Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Kézilabdagála: aki nem szavaz, szamár!

2005. szeptember 20. 13:53 © handball.hu

December 30-án a debreceni Főnix-csarnokban immáron második alkalommal rendhagyó kézilabdagálára kerül sor. Az eseményen pályára lépnek a magyar kézilabdázás egykori és mai klasszisai mellett a média képviselői is. Ráadásul először kerül megrendezésre szépségverseny a férfi és a női szakág képviselői között.

Nagy Ivett
Nagy Ivett
Az E.ON Hungária Rt. segítségével a tavalyi nagysikerű szegedi rendezvény után idén második alkalommal kerül sor egy rendhagyó kézilabdagálára, amelynek ezúttal a debreceni Főnix-csarnok ad majd otthont december 30-án.

"Elkezdődött a visszaszámlálás, mostantól lehet szavazni a gála résztvevőire" - jelentette be hivatalosan is Ágai Kis András, az esemény főszervezője a keddi sajtótájékoztatón.

Attrakcióban nem lesz hiány idén sem, a női nosztalgiamérkőzésen 1995-be utazhatnak vissza a szurkolók: tíz esztendővel ezelőtt a Debrecen együttese EHF-kupát nyert Köstner Vilmossal, míg a magyar válogatott Laurencz László vezetésével a magyar-osztrák közös rendezésű világbajnokságon ért el második helyezést. December 30-án e két gárda csap össze egymással, így újra a pályán köszönthetjük majd Csapó Erikát, Jeddi Máriát, Szopóczy Brigittát, Virincsik Anasztáziát, Zupkó Juditot, illetve Erdős Évát, Mátéfi Esztert, Nagy Anikót, Szántó Annát vagy Szilágyi Katalint.

a Loki EHF-kupa-győztes csapatának névsora: Borók Rita, Csapó Erika, Csirinyi Csilla, Deák Melinda, Halcsík Ildikó, Horváth Beáta, Horváth Ildikó, Jeddi Mária, Katkó Andrea, Lajterné Nyilas Tünde, László Krisztina, Rozsos Krisztina, Sándorné Sípos Éva, Irina Szamozvanova, Szász Mária, Szopóczy Brigitta, Virincsik Anasztázia, Zupkó Judit.
edző: Köstner Vilmos

a vb-ezüstérmet nyerő magyar válogatott névsora: Erdős Éva, Farkas Ágnes, Farkas Andrea, Hoffmann Beáta, Kántor Anikó, Kocsis Erzsébet, Kökény Beatrix, Meksz Anikó, Mátéfi Eszter, Németh Helga, Nagy Anikó, Pádár Ildikó, Siti Beáta, Szántó Anna, Szilagyi Katalin, Tóth Beatrix
edző: Laurencz László

A férfiaknál a nosztalgiaválogatott ellenfele a Debreceni Dózsa 1975-ben bajnoki aranyat nyerő együttese lesz, Varga Istvánnal, Süvöltős Mihállyal.

A fő eseményt persze a férfi-női vegyes összecsapás jelenti, az All Star-összecsapás szereplőire az esemény hivatalos honlapján lehet szavazni (www.kezilabdagala.hu), s posztonként a legtöbb szavazatot kapó két-két női és férfikézilabdázó lép majd pályára. Ahogy a reklámban Gesztesi Károly Shrek-hangon megjegyezte: "Aki nem szavaz, szamár!"

Külön érdekességet kínál a Képernyősök-kupája, amelynek keretében tévéből jól ismert arcok (mint például Nacsa Olivér és Máté Pál), illetve közéleti személyiségek, színészek (pl. Liptai Klaudia) csapnak össze. A sajtótájékoztatón Nacsa jó humoristához méltóan Lothar Matthäust utánozva köszönte meg az érdeklődést, nagy nyilvánosság előtt "szerelmet" vallott a mellette helyet foglaló Görbicz Anitának, majd közölte, kabalafiguraként szívesen segítene a decemberi, szentpétervári vébén is...

Először rendezik meg a szervezők a "Tükröm, tükröm..." elnevezésű szépségversenyt, amelynek keretében 15 női és 10 férfi játékosra lehet szavazni a gála honlapján.

a jelöltek
nők: Bódi Bernadett, Ferling Bernadett, Gáspár Gabriella, Görbicz Anita, Kenyeres Fanni,
Kindl Gabriella, Madai Petra, Nagy Ivett, Pálinger Katalin, Pigniczki Krisztina, Radulovics Bojana, Siti Beáta, Szűcs Gabriella, Tápai Szabina, Tóth Tímea

férfiak
Buday Dániel, Eklemovics Nikola, Éles József, Fazekas Nándor, Harsányi Gergő, Ilyés Ferenc, Iváncsik Gergő, Nagy László, Pásztor István, Vadkerti Attila

A jegyárusítás november közepén kezdődik.

handball.hu (pl)

Magyar válogatott - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. április 4. 18:43

Montenegróval egy csoportban

2019. április 2. 21:35

Kisorsolják a selejtezőcsoportokat

2019. március 24. 15:51

Fölényes siker a vb házigazdája ellen

2019. március 24. 9:34

Tornagyőztesek Siófokon a juniorok

2019. március 23. 13:32

Újra nyertek Franciaországban az ifik

2019. március 22. 21:15

Felkészülnek az ifik és a juniorok is

2019. március 20. 17:12

Pena és Szikora elhagyja az FTC-t

2019. február 28. 19:41

Sorsoltak az ifi Eb-re is

2019. január 17. 7:38

Schatzl Nadine marad a Népligetben

2019. január 15. 11:10

Kiss Éva sem vált klubot

2019. január 9. 8:09

Szucsánszki Zita babát vár

2018. december 13. 19:10

Vb: ellenfélre várnak a magyarok

2018. december 12. 15:43

Véget értek a középdöntők

2018. december 7. 18:43

Súlyos vereség a norvégok ellen

2018. december 5. 22:59

A középdöntő programja

2018. december 5. 18:41

Két pontot visznek a magyar lányok

2018. december 3. 17:44

Megvan az első Eb-győzelmünk