
Farkas: Egy Viborg-Fradi mérkőzésen nyílt bokaficam-sérülés ért, teljes szalagszakadással. Többen lemondtak további pályafutásomról. Az eset az olimpiai szereplésembe került, hiszen biztos csapattag lehettem volna Atlantában. Ez keserű pontja életemnek, de jó tanpálya volt ez is. Meg lehetett tapasztalni, hogyan bánnak egy sérült játékossal. Hogyan lehet felépülni, gyorsítani a regenerációt. Hogyan lehet leküzdeni a fizikai fájdalmat, és lelkileg erősnek maradni. Mivel akkor mentem ki Dortmundba, a nyelvtanulásra több időm nyílott.
Napló: Egy éve dán csapat a kenyéradó gazdád, az olimpián ez a nemzet lehet az egyik legnagyobb ellenfele a magyaroknak. Akadályozzák a felkészülésed?
Farkas: Ezek szankciókhoz kötött dolgok. A nemzetek nem tehetnek keresztbe egymásnak, például hogy részt vehetek-e egy válogatott mérkőzésen, vagy sem. Szerződésembe bele is foglalták, hogy kötelesek elengedni a magyar válogatott mérkőzéseire. Dániában egyébként emberközpontú társadalom van. Abszolút figyelembe veszik, mi a legjobb a játékosnak, és a döntést is rám bízzák, menni akarok, vagy maradni. Tetszésem szerint irányíthatom az életem.
Napló: Számos klubban, országban játszottál már. Vágysz még valahová?
Farkas: Válogatottként maradok Magyarországon, más nem is jött szóba eddig sem. Európát bejártam, klubszinten Dánia megfelelő ország. Fizikálisan itt nem kell olyan erőfeszítésnek kitenni magam, mint hazánkban. Az olimpia után még lesz egy-két év levezetés, és utána jöhet a családalapítás...
Forrás: www.haon.hu